A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A Budapest Táncfesztivál programjába választották a Feledi Project Idők folyamán című darabját, amelynek főszerepét Jónás Zsuzsa veszi át és táncolja 2013. április 25-én a Nemzeti Táncszínház Refektóriumában. Feledi János koreográfiáival több platformon találkozhat majd a táncszerető közönség.



Március 20., Physpacom – Physical Space Communication

A Physpacom a párkapcsolat, család, barát, egyén egymáshoz viszonyulását dolgozza fel. – Az egyszerű élet folyton megújul, mi pedig belekapaszkodunk kapcsolatainkba, hogy tartozzunk valakihez, valamihez, mivel az ember társas lény és hogy megerősítsük identitásunkat. Veszteségeink egyre inkább halmozódnak ezért belekapaszkodunk kapcsolatainkba, hogy tartozzunk valakihez és azért, hogy megerősítsük az identitásunkat. Melyik pillanatban kezdenek az emberek és helyek összefolyni mögöttünk? –  teszi fel a kérdést Feledi János.

Az előadásban Jónás Zsuzsa, Lázár Eszter, Horváth Zita, Bajári Levente és Feledi János táncol.  

"Feledi Jánosnak koreográfiáinak egészen sajátos mozgásvilága van.
Az általa alkalmazott finom kézmozgások pedig igazi különlegességek. Szép és eredeti előadás Feledi koreográfiája.
Nagyszerű művészek mind az öten, és érezhetően élvezik a közös munkát.
Tökéletes a választott zene, a díszlet és a jelmez is."
(www.olvassbele.com)

phsypacom
Fotó: Páholy Stúdió / Lázár Noémi - Lázár Eszter


Április 25., Idők folyamán / Budapest Táncfesztivál
Április 25-én, a Budapest Táncfesztivál (2013. április 19-29.) programjának keretein belül mutatja be az Egerből indult, majd Budapesten is nagy sikert arató darabját Feledi János. Az Idők folyamán című előadás az Órák című film nyomán készült, a darab főszerepét – amely a nő érzelmeit, a kilátástalanságát,  önző vágyát és annak megnyilvánulásait dolgozza fel – Jónás Zsuzsa veszi át. Ötven perc tánc a lemondásról, az élet eldobásáról, majd újbóli felfedezéséről, megszabadulás az elnyomó önzőség alól. Feledi ismét kérdez: Milyen boldognak lenni? Milyen nőnek lenni? Milyen meghalni? Három korszak, három történet, három női sors olvad egyetlen történetté az idők folyamán...

Táncolják: Jónás Zsuzsa, Kulcsár Noémi és Horváth Zita, Feledi János


„A Idők folyamán fontos előadás.
Több tétje van. Értékes, színvonalas kísérlet arra,
hogy alkotói-előadói differenciált,
gazdag művészi-intellektuális tartalmat jelenítsenek meg táncnyelven,
keresgéljék az ehhez kínálkozó színpadi eszközöket.
Európai színvonalú kortárstánc-előadás született meg."
(szinhaz.net)



Május 12., Puccini: Le Villi/Lidércek

A Nemzeti Táncszínház repertoárjára került a Feledi Project legújabb darabja, amely Giacomo Puccini első operájának táncszínházi adaptációja.  A Le Villi című darabot 1884. május 31-én mutatták be a milánói Teatro dal Vermében. Története azonos azzal, amit Adolphe Adam Giselle című balettjében ismerhetett meg a korabeli közönség. A Villik olyan menyasszonyok, akik házasságkötésük előtt hunytak el. Ezek a szegény teremtések nem nyugodhatnak békében. Halott szívükben és halott lábaikban még egyre él a táncolhatnék, amelyet életükben nem elégíthettek ki. Éjfélkor ezért kikelnek sírjukból, csapatba gyűlnek az utakon, és jaj annak a fiatalembernek, akivel összetalálkoznak! Táncolnia kell velük, körbeveszik féktelen őrjöngéssel, és ő táncol, megállás nélkül, míg holtan nem rogy össze.
A koreográfus kérdése ismét aktuális: Miért hat ránk művészi erejével ma is? Talán mert újból zaklatott időben élünk? Mert sok minden irritálja az embereket csakúgy, mint annak idején? A romantika mindenkor időszerű, mert időtlen szépséget áraszt.  

Táncolják: Krausz Alíz (Bozsik Yvette Társulat, Harangozó díjas), Bajári Levente (Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa, Harangozó díjas), Jónás Zsuzsa (Harangozó díjas), Horváth Zita, Balássy Szilvia, Lázár Eszter, Ménich Gábor.


"Feledi János darabja újra visszaadott valamit abból az ünnepélyességből, szakralitásból, ami jó, ha nem kopik ki teljesen a színház fogalmából.
A Le Villi ugyanis eseményszámba megy, tiszteletet és kíváncsiságot indukál és szórakozást, katarzist, elégedettséget ajándékoz."
(Viola Szandra / tancelet.hu)

levilli feledi
 
A Feledi Project
Feledi János tanulmányait a Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett szakán végezte 2003-ban. Rövid ideig a Győri Balett tagjként táncolt, majd négy évig a Budapest Balett szólótáncosaként, koreográfusaként dolgozott. Balett mesteri diplomájának megszerzése után a PR-Evolution Dance Company és BaDora Dance Company tagja volt. Önálló koreográfiával 2010-ben jelentkezett. A jelen kulturális és gazdasági helyzetben project alapon hozza létre produkcióit.

A Feledi Project művészei:
Bajári Levente (Physpacom, Puccini: Le Villi)
Balássy Szilvia (Puccini: Le Villi)
Barta Dóra (Idők folyamán, Puccini: Le Villi)
Horváth Zita (Idők folyamán, Physpacom, Puccini: Le Villi)
Jónás Zsuzsa (Physpacom, Puccini: Le Villi, Art Plastic performance)
Kulcsár Noémi (Idők folyamán)
Krausz Alíz (Puccini: Le Villi)
Lázár Eszter (Physpacom, Puccini: Le Villi)
Ménich Gábor (Puccini: Le Villi)
Seregnyi Zsófia (Art Plastic performance)
Szekeres Adrienn (Art Plastic performance)