A Táncfórum No. 7. keretében
2007. április 20. péntek, 21. szombat, 22. vasárnap, 19.00 óra
Nemzeti Táncszínház - Művészetek Palotája
SARA BARAS
Sara Baras napjaink egyik legjelentősebb flamenco táncosa. A Cadizban született táncosnő művészeti alapjait az édesanyja, Concha Baras által vezetett San Fernando-i tánciskolában sajátította el. 1992-ben Manuel Morao flamenco társulatához csatlakozik. A táncegyüttessel Párizs, New York után a Sevillai Világkiállításon is felléptek. 1998-ban alapította meg saját flamencotársulatát, amelya Sensaciones (érzések) című táncshow-val debütál. Majd elkészült a Suenos (Álmok), amely az évek folyamán fejlődött formai szabadságot jeleníti meg. Sara Baras társulatával szinte folyamatosan járja a világot:Madridtól Caracasig, Párizstól Hong-Kongig. Díjak, aranyérmek, DVD-k kísérik útjukat. 2005-ben jelent meg Carlos Saura Ibéria című műve, melyben a művész két koreográfiája szerepel.

SABORES (Ízek)
Az előadás a Sensaciones című koreográfiával kezdődő trilógiának záró
darabja. Az előadássorozat mottója a szabadság, mely egyben vezérfonala a flamenco újfajta megközelítésének.
A műsor a flamenco életérzések, zenék, táncok színes kavalkádját tárja
elénk. Nem konkrét történetet látunk, hanem betekintünk a flamenco
változatos, érzelemgazdag világába, ahol a különböző karakterű táncstílusok egyre gyorsabb ütemben követik egymást. Flamenco hagyományok elevenednek meg, formálódnak egységgé az est folyamán. A színpadi díszlet minimális: a gardróbszekrény kortárs flamencót szimbolizál, mely kiemeli a táncosnők ruhájának nemes egyszerűségét, még nagyobb hangsúlyt adva a színek és fények zenét követő változásainak.
"BOLERO"
Koreográfia: Sara Baras
Zene: José María Bandera, José Carlos Gómez,
Előadja: Ballet Flamenco Sara Baras
Gitár: José María Bandera, José Carlos Gómez
Dob: Tino di Geraldo
Harmonika: Antonio Serrano
Hegedű, brácsa: Pere Bardagi
Cselló: Manuel Martínez del Fresno
Ének: Ángela Bautista
"TANGOS"
Koreográfia: Sara Baras
Zene: Mario Montoya, Miguel de la Tolea, Saúl Quirós
Előadja: a tánckar
"A FUEGO LENNTO"
"SIMMERING"
Koreográfia: José Serrano, Luis Ortega és Lola Greco
Zene: José Carlos Gómez
Előadja: Sara Baras, José Serrano, Luis Ortega
"LA NoCHE OSCURA"
"DARK OF NIGHT"
Koreográfia: Sara Baras
Zene: Miguel de la Tolea
Előadja: a tánckar
"SEGUIRIYA"
Koreográfia: Luis Ortega
Zene: José María Bandera, Mario Montoya
Előadja: Luis Ortega
"TARANTO"
Koreográfia: Sara Baras
Zene: José María Bandera
Előadja: Sara Baras
"TANGUILLO"
Koreográfia: Sara Baras
Zene: José María Bandera, Miguel de la Tolea, Saúl Quirós
Előadja a tánckar
"ALEGRÍAS"
Koreográfia: José Serrano
Zene: José María Bandera, Mario Montoya, Miguel de la Tolea, Saúl Quirós
Előadja: José Serrano
"MARTINETE"
Koreográfia: Sara Baras
Zene: tradicionális
Előadja: Sara Baras
"ZAMBRA"
Koreográfia: Sara Baras
Zene: José Carlos Gómez
Előadja: Sara Baras és a tánckar
"SOLEÁ POR BULERÍA"
Koreográfia: Sara Baras
Zene: Mario Montoya
Előadja: a tánckar
"BULERÍA DE CONCHA"
Koreográfia: Sara Baras
Zene: José Carlos Gómez, José María Bandera, Mario Montoya, Miguel de la Tolea,
Saúl Quirós
Előadja: Sara Baras
"FINALE"
Előadja: Ballet Flamenco Sara Baras