A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A Miskolci Nemzeti Színház és a Kassai Állami Színház az INTERREG III Magyarország-Szlovákia-Ukrajna Szomszédsági Program keretében meghirdetett pályázaton elnyert uniós forrásokból előadásokat cserél az idei évadban. A 2006 novemberétől 2007 májusáig tartó program darabválasztásait mindkét részről a zenés, táncos műfajok sokszínűsége jellemzi. A csereelőadásokkal méltán egészül ki a két színház külön-külön is széles repertoárja. A Miskolci Nemzeti Színház operett, musical és kortárs táncszínházi előadásokkal látogat Kassára. A Kassai Állami Színház opera és balett tagozata balett, opera és mesebalett előadásokat hoz Miskolcra. A műfajok remekeiből összeállított előadások igényes kikapcsolódást kínálnak a komolyabb, illetve a könnyedebb szórakozásra vágyó fiatal és felnőtt nézők számára egyaránt.

A két színház immár tradicionálisnak mondható együttműködése az 1950-es évek közepére nyúlik vissza, amelynek az 1956-os események kirobbanása vetett véget hosszú időre. A rendszeresebb, a mindennapi munkára is építő kapcsolat ezután csak a '70-es évek legvégén indult el, ami politikai okok miatt szintén nem teljesedhetett ki. Az együttműködés 2001-ben ismét megköttetett, deklarálva a testvérszínházi viszonyt is. Ezután megint csend következett.

A mostani együttműködés értéke a közösen benyújtott pályázat révén elnyert uniós források kulturális célú felhasználása, valamint a két nemzet színházról alkotott elképzeléseinek népszerűsítése.

 

BOLERO ( táncjáték )

2007. március 16., 17. - 19 óra

Ravel Bolerója a Miskolci Nemzeti Színház táncművészeinek feldolgozásában egy zenei kollázs része, egy dramaturgiai folyamat célja, végkifejlet. Kortárs dzsesszmuzsikába ágyazva jelenik meg, majd bújik el, hogy végül a maga lehengerlő tiszta erejével csendüljön fel, mintegy megoldás, megkérdőjelezhetetlen végső igazság.

FAUST-PROSPERO ( táncjáték )

2007. március 30., 31. - 19 óra

A két "öreg" - Faust és Prospero - rokon figurák. Faust eljut életének egy fontos pontjához: megjelenik a fiatal Mefisztó, és alkut ajánl. Kölcsönadja testét Faustnak, aki így megint fiatal és hódító lehet megszerzett tudásával, ám ha azt mondja, hogy elég, nem kér többet a szerelemből és a fiatalságból, akkor Mefisztó magával viszi a pokolra.

Prospero életében is nagy dolgok következnek: van egy varázskönyve és pálcája, de nem a szerelmen töpreng a lakatlan szigeten - ahová testvére jóvoltából került -, hanem azon, hogy hogyan lehetne megbocsátani, miként lehetne rendbe tenni a dolgokat.

A KÖLYÖK ( musical )

2007. január 18., 19. - 19 óra

Chaplin egyik híres némafilmje A kölyök, a csavargó és a talált gyerek különös históriájáról szól, amelyen nem lehet nem nevetni, és amelyen nem lehet nem könnyezni. A film "édes-bús" hangulatát követi a musical is, rengeteg humorral, bensőséges emberi helyzetekkel, megható történetekkel, slágerekkel és sok-sok tánccal.

AZ OPERETT CSILLAGAI ( operett )

2007. február 28. - 15 és 19 óra
2007. április 1.; május 5. - 19 óra

Népszerű operettek legszebb melódiái csendülnek fel a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek előadásában.

 

A Bolero képet Vajda János készítette.