A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Roppant keresztet cipel, aki távol a hasonlatok képzelt világától, a meztelen anyagiságban keres kifejezést. A vállalkozás amilyen egyszerűnek tűnik, valójában éppoly komplikált, ugyanakkor fölöttébb veszélyes is. Nemes Nagy Ágnes írta egyik esszéjében, hogy a lét lényegi tudomásai a verbalitás labirintusain túl kezdődnek. E tartományt jobbára időtlen tapasztalat és a saját kor gyúrja-formázza, rendezi, míg maga is útvesztővé nem szilárdul – mégsem lehet tézeuszi dörzsöltséggel keresztülsétálni rajta, mert falai minduntalan a bolyongóra omlanak.

Viszonylag ritkán kerülnek mostanában a táncszínházak műsorára operák, ezért is üdítő választása Feledi János Puccini Le Villi című darabja. Az előadás, az ősbemutatóhoz híven hosszú zenei felvezetéssel kezdődik, hagyja, hogy a közönség gondolatait a dallamok kalandoztassák, lebegtessék, s mire felgördül a függöny már egészen  a XX sz.-i opera világának legjavában találjuk magunkat.

A világ élvonalbeli kortárs táncegyüttesei közé sorolt izraeli Batsheva két koreográfiával érkezett Rómába, a nagyszabású Romaeuropa Fesztiválra. Az első estén egy sokat játszott, nagysikerű koreográfiával, a Deca Dance-el arattak zajos sikert, a második előadás inkább a tánckedvelő ínyenceknek nyújtott élvezetet, letisztult, minimál formavilágával. A tavalyi évben bemutatott Sadeh21, Stanley Kubrick filmklasszikusának a Space Odyssey-nek a táncos adaptációja. A koreográfia megalkotása közben Ohad Naharin együttesével az űrutazás helyett azonban inkább az emberi test körüli metaforikus utazásra koncentrált.

Szinte napra pontosan tizennégy éve, 1998 őszén mutatkozott be Magyarországon, a Japán Alapítványnak köszönhetően a világhírű Sankai Juku, Amagacu Usió társulata. Az együttes akkor kultuszelőadását, az Unecut hozta el Budapestre, a viszontlátásra pedig mostanáig kellett várnunk.

A táncelőadások egyik általános jellemzőjének mondható a preverbalitás. Talán a műfaj ezért is áll még ennyire stabilan a lábán ( a film és az internet térhódítása ellenére is), mert olyan tartalmakat képes artikulálni, amelyekre más kommunikációs formák alkalmatlanok. Az Artus társulat 100 ölelés című előadásának mottója azonban annyira döbbenetes, hogy nem lehet az előadás értelmezési mezején kívülre zárni, mi több, ez esetben a verbalitás előzi meg a mozgást.

Hét szegény legény, egy közös úticél: a távoli Amerika, a szabadság és egyenlőség hazája, a kontinens, ahol az álmok valóra válnak. Vagy mégsem. A Tántorgók története egy csapat magyar betyárról, kitántorgóról, azaz hunkyról mesél, akik hajóra szállnak, és szerencsét próbálnak az Új Hazában; export legények. Kesernyés vígballadájuk hagyományos néptáncra írt, mégis a musicalek világát idézi. Szokatlan keresztezés ez, mellyel a Fitos Dezső Társulat hibrid műfajt teremt.

Óramű precizitása, a mozgás emelkedett szépsége, (szinte szigorú) okossága és valami finom groteszk: e három összetevő határozza meg a legendás Rosas előadását, melynek további, jelentős rangot adott a tény, hogy a kétszereplős est egyik előadója maga az alkotó, az európai modern tánc nagyasszonya, Anne Teresa De Keersmaeker volt.

Katona Gábor rejtélyes címet  - Pyramidon - választott meglehetősen filozófikus alapokra helyezett koncepciójához. Az ajánló soraiból nehéz kiolvasni az alkotó szándékát, azt hogy műve létrehozása közben mi inspirálta, motiválta; hogyan kíván (egyáltalán kíván-e) dialógusba lépni nézőivel vagy pusztán gondolatainak egyfajta rendszertelen rendszerét szeretné formába önteni a tánc nyelvének segítségével - egy tanúként jelenlévő közönség előtt vagy akár anélkül.

Habkönnyű, puha lágyság a naivitás ártatlan kiskertjében, egy csepp kacérkodás, leheletnyi báj, humor és (ön)irónia; körülbelül e néhány szóval keretezhető a Gangaray Dance Company legújabb előadása, a Mein kleiner Blumengarten. Önfeledt kikapcsolódást, kellemes szórakozást ígér a koreográfia, mely amolyan örömtáncként definiálható. Egy előadás, melyben saját rendezője kedvét lelheti. Instant tánc ez, melyről hisszük, kinyitja szirmait.

Idegennyelvűségüknél fogva többnyire magyarázatot igényelnek a kortárs táncelőadások címei. Frenák március 30-án bemutatott darabjának magyar nyelvű változata szűzhártya lehetne, ami valóban furcsábban cseng, mint az angol szó, a kontextusba helyezéshez azonban nem árt ismerni, sőt érdemes egy kis etymológiai kutatást is végezni, mert így megtudhatjuk azt is, hogy a latin eredő Hymenaiosz, görög istennek a neve, aki azon kívül, hogy a házasság isteneként tartották számon, Dionüszosz fia volt, vagyis helyén való minden olyan utalás, ami a mámor, a nász, a színház, vagy a tragédia születésével hozható összefüggésbe.