Tegyünk- és legyünk EGYÜTT EGY LÉPÉSÉRT!
- Részletek
Szeptember 9-én a RaM - ArT Színházban Nikolett pályatársai, vagyis kiváló művészek produkcióit sorakoztatjuk fel. Fellépőink között szerepelnek a legismertebb hazai társulatok és művészek közül, többek között a Budapesti Operettszínház, a Duda Éva Társulat, a Duna Művészegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Táncművészeti Egyetem frissen végzett hallgatói, a Miskolci Balett, a Re-Production Dance Company, a Székesfehérvári Balett Színház, a Tellabor, valamint Békefi Viktória, Dolhai Attila, Feng Ya Ou, Fischl Mónika, Füredi Nikolett, Janza Kata, Laki Péter, Peller Anna, Peller Károly, Serbán Attila, Szendi Szilvi, illetve Szulák Andrea.
Cserepes Gyula: Táncra fel!
- Részletek
Cserepes Gyula koreográfus kezdeményezte program célja, hogy egy nyitott, bárki számára hozzáférhető teret adjon a táncolni vágyóknak. A jam-et egy hivatásos táncos vezeti, akinek a segítségével, egyszerű mozdulatokat elsajátítva perdülhet táncra mindenki, aki kíváncsi. Az általunk meghívott DJ-k gondoskodnak a nagyszerű zenei aláfestésről.
Körtánc - Kárpát-medence antológia
- Részletek
A Magyar Állami Népi Együttes előadása a száz évvel ezelőtti trianoni békediktátum emlékezete jegyében készült. Az antológiaszerű válogatás a Kárpát-medence magyarsága és a vele sorsközösségben élő nemzetiségek (románok, szlovákok, szerbek és horvátok, svábok, ruszinok, zsidók, cigányok) folklórjából inspirálódva járja körbe, táncolja körbe a Felvidéket, Kárpátalját, Erdélyt, a Délvidéket és a „Kis Magyarországot”. Hitet téve az összetartozás megkérdőjelezhetetlen valóságáról, nagy ívű panorámaként mutatja fel azt a paraszti örökséget, azokat a páratlan kulturális és szellemi javakat, melyeket az ezeréves együttélés hagyott ránk.
Nyáron is Feledi Project
- Részletek
Kaposváron, Budapesten, Gyulán, Vigántpetenden és Szentendrén is találkozhat a közönség a Feledi János vezette Feledi Project előadásaival a nyár folyamán Június 14-én CAR(wo)MEN előadással kezdi a nyári előadásait a társulat Kaposváron, ahol az Országos Színházi Találkozó OFF Programjában lépnek fel. A Múzeumok Éjszakáján június 22-én két helyszínen, három előadással is jelen lesznek Budapesten. 16h-kor az Országos Széchenyi Könyvtárban TÉR/KÉP című performanszt, 20h és 22h-kor a Walter Rózsi Villában OTT-HON című produkciót láthatja, aki ellátogat helyszínekre.
Táncpark - Nyáresti előadások a Millenárison
- Részletek
Júliusban még javában tart majd az évad a Nemzeti Táncszínházban. Az elmúlt évek sikerprogramja idén sem marad el: újra könnyed nyári élményt ígér a magyar táncművészet otthona az aktív kulturális tartalomra vágyó közönségnek. Újra július, újra TáncPark: teraszt nyit a táncművészet is. A Nemzeti Táncszínház a Millenárisra költözése óta, minden évben - így most már hagyományosan - júliusban a parkba költözik. Az alkalmi színpadon estéről-estére, kilenc napon át napon át váltják egymást az együttesek, így garantált a naplementés sokszínűség: a titokzatos tangótól a ritmust követelő néptáncon, és kortárs előadáson át a pezsdítő flamenco-ig. A Nemzeti Táncszínház TáncParkja igazi unikum, egyedülálló programsorozat, amely a idén is a sokszínűséget, a közös táncot, a könnyedséget, az egyszerit és a megismételhetetlent ígéri és adja a táncot rajongásig szerető közönségének.
Táncprogramok az idei Sziget Fesztiválon
- Részletek
Idén is délelőttől egészen estig, két szabadtéri színpadon és sok-sok egyéb, a színházi területen megvalósuló programmal várja a Theatre-and-Dance Corner kortárstánc és színház iránt érdeklődő látogatókat, és mindazokat, akik kötetlen formában ismerkednének a műfajjal.
Trianon – egy magyar táncelégia
- Részletek
2024. június 9-én, nem sokkal a Nemzeti Összetartozás Napját követően mutatja be a PB2 Company legújabb kortárs produkcióját, melyre minden generációt várnak.Az előadás különlegessége, hogy valóban több generáció áll egyszerre színpadon: tehetséges középiskolás növendékek, nagyszerű fiatal és tapasztalt táncművészek, valamint a Pécsi Balett egykori kiváló szólistái: Kovács Zsuzsanna és Lovas Pál. Megtisztelő, hogy elvállalták a felkérést.
XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál
- Részletek
2024 májusában tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Közép-Európa Táncszínház a Nemzetközi Monotánc Fesztivált, amelynek ismét a Bethlen Téri Színház ad helyett.
Körforgás - A 30 éves Bozsik Yvette Társulat bemutatója
- Részletek
A 30. évfordulóját ünneplő Bozsik Yvette Társulat Körforgás címmel mutatja be új produkcióját a Nemzeti Táncszínházban. A Bozsik Yvette Társulat táncművészei a próbafolyamat alatt a koreográfussal együtt, az önismeret és közös gondolkodás útján alakították saját szerepüket és jelenlétüket.
Lia Rodrigues a Trafóban
- Részletek
Hogyan varázsoljuk el a félelmeinket, és hogyan kerüljünk közelebb egymáshoz? Hogyan alakíthatjuk át a testünket képpé, tánccá és tájjá? Az Encantado csendből, színekből és formákból alkotja meg a folyton változó szabadság karneválját; és az emberekét… emberekét, akik elvarázsolódnak a végtelen táncban és kijózanodnak. Az Encantado a Rio de Janeiróban élő koreográfus, aktivista és tanár Lia Rodrigues koreográfiája, aki 40 éves pályafutása során fáradhatatlanul dolgozott a művészet, az aktivizmus és a társadalmi folyamatok közötti szinergiák kiépítésén és akit a Brazíliában tapasztalt nagyon is valós környezeti és spirituális küzdelmek inspirálnak. Lia Rodrigues neve mára fogalommá nőtte ki magát a kortárstánc kedvelők és a szakma körében: a párizsi őszi fesztivál a jubiláló (30 éves) társulat valamint Rodriguez munkásságának tiszteletére