Bemutató: 2013. március 22. 19:30 Pannon Várszínház Veszprém
Első premierjére készül a Pannon Várszínház évad elején életre hívott tánctagozata, a Veszprémi Táncműhely. Az első produkció, melyet a Veszprémi Tavaszi Fesztivál keretein belül láthat először a közönség egy olyan igazi kortárs csemege, mely a legkiválóbb alkotók együttműködésével, barátságából egy egymáshoz való viszonyukból is született. A világszínvonalú bemutatót Ladányi Andrea és Krámer György rendezi, koreografálja és táncolja. A zeneszerző Borlai Gergő, a vizualitást Szöllősi Géza és Bánki Ákos képzőművészek, valamint Lakatos Márk stylist biztosítja.
Az előadás részleteiről egyelőre nem sokat árulnak el az alkotók. Azt viszont igen, hogy rendkívül személyes, hiszen nem csak általában férfi és nő kapcsolatát, annak harmóniáját, egyben törékenységét mutatja be, hanem két olyan ember kapcsolatát és egymáshoz való viszonyát, akik alkotótársként valami különös módon kötődnek egymáshoz, táplálkoznak egymásból. Ladányi Andrea és Krámer György egy év különbséggel végeztek a balettintézetben, majd 5 évig dolgoztak együtt a világhírű Győri Balettben. Andrea első főszerepét is egy Krámer koreográfiában kapta. Közel 30 év után állnak újra együtt színpadra. Ladányi Andrea a premiert megelőző sajtóbeszélgetésen azt mondta, Krámer Györggyel közös a nyelvük, rengeteg a közös emlékük szakmailag és fiatalságukból is. Az előadás egyfelől a férfi és nő közötti párkapcsolat finom mozzanatait mutatja meg, másfelől pedig két alkotótárs múltját, jelenét. Mi az, amit mondhatnak egymásnak 10-15 év után? Ebben a kapcsolatban a régmúltat, a tradíciót és a törékenységet is szimbolizálja a produkció címe: Porcelán. Ladányi Andrea kiemelte, az alkotótársaknak köszönhetően a perofrmance fiatal erővel telítődik. A zeneszerző, Borlai Gergő, Szöllősi Géza és Bánki Ákos képzőművészek, vagy stylist, Lakatos Márk harmincas éveiben járó fiatal művészek. „Általuk a produkció megkapja azt a balansz-t, amit mi méltósággal és talán szakmai tudással próbálunk előadni. Megmutatja a fiatalok viszonyát hozzánk, és ettől lesz ez egy kortárs lenyomat és nem nosztalgia” – fogalmazott a Érdemes Művész koreográfus. A Porcelán még sem csupán két kolléga, alkotótárs újra találkozásáról szól, hanem a Férfiról és a Nőről. Kapcsoltuk, minden kínjáról és gyönyöréről. Kettősséget sugároz, akár csak a porcelán.
„A porcelán törékeny, viszont mennyire maradandó. Ha nem törjük össze, ezer évig eláll. Hihetetlenül szép és drága. De használati tárgyként nagyon sérülékeny. Az alapanyaga végül is föld, és mégis milyen értékes. Mert alkotói, készítői teszik azzá. Éppen ilyen a szerelem, a férfi és nő kapcsolata is” – mondta Krámer György, a Veszprémi Táncműhely vezetője.
A Porcelán bemutatóját március 22-én tartják. Ezt követően határon belül és határainkon kívül mindenhová szeretnék elvinni. Igazi fesztivál darab, amitől átható sikert remélnek az alkotók. Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója emlékeztetett, egyszer közel 10 évig már működött táncműhely Veszprémben. Tíz év kihagyás után, a korábban megteremtődött szilárd alapokon újra életre tud kelni ez a műfaj Veszprém városában.