A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Sikeres versenydarabok, vizsga remekek, új koreográfiák és szlovén vendégszereplők lesznek a Magyar Táncművészeti Főiskola március 12-i műsorán a Nemzeti Táncszínházban.

Minden évben fontos állomása a végzős táncművésznövendékek felkészülésének A jövő csillagai előadás sorozat tavaszi darabja a Nemzeti Táncszínházban, hiszen a tél végi termi képesítő vizsgát követően a nyár elejei záró koncertvizsgára készülve először kerül a nagyközönség elé számos vizsgadarab. Idén a 7 lányból és 6 fiúból álló összevont IX. évfolyamban a magyarok mellett egy szlovén, három japán és két ausztrál hallgató is végez majd.

Lakatos János által készített Közös nyelv című darabjukban éppen nyelvi, kulturális és egyéniségbeli sokszínűségüket jelenítik meg.
 A végzős Földi Lea és Balázsi Gergő A kalóz című balettből az egyik legnépszerűbb kettőst adja elő, amellyel április elején a lengyelországi Szczecinben a főiskolát képviselik egy nemzetközi balettversenyen.

jovocsillagai14

Idén először külföldi jövendő tánccsillagok is bemutatkoznak az MTF műsorában. A Szlovén Balettművészek Egyesületének szervezésében Maribor és Ljubljana táncművészeti iskoláinak hallgatói adnak ízelítőt egyebek mellett kortárs szlovén koreográfusok műveiből.
Svájc után idehaza is látható lesz a színpadon a Prix de Lausanne 2014. rangos verseny hazai középdöntőse Kovács Kristóf, aki mindkét versenydarabjával Coppélia Ferenc variációjával és Jorma Elo: Plan to B modern koreográfiájával lép a színpadra.
A főiskola hallgatói az idei oktatási szezonban is sikerrel szerepeltek a kétévente Lengyelországban megrendezésre kerülő Bytomi Ifjúsági Koreográfus Versenyen. Szilvási Anna és Guti Gerda Flow című kortárs alkotása döntős lett, ezt láthatja majd a közönség a Nemzeti Táncszínház színpadán, de érdemes megemlíteni, hogy a Kiss Norbert, Kele Kristóf, Horváth József  Várakozás című néptánc alapú darabja Bytomban második díjat kapott.

A számos ismert és közkedvelt klasszikus balettdarab variációi, szólói és kartáncai mellett (Don Quijote, A kalóz, A bahcsiszeráji szökőkút, Paquita, Coppelia, Bajadér, Csipkerózsika) ezúttal új darabok is megjelennek a főiskola repertoárjában: Fodor Antal Rossiniájának első tételében 16 lány és mindössze egy fiú remekelhet, de először lesz látható a főiskola történetében Saint Saens-Fokin  A haldokló hattyú című szólója is.
A legkisebbek (II.-III.-IV évfolyam) mindössze pár napja debütáltak az Ezüst Rózsa Bál nyitótáncosaiként Erkel-Zsámboki Palotásával, most a Jövő Csillagai-ként ismét megnyitják majd a főiskolások tavaszi seregszemléjét 2014. március 12-én 19:00 a Nemzeti Táncszínház színháztermében.