Halász Glória: Szereposztó dívány
- Részletek
Az ösztönök rángatta emberfigurák magukba vagy egymáshoz (esetleg egymásba) fordulnak a rózsaszirmokkal felszórt tér közepén vöröslő kanapén. A sok sikamlás után az előadás zárásaként „sárbőrbe” burkolózó alak didereg rajta. Éles a kontraszt a sok hús és a repedezett bőrű lény között. Az előbbi mélyén lakik a lélek, annak legbelső bugyrában pedig az utóbbi: a magányában reszkető szörnyeteg.
Halász Tamás: Férfi-térfél
- Részletek
Pár-, vagy válaszdarabnak született, de természetesen önmagában is megállni képes és értelmezhető a Duna Táncműhely Metszetek című, legújabb előadása. Juhász Zsolt koreográfus idén januárban mutatta be Fosszíliák című munkáját, négy nő, s egy férfi (saját táncosi önmaga) alakjára. Az újabb, ugyancsak természettudományos ihletettségű címmel illetett alkotást négy férfi és egy nő adja elő.
Halász Glória: Vörös cipellők
- Részletek
A Nemzeti Táncszínház színpadára vitt Traviata szinte csak Verdi kortárssá torzított zenéjében kapcsolódik a „megtévedt” Violetta történetéhez, az előadás híján van nemhogy a kaméliáknak, de a sorsoknak is. A sötét és szikár, de a legkevésbé sem határozott fogalmazás (amely főként a nemek aberrált viszonyáról beszél), néhol butítja, máshol egyszerűen elsikkasztja a dumas-i tanmesét. A koreográfia egyetlen lépést sem tesz – sem az alapművekhez, sem önmaga kezdetéhez képest.
Halász Glória: Szecesszió
- Részletek
A Gaudí életét szerencsés nagyvonalúsággal kezelő előadás csupán motívumokat emel át a katalán zseni életéből, sőt sokkal inkább művészetéből. A darab ilyen módon a teremtő elszigeteltségről és a művészet akár önmaga határait is leromboló erejéről beszél. A közhelyesélyes témát (stílus)érzékenyen és impozánsan tálalja a Győri Balett.
TALENTUM Művészeti Díj
- Részletek
A Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány
Kuratóriuma felhívja a táncművészeti oktatásban résztvevő intézmények és
intézetek munkatársainak figyelmét, hogy a
Sz. Deme László: Szatír-anatómia
- Részletek
Halász Tamás: Bontási anyag
- Részletek
Tulajdonképp úgy emlékszem, akkor kezdtem először rosszra gondolni, amikor Xin Peng Wang, a Dortmund Balett 2003 óta regnáló művészeti vezetője, a társulat vendégjátékának koreográfusa gondolataiba mélyedtem a Nemzeti Táncszínház műsorfüzetében. „… számára Prokofjev balettje a bejáratott és megkeményedett életviszonyokon belül a szerelem előfeltételeivel való differenciált konfliktus kiindulópontja."
Halász Glória: Falloszgalopp
- Részletek
Táncmaraton 2008
- Részletek
A program egy nap alatt 16 különböző technikából ad ízelítőt, lehetőséget az órák kipróbálására, a tanárokkal, egyes tánciskolák képviselőivel való konzultációra, a már tanulható vagy a közeljövőben induló kurzusokról való tájékozódásra. A Táncmaraton iránytű lehet azoknak, akik már eldöntötték, hogy mozogni szeretnének, de nem tudják merre induljanak, és ideális platform azoknak is, akik már tanultak táncot, de kipróbálnának új technikákat is.
VII. Nemzetközi Tánctanfolyam és Fesztivál a Thália Színházban
- Részletek
A Budapest Táncszínház idén hetedik alkalommal szervezi meg Nemzetközi Tánctanfolyamát a Thália Színházban. A hazai modern táncképzés egyik legfontosabb állomása az augusztus 11-22-e között megrendezésre kerülő kurzus, melyen a világ különböző pontjairól érkező nemzetközi elismerést kivívó szakemberek tartanak táncórákat.









