A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

 

BEMUTATÓ: 2013. május 16-17. 20.30 óra Trafó KMH

 
„Engem a próbák folyamán mindig azok a mozdulatok érdekelnek, amiről nem tudom eldönteni, mit is látok voltaképpen.” (Hód Adrienn)

A Hodworks legfrissebb produkciójában a test, a meztelen test játssza a főszerepet. Feltárul – mint egy táj – az izmok rajzolata, a bőr gyűrődései, s az érintések lenyomatai, a bőrpír öltöztetik. Megmutatkozik a test manapság olyannyira elfojtott, tabuvá tett anatomikus-mechanikus gép mivolta, „állat-minősége”. A kölcsönhatások folytonossága, a megállíthatatlan változások a táncosoktól rendkívüli tudatosságot, erőt, kifinomultságot és figyelmet követelő performansszá alakítják ezt az emberi-fizikai tapasztalások ritka pillanatait kutató, merész előadást. Előítéletmentes, szabad, radikális testkutatás, ahogy megszoktuk Hód Adrienntől.

Hód Adrienn Pirkad  című koreográfiája az Ahogy azt az apám elképzelte  folytatása, amely koreográfiát 2013-ban Lábán Rudolf-díjra jelölte a Lábán Rudolf-díj kuratóriuma.


pirkad kni2
Fotó: Kővágó Nagy Imre

Hodworks: Pirkad
(16 éven felülieknek)

Koreográfia: HÓD Adrienn
Előadók: CUHORKA Emese, GARAI Júlia, MOLNÁR Csaba, Marcio CANABARRO

Konzultáns: SZABÓ-SZÉKELY Ármin és Marco TORRICE
Fény: BLAUMANN Edit és DÉZSI Kata
Koreográfia: HÓD Adrienn
Zene: MIZSEI Zoltán és SŐRÉS Zsolt Ahad
Koproducer: Trafó Kortárs Művészetek Háza
Támogatók: OFF Alapítvány, Új Előadóművészeti Alapítvány, Műhely Alapítvány, SÍN Kulturális Központ, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Départs