Mozdulatművészeti Stúdió befogadószínházi programja
az Orkesztika Alapítvány szervezésében
Az Orkesztika Alapítvány Szóló-Duó Tánc Fesztiváljai mellett, a megújult befogadó színházi programja a 2004-2005-ös évadtól a "Meglepetés esték" sorozatban folytatódik, melynek célja, hogy kísérletező performanszoknak és előadásoknak adjon teret hétvégente a Mozdulatművészeti Stúdió termeiben, minimális technikai feltételek mellett, a Stúdió terére adaptált, vagy kifejezetten a helyszínre készült előadásoknak.
Alapítványunk befogadó színházi programja két részre osztható:
1. Szóló Tánc Nemzetközi Fesztivál -Duó Tánc Nemzetközi Fesztivál
2. Meglepetés esték
Meglepetés Esték néven indítottuk el próbaterem komplexumunkban előadásainkat. 2004 nyarán egy kb.60 férőhelyes nézőteret alakítottunk ki, mely lehetővé teszi, hogy kisebb bemutatókat, munkabemutatókat és demonstrációkat tartsunk hétvégenként, még minimális "fénytechnikával". Későbbi tervünk egy alap fény és hangtechnikai "mini" park kiépítése, mely egy kisebb stúdiónak megfelelő. Terveink szerint ez megfelelő finanszírozás mellett havi 4-8 előadást jelent, ami éves szinten kb. 40-80 előadás.
Fontosnak tartjuk, hogy a nálunk próbáló társulatok és alkotók, kísérletezési lehetőséget kapjanak, egy bizalmi közegben bemutatni munkájukat, esetleg még nem a végső állapotát a darabnak, ezzel is segítve alkotó munkájuk fejlődését. Nem kívánjuk a befogadó színhazákkal felvenni a versenyt, valamint nem kívánunk színházzá válni! Kísérletező helyet, "laboratóriumot" szeretnénk létrehozni, melyhez a kisebb létszámú közönség elengedhetetlen.
Az alkotási folyamat a lényeg, a párbeszéd, és a Táncművészet új irányzatainak a szelektáció nélküli fejlődése! Mivel ez nem nagyon valósult meg hazánkban, a jelentkezők száma is bizonyítja programunk fontosságát, és a kísérletezési lehetőségek hiányát. Infrastruktúránkkal és lehetőségeinkhez mérten szeretnénk segíteni az alkotóknak, hogy munkájuk komplexebbé tudjon válni.
2007. március 23. (péntek) 20 óra
2007. március 24. (szombat) 20 óra
Oborni Katalin : K2 variációk / Se füle se farka
Koncepció és rendezés:
Oborni Katalin
Tánc és koreográfia:
Kovács Kata, Oborni Katalin
Zene: mix
Mindig más egy kicsit az Ugyanaz.
2006 márciusában kezdtünk el egy munkafolyamatot, ami lassan és azóta is tart. Először volt 3x3 mozdulat, aztán a 3x3 mozdulatnak lett variációja, majd egymás mellé álltunk, és lett egy történet...
A történet tovább folytatódik, nem tudjuk meddig, de közben jönnek-mennek a kérdések. Most harmadszor mutatjuk meg, hogy hol is tartunk a kérdezésben. Valahol itt: nem akarok direkt lenni, inkább direkt sejtetni.
Támogatta: Új Előadóművészeti Alapítvány, Orkesztika Alapítvány - Mozdulatművészeti Stúdió
2007. március 23. (péntek) 20 óra
2007. március 24. (szombat) 20 óra
Gábor Júlia - Minden nap...
Koreográfus, előadó:
Gábor Júlia
támogatta: Orkesztika Alapítvány -Mozdulatművészeti Stúdió
2007. március 23. (péntek) 20 óra
Jobbágy Bernadett, Nemeskéri Júlia - Vagy
Koreográfia, előadók:
Jobbágy Bernadett
Nemeskéri Júlia
Vagy. Létezel. Te is, én is. Két külön világ. Egyszerre vagyunk, egyszerre szeretünk - mást vagy egymást. Együtt vagy külön - ezek is mi vagyunk. Ezek is ti vagytok általunk.
támogatta: Orkesztika Alapítvány - Mozdulatművészeti Stúdió
2007. április 14. 20 óra (szombat)
2007. április 15. 20 óra (vasárnap)
Vida Gábor
Styx- BEMUTATÓ

Koreográfia: Vida Gábor
Előadók: Máthé Gabriella, Góbi Rita, Nemes Zsófia, Vida Gábor
Zene: Kortárs zenei montázs
Díszlet: Czomba István
Fény: Pelle Zoltán
Dramaturg: Várady Zsuzsa
Fotó: Tóth Péter
Sztyx a görög mitológiában az élők és holtak birodalmát elválasztó határ folyó , amely kilenc kanyarulattal fut az alvilág legmélyére, oda, ahol Hadész palotája emelkedik. A Sztyx az alvilág első állomása volt. Itt dolgozott Kharón a révész , aki a holtak lelkét szállította a folyón át a túlvilágba, ahol az igazak Elüszionba , a vétkesek pedig Tartaroszba jutottak.
Élethaláltánc
Látod a fényt az alagút végén? És mit látsz az alagútból egyáltalán? Hová vezet az alagút? Mi történik útközben? Újraélsz minden pillanatot? Találkozol bárkivel? Van visszatáncolás? Megvesztegethető-e a révész? Milyen ő valójában? És tud-e viharban is kormányozni? Van-e fürdőzési tilalom? *.
Utazás élet és halál között a testek nyelvén.
Támogatók: Orkesztika Alapítvány - Mozdulatművészeti Stúdió
2007. április 21. 20 óra (szombat)
2007. április 22. 20 óra (vasárnap)
Mándy Ildikó Társulata
THE MATTER OF TIME
MUNKABEMUTATÓ!!!
Alkotó közreműködők: Máthé Gabriella, Szelőczey Dóra, Dózsa Ákos
Rendező- koreográfus: Mándy Ildikó
"Egyfolytában születünk és haldoklunk. Ezért az idő problémája jobban érint bennünket, mint a többi metafizikai kérdés. Mert a többi absztrakt. Az idő problémája a mi problémánk. Ki vagyok én? Kicsoda bármelyikünk is." /Jorge Luis Borges/
Támogatók: OKM, NKA, Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága, Orkesztika Alapítvány - Mozdulatművészeti Stúdió, Kontakt Táncért Alapítvány
Mozdulatművészeti Stúdió - Meglepetés esték
1077 Budapest, Rottenbiller u. 31.
Tel: 321-9745, 06-20-361-7821,
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , http://www.mozdulatmuveszet.hu