A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Csuzi Márton, a Duda Éva Társulat művésze első egész estét koreográfiáját március 21-22-én mutatja be a MU Színházban. A speciális előadás a fizikai színház formanyelvén keresztül, Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című drámája alapján készül. A Simeon az együttes első olyan előadása, mely kortárs író munkájából született, ahol a szöveg szerves részét képezi a darabnak.

Sikeres versenydarabok, vizsga remekek, új koreográfiák és szlovén vendégszereplők lesznek a Magyar Táncművészeti Főiskola március 12-i műsorán a Nemzeti Táncszínházban. Minden évben fontos állomása a végzős táncművésznövendékek felkészülésének A jövő csillagai előadás sorozat tavaszi darabja a Nemzeti Táncszínházban, hiszen a tél végi termi képesítő vizsgát követően a nyár elejei záró koncertvizsgára készülve először kerül a nagyközönség elé számos vizsgadarab.

Március 15-én mutatja be a Szputnyik a grazi Schauspielhaus-szal közös előadását, a Bált, amely már a hatodik koprodukciója a két társulatnak. Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról, A Mester és Margarita, a Szentivánéji álom, az Amerika és a Social Error után ez alkalommal újra egy szöveg nélküli előadás készül, a Théâtre du Campagnol Le bal című előadásának osztrák-magyar viszonyokra adaptált változatát Róbert Júlia írta, Bodó Viktor rendezi, a koreográfiát Duda Éva készíti.

A SVUNG táncestek sorozat a Jurányi Inkubátorház kezdeményezésére jött létre. A havonta egy-két alkalommal jelentkező program szerkesztését az inkubátorház felkérésére három, a táncművészet területén dolgozó szervezet végzi: a Katlan Csoport, a Műhely Alapítvány és a SÍN Kulturális Központ.

A Duna Táncműhely legújabb bemutatójának a Bethlen Téri Színház ad otthont március 8-án, a Mindenütt Nő programsorozat keretében. A Ködből, csöndből című előadás rendező-koreográfusa Juhász Zsolt. A produkció a 2012-ben a székelyudvarhelyi Udvarhely Táncműhellyel bemutatott előadás újraértelmezése.

A 2013-ban 10 éves, Lábán Rudolf-díjjal elismert Tünet Együttes saját 10. és a társulat vezetőjének 44. születésnapja alkalmából készítette ezt a két darabból álló estét, amely Szabó Réka új szólójából (Ez mind én leszek egykor) és kis emberi statisztikákból (Nem emlékszem, hogy így neveltek volna) áll. Szubjektív leltár, két felvonásban.

A Brit-szigetek széles körben elismert vezető koreográfusa Michael Clark és társulata – London, Velence és Berlin után – figyelemre méltó, nagysikerű előadásával Budapestre, a Trafóba érkezik. A come, been and gone David Bowie lüktető, misztikus világát csempészi egy felkavaró és gyönyörű kortárstánc-darabba.

Premierekre készül a Szegedi Kortárs Balett. 2014. március 7-én a Szegedi Nemzeti Színházban 19 órától Juronics Tamás Mimikri című táncjátékának bemutatója és a Tavaszi áldozat előbemutatója látható. Utóbbi darab premierjére a Budapesti Tavaszi Fesztivál Nyitó Koncertjeként kerül sor 2014. március 21-én este 7 órától a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, amelynek keretén belül a Tavaszi áldozat mellett Juronics Tamás Táncszvitje is színre kerül. A Mimikri/Tavaszi áldozat együtt Budapesten először a Nemzeti Táncszínház szervezésében a MÜPA Fesztiválszínházában debütál 2014. április 24-én 19 órai kezdettel.

A SÍN Kulturális Központ bemutatja

Az 'Ego Trip' című darab kiinduló pontja az ember mentális és fizikai korlátainak érzékelése és megfogalmazása. Születésünk pillanatától kezdve egész életünkön keresztül magunk és a körülöttünk lévő világ megismerésén dolgozunk. Testi és szellemi fejlődésünk során igyekszünk korlátainkat kitágítani, de ehhez előbb meg kell ismernünk őket. Az, ahogyan viszonyulunk ezekhez a korlátokhoz, jelentősen befolyásolja fejlődésünk ritmusát. Réti Anna és Ido Batash 2011-ben találkozott egy hollandiai rezidencia-program keretében. Az Ego Trip című produkció az első közös együttműködésük.

Forte Társulat és Szkéné Színház:

Írország, 1652. Az angol parlament elfogadta történetének legkegyetlenebb rendeletét, „a Pokolba vagy Connaughba” néven emlegetett törvényt. Írország lakóit – férfiakat, nőket, gyerekeket – a sziget egy kietlen tartományába száműzik, másokat összekötözve hajóra raknak és a tengerentúlra hurcolnak. Aki ellenáll, kivégzik. Angol katonáknak hat fontot fizetnek minden lelőtt farkasért, és ugyanennyit minden ír „lázadó” fejéért.