December 15-én és 16-án este 8 órakor a PR-evolution projects (PR-evolution Dance Company a MU Színházban) elnevezésű esten két korábban már bemutatott darab - Jeremy James: My Big Pants és Kun Attila: Search for better - című koreográfiái mellett, a társulat Mindegy című új produkciójának munkabemutatóját lehet megtekinteni (a darab bemutatója a Trafóban lesz 2007 januárjában).
Ahogyan a társulat megfogalmazza:
"A PR-evolution Dance Company eddigi működésének számadása lesz ez az est. 2007. január 12-én kerül bemutatásra a Trafó Kortárs Művészetek Házában, de miképp fontos és kiemelt helyet foglal el az együttes életében ez a darab, szeretnénk előzetest adni a MU Színház közönségének is. A darabban az elmúlt három esztendő eredményeit visszük színpadra, amelyek talán tanulságot rejthetnek és érdemesek arra, hogy megosszuk másokkal is. Emberi, környezeti és szakmai tanulságokat, amelyek képet festenek arról, hogy mit is jelent szerintünk művésznek lenni. Mindez a jelenben, ahol alig van helye az emberségnek, a szerelemnek, a kapcsolatnak."
Jeremy James: My Big Pants
Külön köszönet Steven Bret-nek a British Council munkatársának akinek segítségével sikerült a PR-evolution projectnek meghívni ezt a magas nemzetközi szakmai értéket képviselő alkotást.
Betanító: Gabrielle McNaughton / U.K. /
Zene: Peter Morris
Jelmez az eredeti alapján: Molnár Zsuzsa
Fényterv az eredeti alapján: Kovács Gerzson Péter
Szereposztás: Kovács Dóra, Nemes Zsófia, Tonhaizer Tünde, Szabó Csongor, Kun Attila
Kun Attila: Search for better
Koreográfia: Kun Attila
Zene: montázs
Fény: Kovács Gerzson Péter
Jelmez: Kun Attila
Előadó: Kun Attila
...Kérdés persze, hogy a tánc szó egyáltalán leírja-e a fizikumnak azt a gyönyörű tombolását, amit e hihetetlen energiákat sugárzó test közvetít. De ez már csak utólagos kérdés, mert akkor és ott, amikor több száz ember lélegzetvétele sem hallatszik a feszült figyelemtől, semmi más nem létezik, csak ez az atavisztikus élményeket közvetítő, csodálatosan uralt és mégis eksztatikus test. (Élet és Irodalom 49. évf. 04. szám)
Mindegy - részletek azaz munkabemutató -
bemutató: 2007 január 12. 13. 14. Trafó
Koreográfus: Kun Attila és a PR-evolution Dance Company
Táncolják: Kozmér Alexandra, Kovács Dóra, Nemes Zsófia, Tonhaizer Tünde, Kun Attila, Szabó Csongor, Szakály György, Feledi János
Fényterv:
Jelmez és díszlet: Molnár Zsuzsa
Zene: válogatás Beethowen, Peter Vasks, Csajkovszkij és mai szerző műveiből
Támogatók: MU Színház, Trafó, OKM, NKA, Budapest Főváros Kulturális Bizottsága