A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2007. május 12-én, életének negyvenkilencedik évében elhunyt barátunk, szeretett kollégánk, Nagy György magántáncos, koreográfus, rendező, a Csokonai Színház örökös tagja. Olyan sikeres produkciókhoz készített koreográfiát, mint pl. A dzsungel könyve, A Kid, az Übü király, az Operett, az Özvegyek. Renszeresen dolgozott a határon túli magyarlakta területen is.
Koreografált Szatmárnémetiben (Leányrablás, János vitéz), Nagyváradon (Szabó Magda: Fanni hagyományai), Sepsiszentgyörgyön és Szabadkán (Godspell). Rendezései között szerepel A dzsungel könyve (Csíkszereda), a Godspell (Debreceni Nyári Színház), valamint az elmúlt évek legsikeresebb és leglátogatottabb debreceni vígjátéka, a Senki sem tökéletes.


Nagy György 1978-ban az Állami Balettintézetben végzett Forgách József növendékeként.
Még abban az évben mint magántáncos szerződött a Csokonai Színházhoz.
Operák és operettek táncbetétein kívül önálló balettek főszerepeit táncolta. A legjelentősebbek: a Carmen Escamillója, Variációk táncosokra és ütőhangszerekre, a Csodálatos mandarin csavargója, Liszt etüdök. Utolsó táncos szerepét, a Diótörő herceget a Miskolci Nemzeti Színházban táncolta. Ezután négy évig volt a debreceni balettkar vezetője, ekkor kezdődött koreográfusi pályafutása is.

Nagy Györgyöt a Csokonai Színház saját halottjának tekinti.

 

Pinczés István búcsúja:
"Szól a zene, nem látszik!"
Nagy Gyuri emlékére


Gyuri, erre most, hogy már túl voltál a nehezén a legkevésbé sem számított senki. Négy évvel ezelőtt - közhely, de igaz - csodával határos módon túlélted. "Pedig benne volt a pakliban, hogy nem élem túl" - mondtad jóval később huncut mosollyal. "Benne volt a pakliban" - mondanád most is bölcsen legyintve, és most is megvillanna szemedben a huncutság, ami minden lehetetlen, megoldhatatlan, elképzelhetetlen szakmai és emberi helyzetben erőt és tartást adott neked. És mindig győztél - győzted a melót ötlettel, tehetséggel, idővel, győzted az életet derűvel, humorral, emberséggel, erővel, energiával - idáig.

Jó húsz évig dolgoztunk együtt mindenfelé a világban ezerkilométereket ültünk egymás mellett a te Opeledben, Suzukidban vagy az én Dáciámban Debrecentől Sepsiszentgyörgyig, Monacóig, Komáromig, Szabadkáig - Finnországba és Japánba célszerűbb volt repülőgéppel menni. Ücsörögtünk a szatmárnémeti vagy marosvásárhelyi színészházban balavásári lilahagymát zabálva a tokányhoz, amit te főztél, vagy az éjszakai sötétséggel egyenlő jyvaskylai délutánban egy szenes halas ebéd után, vagy épp a székesfehérvári vagy tatabányai vagy komáromi színészbüfében, biliárdoztunk Kecskeméten, Szabadkán vagy Szatmárnémetiben, és közben váltottuk a világot, morzsoltuk az életet. Szállóigévé vált a körülményekkel, a próbák állapotával, a díszlettel vagy a jelmezekkel elégedetlenkedő zsörtölődésemre adott nyugtató válaszod: "Pistu, szól a zene, nem látszik!"

Neked már akkor tekintélyed volt a Csokonai Színházban, mikor fiatal magántáncosként vízszintesre nyújtott lábbal szinte úsztál ugrás közben a színpadtérben az operaelőadások táncjeleneteiben - de neked kellett szólnunk, hogy válaszd szét a klubban a forrófejű műszaki srácokat. Úgy emlékszem, első valóságos szakmai kapcsolatunk 22 évvel ezelőtt jött létre: a Koldusopera rendezésemben árnyjátékot táncoltál, utána hívtalak táncot tanítani a Színjátszó Stúdióba. De elmaradhatatlan munkatársammá az 1993-as szegedi Légy jó mindhalálig előadásban váltál - onnantól kezdve szinte minden zenés rendezésemet te koreografáltad határon innen és túl: a Légy jót odaát Komáromban, Marosvásárhelyen, Finnországban, Székesfehérváron, Tatabányán, Esztergomban, a Godspellt Sepsiszentgyörgyön, Monacóban, Szabadkán, Nyíregyházán, Kecskeméten. Közös munkánk volt a János vitéz és a Leányrablás Szatmárnémetiben, a Fanni hagyományai Nagyváradon, a Kismadár Komáromban, a debreceni nagy musicalsikerek: a Chicago, a Kid, a Dzsungel könyve, a Tom Jones.

Négy olyan debreceni előadásnak őrzöm az emlékét, ami prózai előadás volt, de az általad tervezett mozgással nyerte el végső formáját: Morzek Özvegyekjének bemutatóján a szerző is elismerően garatulált érzéki tangódhoz, Gombrowitz Operettje országos színházi fesztiválon szerepelt, Jarry: Übü királya mindkettőnek legbotrányosabb zajos sikerévé vált - és utoljára hagytam a 15 évvel ezelőtti huszerettünk ősbemutatóját, az Ibusárt, ahol nagyon sokáig nem értettem, miért ül az én koreográfus barátom Sárbogárdi Jolán jegykiadó fülkéjével szemben minden egyes előadáson.

Amikor már annyira fájt a vállad a sok balerinaemeléstől, hogy Finnországban a söröskorsót is két kézzel emelted a szádhoz, egyre kevesebbet táncoltál, és egyre többet koreografáltál. Friss, szellemes, sikeres volt a debreceni Gyaloggalopp, a Lúdas Matyi, a Szentivánéji álom, a Montmartre-i Ibolya, a Kecskeméten és az Operettszínházban a Mágnás Miska, a József Attila Színházban az Amerikai komédia, a Chicago, a Budapest, te csodás! és a Légy jó mindhalálig (pedig azt nem is én rendeztem!!!), Szegeden a Cabaret és a Víg özvegy, a békéscsabai Mumus, a komáromi Fiatalság bolondság, a Gálaműsor, a nyíregyházi Charley nénje és a Senki sem tökéletes - amiket aztán később rendezőként is "elkövettél" nyári színházakban. Pár hónapja hívtalak Csíkszeredából telefonon, hogy még mindig kint van a büfében a hűtőszekrény oldalán az arcképed az általad rendezett Charley nénje és a Dzsungel könyve plakátja mellett.

Mikor balett igazgató lettél Debrecenben, mindig azon agyaltál, hogy erős, nívós tánckara, balettegyüttese legyen a színháznak (Kolozsváron leszakadt kipufogódobbal álltunk a balettintézet előtt, mikor táncosokat szerződtettél a Csokonai Színházhoz), akik nem pusztán kiszolgálják a zenés előadásokat, hanem évente egy-egy önálló balettprodukcióval is közönség elé lépnek. A Díótörő bemutató volt talán az első a többéves sorozatban. A Kossuth-djas Szakály Gyurit a koreografálás mellett arra is rávetted, hogy a Dzsungel könyve rendezésemben énekelje és táncolja el nekünk Kát, a kígyót.

Japánba A félnótás legény megkoreografálása után hívott ki tánckurzust tartani japán rendező barátunk, akinek utolsó üdvözletét, amit e-mailben továbbküldtem neked, "Juri-szannak" - ahogy ők emlegettek téged Tomajában nagy tisztelettel meghajolva - már nem olvashattad el.

"Baj van, nem érzem a testemet!" - kiáltottad oda Edócskának a végzetes fejesugrás után. Most van baj, Gyuri, mert már nem érzed, hogy nem érzed a testedet. És hiába szól a zene. Nagy Gyuri már nem látszik.

Pinczés István

 


Nagy György a Csokonai Színház örökös tagja lett


Forrás: Debreceni Csokonai Színház