Nemzetközi osztály végez idén a Magyar Táncművészeti Főiskola művészképző intézetének klasszikus balett szakirányán. Külföldi hallgatók eddig is rendszeresen részt vettek a főiskolai oktatásban, de idén minden eddiginél többen végeznek az utolsó, kilencedik évfolyamban. A 7 lányból és 6 fiúból álló összevont osztályban a két magyar mellett egy szlovén, két japán és két ausztrál lány szerepelt sikeresen a termi képesítő vizsgán. Rajtuk kívül öt magyar és egy japán fiú vizsgázott a neves szakemberekből álló húszfős vizsgabizottság előtt egyebek mellett klasszikus balett, pas de deux és modern tánctechnikából, a lányok pedig spicc technikából. Az idei végzős osztály évfolyamvezető balettmestere Dózsa Imre, aki a tavaly leköszönő mesterek munkáját folytatva sok év kihagyás után vállalta ismét, hogy egy végzős osztályt felkészít a képesítő és a koncert vizsgára.
A tanév kezdete óta kemény munkával kovácsolta össze az évfolyamot, és úgy véli szinte biztos, hogy a hazai végzősöknek lesz szerződése valamelyik társulatnál, a külföldiek pedig jó eséllyel lépnek ki a nemzetközi színtérre.
„Ma már nem kínálnak szerződéseket rögtön a vizsgakoncertek után, mindenkinek el kell mennie a próbatáncokra és bizonyítania kell. Nagyok az elvárások az együtteseknél, minden azon múlik, hogy hogyan állnak oda a rúdhoz nap, mint nap.” - fogalmazott Dózsa Imre.
A hét eleji képesítő vizsgák után már a június 29-i koncert vizsgára készülnek a végzősök. Idén is mesterdarabokban parádézhatnak. A vizsga program gerincét a negyven évvel ezelőtt meghalt Harangozó Gyula, Johann Strauss zenéjére írt vidám és ironikus egyfelvonásos balettje a „Térzene” alkotja. A tervek szerint a műsoron szerepelnek még a „Hattyúk tava”, és a „Don Quijote” részletei, valamint egy új koreográfia, amit Saint-Saens „Haldokló hattyú” című zeneművére komponálnak. A kortárs balettet pedig az amerikai koreográfus Robert North „Könnyed fandangó”-ja képviseli.
A végzős évfolyam produkcióit legközelebb március 12-én és április 16-án 19:00 órai kezdettel nézheti meg a közönség a Nemzeti Táncszínházban, a teljes vizsgakoncert előbemutatója pedig május 23-án lesz látható a Müpában.
Névsor – klasszikus balett IX. évfolyam, 2013/2014.tanév
Évfolyamvezető balettmester: Dózsa Imre
Flegar Lara, Dávid Jácint Mihály
Seth Amelia, Kondács Krisztián
Nakagawa Eri Szíjártó Balázs
Moore Catherine Minamizava Yukihiro
Negishi Yui Balázsi Gergő Ármin
Szűcs Boglárka Jakab Dániel
Földi Lea