A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A MU Terminálos évfolyam első idei előadásához érkezett. Bemutatkoztak az új tehetségek. Vagy inkább csak közvetítő közegei voltak két koreográfus (újra)bemutatkozásának? Ez volt az egyik alapvető kérdés, amely felmerült bennem a Terminál-estet követően. És itt nem a sziszüphoszi kérdéskör ringlispieljében szeretnék fejvesztve forgani: hogy az alkotás vagy az alkotó, s a rendező vagy a táncosok érdemelnek-e elsőbbséget? Csupán azon tűnődök, hogy a két előadás milyen mértékben a tanulókért, és milyen arányban a koreográfusokért jött létre?

Horváth Csaba koreográfus jó ideje tapossa már azt a rögös ösvényt, amelynek végén szándéka szerint a szövegmondást végre a mozdulattal fonhatná egybe teljes értékű partnerként. A kísérlet újabb állomására a Nyugati Pályaudvarral szemező, volt Skála Áruház emeletén került sor.

Fehér Ferenc az idén Pécsett rendezett Fringe Fesztivál (Fringe Pécs2010) szakmai díját nyerte el, így nyílt lehetősége arra, hogy a Budapesti Őszi Fesztiválon új koreográfiával jelentkezzen. Erre az alkalomra készítette el a már rég óta magában cipelt Stix66 című szólóját. A koreográfus új darabjában az Alvilág mélyére ereszkedett, hogy ott nézhessen farkasszemet önmagával és a pokol lényeinek tükrében fogalmazhassa meg jelenének érvényes ars poeticáját.

Gold Bea Kések háza című táncjátéka az eredeti műtől való jelentős elhajlások, történethűtlenségek okán leginkább szabadparafrázisként definiálható. A táncdarab ezúttal egy verbális aktussal nyit, amely rögtön kettős értelmet nyer. Egy férfihang (Kövesdi László) dadogva, nyökögve, szaggatottan kiejti az alábbi mondatot. „Öt lányom volt, de mindegyik csúnya.”

Louise Lecavalier piruettje olyan, amilyennek hallottam: élőben kell látni, mint a Colosseumot, mert egyébként nem hiszi el az ember, hogy tényleg ilyen. Pontosabban elhiszi, mégis amikor látja, azt mondja, azért ezt mégse hitte volna. A kanadai táncosnő gyakorlatilag bármilyen szögben képes tökéletesen pördülni saját tengelye körül. Ez önmagában persze még csak sikeres tornamutatvány lenne, ha nem illeszkedne egy biztos ízlésű, könnyed és kiegyensúlyozott formavilágba.

Vannak koreográfiák, amelyeket bizonyos okok miatt - például fesztiválrészvétel, finanszírozási keretek csökkenése - rövidíteni, tömöríteni, zanzásítani kényszerülnek az alkotók. Ilyenkor általában a librettó szenvedi el a változtatásokat; a dramaturgiai felépítés csorbul, jeleneteket kell elhagyni, megbomlik, vagy akadozóvá válik a logikai sorrend. Ennél szerencsésebb esetben épp az ellenkezője történik, és egy rövid táncmű lehetőséget kap a nagyobb lélegzetvételű megmutatkozásra.

A közel másfél és egyévszázados zeneművek és az azokra komponált egy és másfél évtizedes koreográfiák gépezete elkerülte a rozsdásodást. A kanadai társulat és a vendégségbe hozott produkciók technikai és formai virtuozitása üdítőbbnek hat, mint számos egészen kortárs kortársunk.

A Malabar utcaszínházi együttest a Sziget szervezői a nagy dobásbak szánták színházművészeti fronton, felbuzdulva a tavalyi spanyol La Fura dels Baus tömegeket vonzó előadásán. A Malabar látványos, formatervezett, összehangolt és szórakoztató - mégis csupán egy a sok közül. A francia utcaszínházi társulat Le Voyage des Aquarêves című műsorával és leginkább hab-partyba fulladó zárójelenetével sokak tetszését elnyerte, de a tisztességes munka ellenére  a művészi produktum mélysége megkérdőjelezhető.

Harmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Táncművészeti Főiskola Debut Performance elnevezésű 'háziversenyét', ahol a koreográfusi ambíciókkal megáldott hallgatók megmutathatták tehetségüket. A rendezvénynek a Trafó Kortárs Művészetek Háza adott otthont, május 17-én, hétfőn este.

A Magyar Balett Színház és a Cseh South Bohemian Ballet közös estjén a rohanással teli rövid etűdök nem igazán fejtették le a hosszú távú élményfonalat, mire mondanivalójuk hatott volna, már robogott is tovább az előadás, megfosztva a nézőt a beleélés intim hangulatától. A 10. Táncfórum keretében bemutatott Bumm.. így is hozott frappáns részeket.