A Seoul Ballet Company 1986-ban alakult. Azóta több mint 20 országban szerepeltek köztük Európában, Ázsiában és Amerikában. Előadásaik igen csak széles skálán mozognak, repertoárjukban több mint 35 különböző - köztük a legtöbb, egész estét betöltő ismert koreográfia - műsor található, klasszikus, neoklasszikus és kortárs művek egyaránt.
Olyan
kisvárosokban is fellépnek, ahol az oktatásban felhasználható
művészeti támogatás meglehetősen szűkre szabott, miközben szerződött
színházakban is rendszeresen szerepelnek. Kiemelt hangsúlyt fektetnek
az országok közti, - előadásaik közös megértésén alapuló - kulturális
cserére.
2000-től készítenek operákra írt koreográfiát, ilyen pl. az Anyegin és a Carmen, melyeket a Koreai Nemzeti Színházban vittek színpadra, igen pozitív kritikák mellett. 2001-ben Kazahsztánban tartottak nyilvános előadást, 2002 - 2003-ban, Amerika 4 városában (Los Angeles és Washington DC-ben is), 2004-ben 3 helyszínen Olaszországban (Róma, Nápoly és Palermo), 2005-ben pedig Észtországban turnéztak.
A társulat idén Szerbiában, Horvátországban és Szlovéniában turnézik, és június 23 - 27. között Magyarországon vendégszerepelnek. A fellépés helyszínei:
- június 24.-én Kecskeméten a Nyári Fesztivál keretében
- 25.-én Szombathelyen, a Művelődési és Sportházban
- 26.-án (27-én esőnap) Budapesten, a Ferencvárosi Nyári Játékokon (Bakáts tér)
I. rész - Gála műsor
II. rész - C. Orff - D. Jerinkic: Carmina Burana
Bővebb információ az együttesről a www.seoulballet.com honlapon található.