Sztélé: nagyméretű, írással vagy jelekkel vésett álló kőlap vagy kőtömb, melyet az ókorban sírhelynek, emlékműnek használtak.

"Amikor először jártam a romoknál, találkoztam egy öreg, több mint 80 éves bácsival, aki egész életét ott az erdőben töltötte. Mielőtt romokhoz mentem volna, félrehívott és ellátott egy jó tanáccsal.
Ezt mondta:
- Ne hallgasd meg az idegenvezetők előadásait.
Menj be, érintsd meg a köveket, nézz, szagolj, álmodozz.
Hagyd, hogy a hely megszólítson. Te magad találd ki ennek a helynek a történetét.
És neked az lesz az igaz. Azután ráérsz meghallgatni a többi hazugságot vagy igazságot.
De ne feledd a tied a legjobb.
Mert végül is nem az igazság a fontos, hanem a valóság.
És ez ebben a pillanatban Te benned van. -
Megfogadtam a tanácsát és ezt tapasztaltam:
Kétféle idő van: most és nem most.
A most cselekvése: az emberáldozat rítusa -
Vigyázat! Jólneveltségnek tűnő szelídségünk voltaképpen nem más, mint évezredek alatt kialakult rituális óvatosság. Tudjuk és féljük, hogy minden apró tettünknek következménye van."

alkotó-előadók: Dombi Kati, Lipka Péter, Oldal István, Téri Gáspár, Sőrés Zsolt
zene: Ed Herbst, Sőrés Zsolt
videó: Ernst Süss , Bodóczky Antal
fény: Kocsis Gábor
tér: Kocsis Gábor, Oldal István
jelmez: Lőrincz Kriszta
produkciós munkatárs: Rácz Anikó
rendező: Goda Gábor

Támogatók: NKÖM, NKA, Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága

Cím: Artus Stúdió, Sztregova u. 7.
Helyfoglalás: 204 3755, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Bemutató: 2006. november 9., 20.00 óra Artus Stúdió

Az Artus társulat 1985-ben alakult Goda Gábor vezetésével. Az Artus elsőnek kísérletezett Magyarországon a tiszta műfajok határainak megszüntetésével, és vált mára az egyik legfelkészültebb társulattá az országban. Jellemzi a társulatot, hogy annak szinte minden tagja tanult és használ egyszerre többféle kifejezési módot, így pantomím elemeket, táncot, beszédet, éneket és hangszert. Ez egyben jele annak, hogy a társulat szisztematikusan törekszik arra, hogy ne kötelezze el magát egyetlen stílus mellett sem. Ez a törekvés folyamatos kísérletezésben nyilvánul meg egy olyan színház megteremtésének céljával, ahol kibontható és felhasználható a színész és a tér összes kifejezésre alkalmas eszköze, a tánc, a szöveg, az ének, a tárgyak, a zene, a képek és az akciók.