A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Hogyan is lehet egy előadást kezdeni? Mielőtt elkezdődne, már tart a darab? Miközben a nézők beszállingóznak hangos, ütemes légzés járja át a termet. De milyen sokféleképpen lehet levegőt venni! Sóhajtozva, pihegve, erotikusan, álmosan szuszogva stb. Ez azonban itt minden bizonnyal a szorongás hangja, leginkább egy lélegeztető gépre kapcsolt beteg monoton pulzálására asszociál.

Egy születésnap és egy évforduló: Szabó Réka 44, Tünet Együttes 10 – ez az ürügy a két tételes Apropóra, a kiváló társulat legújabb bemutatójára. A 44 nem kerek szám, de hatásosan mutat: egyéb tulajdonságairól a koreográfus, táncos és matematikus Szabó Réka tudna hosszan mesélni.

Tudom jól, nem vagyok éppenséggel egyedül Izland iránti odaadó érdeklődésemmel. Soha nem tudtam felfogni, hogyan hasíthat a kortárs művészetek vizein e mindentől távoli, bűvös sziget ilyen rendíthetetlenül, innovatív tehetséggel és mozgékonysággal. De az ember olykor csalódik, és nincs is ezzel baj.

Bartók Béla tánctrilógiája olybá tűnik, a koreográfusok Mount Everestje. Mélységeinek veszedelme és magasságainak igézete arra csábít, hogy az alkotók újra és újra kísérletet tegyenek meghódítására. A feladat minden esetben veszélyes hazardírozás, melyben nemcsak a koreográfia, de az alapmű is megmérettetik. A trilógia pilléreit, A fából faragott királyfit és A csodálatos mandarint ezúttal Román Sándor és az ExperiDance dolgozta fel.

Angelin Preljocaj tabuélen táncol. Koreográfiáiban jellemzően olyan határterületeket kutat, melyeknek legalább egyik mezsgyéje az ismeretlenbe mutat. A tartományba, ahová megnevezhetetlen tilalom miatt egyszerűen nem szokás lépni. Ezt a küszöbpontot rajzolja körül és hágja át mostani, Annonciation és Helikopter című vendégelőadásaiban is.

Mióta a budapesti kortárstánc megszállottjainak Bethlen téri zarándokhelye profilt váltott és -bővített, a tánc azóta is köszöni és remekül érzi magát a KET után (ismét) Bethlen Téri Színház repertoárján. Lehet, hogy a gyerekfoglalkozások és a közönségcsalogató könnyedségek, vagy a hajdan helyi kabaré megújítására tett erőfeszítések nagyobb látogatottságnak örvendeznek, de ennek ellenére kár lett volna, ha a racionalizálásban bármilyen elkapkodott fenntartói tollvonással eltűnt volna egy kísérletező műhely.

Roppant keresztet cipel, aki távol a hasonlatok képzelt világától, a meztelen anyagiságban keres kifejezést. A vállalkozás amilyen egyszerűnek tűnik, valójában éppoly komplikált, ugyanakkor fölöttébb veszélyes is. Nemes Nagy Ágnes írta egyik esszéjében, hogy a lét lényegi tudomásai a verbalitás labirintusain túl kezdődnek. E tartományt jobbára időtlen tapasztalat és a saját kor gyúrja-formázza, rendezi, míg maga is útvesztővé nem szilárdul – mégsem lehet tézeuszi dörzsöltséggel keresztülsétálni rajta, mert falai minduntalan a bolyongóra omlanak.

Viszonylag ritkán kerülnek mostanában a táncszínházak műsorára operák, ezért is üdítő választása Feledi János Puccini Le Villi című darabja. Az előadás, az ősbemutatóhoz híven hosszú zenei felvezetéssel kezdődik, hagyja, hogy a közönség gondolatait a dallamok kalandoztassák, lebegtessék, s mire felgördül a függöny már egészen  a XX sz.-i opera világának legjavában találjuk magunkat.

A világ élvonalbeli kortárs táncegyüttesei közé sorolt izraeli Batsheva két koreográfiával érkezett Rómába, a nagyszabású Romaeuropa Fesztiválra. Az első estén egy sokat játszott, nagysikerű koreográfiával, a Deca Dance-el arattak zajos sikert, a második előadás inkább a tánckedvelő ínyenceknek nyújtott élvezetet, letisztult, minimál formavilágával. A tavalyi évben bemutatott Sadeh21, Stanley Kubrick filmklasszikusának a Space Odyssey-nek a táncos adaptációja. A koreográfia megalkotása közben Ohad Naharin együttesével az űrutazás helyett azonban inkább az emberi test körüli metaforikus utazásra koncentrált.

Szinte napra pontosan tizennégy éve, 1998 őszén mutatkozott be Magyarországon, a Japán Alapítványnak köszönhetően a világhírű Sankai Juku, Amagacu Usió társulata. Az együttes akkor kultuszelőadását, az Unecut hozta el Budapestre, a viszontlátásra pedig mostanáig kellett várnunk.