- Részletek
Egy lehunyt szemű Buddha szobor, a nó-színpadra alászálló istennő, a Szent Anna-tó mellett kiásásra váró lovak, a Louvre egyik termében féltve őrzött milói Vénusz, és hangok, amelyek a föld alól szólnak hozzánk…A Harangozó-díjas Kulcsár Noémi új bemutatójában a Man Booker-, Kossuth- és Prima Primissima-díjas Krasznahorkai László Seiobo járt odalent című novelláskötetének szövegeit dolgozza fel a tánc nyelvén. A magyar és japán, hagyományos és kortárs kultúrák közti közvetítő előadásban a Tellabor táncosai mellett a Táncművészeti Egyetem hallgatói vesznek részt, és bemutatkozik koreográfusként Hajszán Kitti, a Tellabor állandó művésze is.
- Részletek
A válasz/út c. kortárs táncszínházi előadás a modern kor embere előtt álló kihívásokat dolgozza fel, elsősorban az egyszerűségre való törekvést, a feleslegessé váló klisék és berögződések levetkőzésének vágyát állítva a darab középpontjába. A Duna Táncműhely – a produkciókra szerveződő műhelytípusú munka jegyében – rendszeresen hív meg vendégkoreográfusokat, akiknek alkotói világa közel áll a társulat művészeti megközelítéséhez, a néptánc ihlette kortárs tánchoz. 2024-ben a Duna Táncműhely művészeti vezetője Darabos Pétert, a Magyar Állami Népi Együttes táncosát, a Notitia Táncműhely alapítóját és művészeti vezetőjét kérte fel koreográfusi közreműködésre.
- Részletek
Feledi János új életet lehel Physical Space Communication című darabjába, amelyet eredetileg 12 évvel ezelőtt mutatott be, majd két évvel ezelőtt láthatott új formában a közönség a Budapest Táncfesztiválon. Most, a 15. jubileumi év előtt, a darab ismét megújul és új szereposztással kerül színpadra a Nemzeti Táncszínház Kistermében december 20-án.
- Részletek
Elhunyt Som Gizella táncművész, balettmester: a Magyar Állami Operaház egykori balettművésze és a Magyar Táncművészeti Egyetem jogelőd intézményeinek tanára.
- Részletek
Csatlakozz hozzánk, és ünnepeljük együtt a Duda Éva Társulat 15 éves fennállását egy különleges, exkluzív Támogatói Gálaesten az Eiffel Műhelyházban, november 30-án! Az est folyamán felidézzük legemlékezetesebb előadásainkat, továbbá új produkciókkal is készülünk neves vendégművészekkel a tánc, a zene és a színház világából.
- Részletek
Dózsa Imre 1941-ben született Budapesten. 1959-ben szerzett balettmuvész diplomát az Állami Balettintézetben, és még ebben az évben debütált a Magyar Állami Operaház színpadán, melynek tagja, majd magántáncosa, 1983-tól pedig balettmestere is lett. 1969-tol öt éven keresztül a Svéd Királyi Balett szólistája, majd 1975-1980 között a berlini Deutsche Oper és a londoni Festival Ballet vendégszólistája volt. Dózsa Imre 1979-ben – még aktív táncosként – az Állami Balettintézet igazgatója lett, ahol közel húsz éven keresztül oktatott és vezette az idoközben foiskolai rangra emelkedo intézményt, aminek 2006-ban rektora, majd professor emeritusa lett. Emellett külföldön is komoly sikereket ért el: balettigazgatója volt a chilei Állami Színháznak, valamint vendég balettmestere volt többek között az Észak Karolinai Muvészeti Egyetemnek és a Svéd Királyi Balettnek.
- Részletek
A Közép-Európa Táncszínház örömmel jelenti be legújabb előadásának bemutatóját, mely a magyar-török kulturális évad keretében, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg. "Aranyalma – A lélek vörös gyümölcse", amely 2024. október 26-án, 19 órakor kerül színpadra a Bethlen Téri Színházban.
- Részletek
Molnár Ferenc Liliom című művét táncban itthon még nem készítette el senki, a Feledi Project bemutatója most újra látható szeptember 21-én, a magyar dráma napján a Nemzeti Táncszínházban. Az ősbemutatón Molnár Ferenc unokája, Sárközi Mátyás író is jelen volt Londonból, aki elismerően gratulált Feledi Jánosnak, az előadás koreográfus-rendezőjének és a táncművészeknek. A Feledi Project dramaturgiailag egységes, egész estés darabot varázsol Molnár Ferenc kanonikus drámájából. A hazai közönségnek egyre nehezebb újat mondani Liliomról és Julikáról. Feledi János rendező-koreográfus nem is tűzte ezt célul, összeszokott csapatával egy szürreális tragikomédiát hoz, furcsa és sokszor meglepő mozgáselemekkel, rendkívül gazdag vizuális látványvilággal.
- Részletek
Koprodukciós partnerük, a Pécsi Nemzeti Színház meghívására a Pécsi Egyetemi Borbirtokon tartott hangulatos sajtóeseményen beszélt az új évad programjairól Uhrik Teodóra ügyvezető és Vincze Balázs művészeti vezető, a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó alapító igazgatója.
- Részletek
Életének 94. évében szombat hajnalban elhunyt Novák Ferenc, közismert nevén Tata, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus, érdemes művész – tudatta a család szombaton az MTI-vel. Novák Ferencet a Magyar Művészeti Akadémia és a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti.