A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A Frenák Pál Társulat 2006-ban mutatta be Milan című kompozícióját, melyben a koreográfust Agota Kristof írónő A nagy füzet című műve inspirálta. Az ember méretű marionettfigura, valamint az egyre inkább bebábozódó hús-vér élőlény végteleníthető kettősének ikerdarabja kelt életre a 2009-es Twins – Ikrek-ben, majd született újra a 2012-es vadonatúj verzióban Nelson Reguera és Vasas Erika főszereplésével.

Az idei szezonban a Pannon Várszínház tagozataként kezdte meg munkáját az újrainduló Veszprémi Táncműhely. Előképének az 1994-től 2000-ig terjedő időszakban, a Vándorfi László által vezetett Petőfi Színházban való működését tekinti. A táncműhely első produkciója Ladányi Andrea és Krámer György közös munkája, Porcelán – duettek egy házasságból címmel.

Főhősünk nagy magabiztossággal közlekedik a planéták és a dimenziók között egyaránt. Küldetése, hogy kapcsolatot teremtsen, megérintsen, hidat képezzen. A csillagos ég felé lőtt üzenetek eleve meghatározott találati valószínűséggel rendelkeznek, az eredményesség így szinte lehetetlen. 

A Lábán Rudolf-díj kuratóriuma nyilvánosságra hozta az idei jelöltek listáját. A 2012-es esztendő legkiemelkedőbb táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjat ebben az évben 2013. május 22-én adják át. A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére 2005 őszén alapította a szakmai díjat.

A Hodworks legfrissebb produkciójában a test, a meztelen test játssza a főszerepet. Feltárul – mint egy táj – az izmok rajzolata, a bőr gyűrődései, s az érintések lenyomatai, a bőrpír öltöztetik. Megmutatkozik a test manapság olyannyira elfojtott, tabuvá tett anatomikus-mechanikus gép mivolta, „állat-minősége”. A kölcsönhatások folytonossága, a megállíthatatlan változások a táncosoktól rendkívüli tudatosságot, erőt, kifinomultságot és figyelmet követelő performansszá alakítják ezt az emberi-fizikai tapasztalások ritka pillanatait kutató, merész előadást.

ASAGAO

Az asagao (hajnalka) egy kúszónövény, amely augusztus táján virágzik különböző színekben. Virága hajnalban nyílik és még aznap elhervad, innen a japán neve: “reggeli arc". Mivel virágai ilyen rövid életűek, ezért e növény a mulandóság szimbóluma. Az előadás a JISEI, zen-szerzetesek, szamurájok és haiku költők a halál mezsgyéjéről írt verseinek világát igyekszik megragadni és közvetíteni zenés-táncos színházi nyelven. A címadó jisei szerzője Shohi 1750-ben, a nyolcadik hónap tizennegyedik napján, 79 évesen halt meg.

Maguy Marin ahhoz a koreográfus nemzedékhez tartozik, amelynek tagjai az 1980-as évek elején új értelmet adtak a kortárs táncnak Franciaországban. Meggyőződéses, szabad, elhivatott asszony, aki Maurice Béjart iskolájából kikerülve megtanulta a maga útját járni. Európaszerte nagy botrányt kavart 1981-ben készített előadásával közel harminc év után ismét visszatér Magyarországra. Ez a May B csak a szereposztásban és abban különbözik a 86-os budapesti előadástól, hogy ez alkalommal Maguy Marin nem a Fővárosi Operettszínházba, hanem a TRAFÓ-ba hozza el a darabot.

Az AFTER című előadás az alkotók törekvése szerint a családon belüli összetartozás erejét, az egyéniség sajátosságait, az egymásra utaltságot és a családi kötelékek pozitív és negatív hatásait vizsgálja. Május 10-11-én új szereplővel - Újvári Milán -  látható újra a Duda Éva Táruslat előadása.

Először adták át a Magyar Állami Operaházban a Seregi László koreográfusnak emléket állító díjat: maradandó tartalmat és művészi értéket teremtő alkotóként Lukács András vette át az elismerést vasárnap este Seregi Makrancos Kata című balettjének előadása előtt. A Bécsi Állami Operaház táncos-koreográfusának Philip Glass zenéjére készül Örvény című darabját május 25-től nyolc alkalommal láthatja a közönség az Erkel Színházban, az Öt tánc című balettest keretében.

A Magyar Táncművészek Szövetsége, 2013. április 29-én, a Tánc világnapján Hajszán Kitti táncművészt, a Szegedi Kortárs Balett tagját, "Az évad legjobb pályakezdő táncművésze" díjban részesítette. Hajszán Kitti öt éve tagja Szeged közkedvelt, nemzetközi hírű együttesének, ahol már a kezdetekben nagy szerepeket táncolt Juronics Tamás Kossuth-díjas művészeti vezető koreográfiáiban. Idén a társulat Stabat Mater című jubileumi produkciójában Máriát alakítja.