A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A tánc, az installáció, a videómunka, a koncert és a performansz elemeit magába olvasztó rendhagyó előadás látlelet a közösség, a hatalom, a propaganda és a hitvallás viszonyrendszeréről: egyszerre szertartás, beavatás, rítus. A Szoborrá avatom című előadás színpadképét Jeff Koons Made in Heaven, Popeye és korábbi, Statuary című sorozata ihlette. A produkcióban látható felfújható játékok mindennapi életterünk szimbólumai, amik egy háromszög alakú erőteret hoznak létre. Mindegyik szimbólum a társadalom egy-egy jellemző attitűdjére utal, a köztük lévő kapcsolat pedig viszonyrendszereinket jelképezi.

A tánc, a maga érzéki közvetlenségével egy nyelv előtti világra utalt – még akkor is, ha a színpad jelentésekkel telített világában mutatkozik meg előttünk. A csend szigetei két szólóra épülő előadás, két olyan előadó tolmácsolásában, akik az első pillanattól kezdve meghatározzák a Duna Táncműhely művészi működésének arculatát, útkereséseinek irányát.

Ido Batash 1984-ben született Izraelben, 2002-től a Kibbutz Contemporary Dance Company-val és a North Netherlands Dance (NND-Galili Dance) társulatával dolgozott Hollandiában, majd az Inbal Pinto & Avshalom Pollack Dance Company-val és Idan Cohen, Roy Assaf & Talia Back koreográfusokkal Izraelben. Jelenleg a Les Ballets C de la B-vel dolgozik, Alain Platel koreográfus-rendező vezetése alatt. Réti Anna rotterdami tanulmányai után Hollandiában Itzik Galilivel, Conny Janssennel, és Jens Van Daele-lel dolgozott. Magyarországra visszatérve szabadúszóként többek között Szabó Réka, Hudi László, Bodó Viktor és Goda Gábor előadásaiban szerepel. 2012-ben Nagy József, Karine Ponties, és Paulo Riberio projektjeiben vesz részt.

Szenvedély, rítusok, tomboló érzelmek, misztikum és megtisztulás, humor és tisztelgés – mindezzel találkozhatnak 2013. április 19-29. között a Budapest Táncfesztivál nézői a Nemzeti Táncszínház Színháztermében és a Fesztivál Színházban (MÜPA) neves nemzetközi és a hazai vezető tánctársulatok előadásain keresztül – mondta Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója.

Duda Éva Társulat:

A VIRTUS több művészeti ág együttműködésével jön létre: kortárs tánc, cirkusz és élőzene együttes kreatív munkájából. A Duda Éva Társulat első olyan produkciója, melyben előtérbe kerül az underground cirkusz világa. A táncos csapat ismeretlen területre merészkedik: a színházi tér számos síkját kihasználva új eszközök bevonásával és új kifejezési módok elsajátításával többek közt a levegőben mozgás lehetőségeit keresik a szereplők virtuóz magasságokban.

A GG Tánc Eger a nagysikerű Les Préludes/A fából faragott királyfi című táncjátéka után újabb nagy ívű produkciót mutat be március 22-én, a Tavaszi Fesztivál keretében Henri de Toulouse-Lautrec (1864-1901), a híres francia festő és plakáttervező életéről.

A Battery Dance Company (BDC), immár 37 éve a manhattani kulturális élet kiemelkedő szereplője, amely Európa, Ázsia, Afrika, Dél-Amerika, Észak-Amerika és Ausztrália közel 60 országának színpadán és fesztiválján kápráztatta el a közönséget. Az együttes két korábbi magyarországi vendégszereplése során fellépett a Nemzeti Táncszínházban és a MU Színházban, valamint a Pécsi Nyári Fesztiválon mutatták be a társulat alapítójának és művészeti vezetőjének, Jonathan Hollandernek a műveit.

A Veszprémi Táncműhely bemutatja:

Első premierjére készül a Pannon Várszínház évad elején életre hívott tánctagozata, a Veszprémi Táncműhely. Az első produkció, melyet a Veszprémi Tavaszi Fesztivál keretein belül láthat először a közönség egy olyan igazi kortárs csemege, mely a legkiválóbb alkotók együttműködésével, barátságából egy egymáshoz való viszonyukból is született. A világszínvonalú bemutatót Ladányi Andrea és Krámer György rendezi, koreografálja és táncolja. A zeneszerző Borlai Gergő, a vizualitást Szöllősi Géza és Bánki Ákos képzőművészek, valamint Lakatos Márk stylist biztosítja.

A Koreográfusok új utakon sorozat keretében

Abból lesz a baj, amikor majd az öt északi nőt összezárják. Hisztéria és őrület. Az előadás azt az érzelmileg túlfűtött kapcsolatot mutatja be, ami egymáshoz túl közel élő nők között kialakul – legyenek ők testvérek, apácák, boszorkányok, legjobb barátnők, egy szekta tagjai vagy poligám feleségek. Rivalizálás, titkolózás, pletyka, kegyetlenség, de emellett gyengédség, kötelékek, gondoskodás és feltétlen szeretet. Másfél órában egyesül tánc, élő zene és az izlandi mesemondó hagyomány, hogy létrehozzon egy elborzasztó és egyben felszabadító színházi élményt. Ijesztő lesz és borzasztó szenvedélyes.

Goda Gábor és az Artus társulat az előadás univerzumát a tér hangjaiból, a test tereiből, meghökkentő húrokból, az ellentétek fejre állításából teremti meg. A merev struktúrák megmozdulnak, az épület élni kezd, szellem és anyag átjár egymáson. Az „egy meg egy az egy” posztmodern alkimista műtét.  Az előadás Leszták Tibornak, a MU színház 2008-ban meghalt alapítójának szól arról, amit ő, és még sokan kerestünk, keresünk: egy meg egy az egy.