A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

2016. február 24-25. 19:00 óra MÜPA - Fesztivál Színház
A Budapest Táncfesztivál keretében

 

A LES BALLETS TROCKADERO DE MONTE CARLO (USA) társulatot balettrajongók egy csoportja alapította 1974-ben azzal a céllal, hogy a hagyományos, klasszikus balettet játékos, szórakoztató formában, azt parodizálva és “en travesti" előadásmódban, azaz kizárólag férfi szereplőkkel mutassa be. Az együttes a Budapest Táncfesztivál keretében, 2010 után másodszor lép fel Magyarországon.

A társulat hivatásos férfitáncosokból áll, kiknek repertoárja magában foglalja a balett és a modern táncok teljes skáláját, ideértve klasszikus és eredeti műveket is, amelyeket az adott táncstílusban, teljes korhűséggel mutatnak be. A komikus hatást a komoly tánc gyenge pontjainak, ballépéseinek és mögöttes abszurditásainak eltúlzásával érik el. Az, hogy minden szerepet férfiak táncolnak - melynek során megtermett férfitestek egyensúlyoznak lábujjhegyen hattyút, víztündért, szerelmes hercegnőt, avagy reumás öreg hölgyeket imitálva - inkább kihangsúlyozza, mintsem kigúnyolja a tánc, mint művészeti kifejezési forma szellemiségét, ezzel gyönyörködtetve és szórakoztatva a közönség minden tagját a legtapasztaltabbaktól a kezdőkig egyaránt.

Művészeti vezető: Tory Dobrin

trocks2016

 

BENNE

Colette Adae,Varvara Bratchikova, Nadia Doumiafeyva,
Lariska Dumbchenko, Nina Enimenimynimova,
Helen Highwaters, Nina Immobilashvili,Ida Nevasayneva,
Maria Paranova, Eugenia Repelskii, Moussia Shebarkarova,
Alla Snizova, Olga Supphozova,Guzella Verbitskaya,
Yakatarina Verbosovich, Doris Vidanya, Tatiana Youbetyabootskaya

és

Jacques d’Aniels, Ilya Bobovnikov,Roland Deaulin, Pepe Dufka,
Ketevan Iosifidi, Stanislas Kokitch, Araf Legupski,
Marat Legupski, Sergey Legupski, Vladimir Legupski, Vyacheslav Legupski,
Mikhail Mudkin, Boris Nowitsky, Velour Pilleaux, Yuri Smirnov,
Innokenti Smoktumuchsky, Kravlji Snepek

 

 

trocks2016 2
Fotók: Zoran Jelenic

 

 

PROGRAM


LE LAC DES CYGNES (HATTYÚK TAVA, II. FELVONÁS)
ZENE: PJOTR ILJICS CSAJKOVSZKIJ
KOREOGRÁFIA: LEV IVANOVICS IVANOV UTÁN
JELMEZ: MIKE GONZALES
DÍSZLET: JASON COURSON
VILÁGÍTÁS: KIP MARSH

Ez az elégikus zenei fantazmagória, amely a hattyúk (és madarak) mágikus birodalmába röpít minket, a Les Ballets Trockadero kézjegyét jelentő műnek számít. Odette szép hercegnő, akit a gonosz varázsló hattyúvá változtat, és a történet azt meséli el, hogyan menti őt meg Siegfried herceg szerelme. A téma nem volt szokatlan, amikor Csajkovszkij 1877-ben a balettet megírta; az emberi halandóknak madarakká és újra emberré változása gyakran előfordul az orosz folklórban. Az eredeti Hattyúk tava kedvezőtlen fogadtatást kapott a moszkvai Nagyszínházban, és a szentpétervári Mariinszkij Balett Csajkovszkij 1893-ban bekövetkezett halála után egy évvel készítette el a ma ismert változatot. Talán a világ legismertebb balettje, melynek vonzerejét elsődlegesen az adja, ahogy a hősnő titokzatos és patetikus tulajdonságai a 19. századi orosz balettművészet pompájában megjelennek.

Benno: Roland Deaulin
(a herceg barátja és bizalmasa)

Siegfried herceg: Sergey Legupski
(aki szerelmes lesz a hattyúk királynőjébe)

Lariska Dumbchenko (a hattyúk királynője)

Hattyúk:
Colette Adae, Nadia Doumiafeyva, Nina Immobilashvili,
Maria Paranova, Eugenia Repelskii, Moussia Shebarkarova,
Alla Snizova, Doris Vidanya, Tatian Youbetyabootskaya

(akik azért lettek hattyúk, mert)

Von Rothbart:,Yuri Smirnov
(egy gonosz varázsló, azzá változtatta őket)

SZÜNET

 

 

“Pas de Six” az ESMERALDA-ból
ZENE: CESARE PUGNI
KOREOGRÁFIA: MARIUS PETIPA UTÁN
SZÍNPADRA VITTE: JELENA KUNYIKOVÁ
KOSZTÜM: DAVID TETRAULT
VILÁGÍTÁS: KIP MARSH

A La Esmeralda háromfelvonásos balett, amely Victor Hugo regénye, A párizsi Notre-Dame alapján született meg. Az eredeti koreográfiát Jules Perrot készítette, és a balett premierje Londonban volt 1844-ben, Carlotta Grisivel a címszerepben. Az oroszországi premier 1886-ban volt Szentpéterváron, de már Marius Petipa új koreográfiájával. A történet azt mutatja be, ahogy a süket és púpos Quasimodo reménytelenül szerelmes lesz Esmeraldába, a szép cigánylányba. Alekszandra Danyilova, a kiváló orosz balett-táncosnő írta az emlékirataiban: „… Esmeralda egy nagyon jóképű tisztbe volt szerelmes, aki udvarolt neki, noha már egy másik nő jegyese volt ? a szokásos történet ?, és aki természetesen nem vette őt feleségül. Végül máglyán elégették. Kifejezetten tragikus.” A balett második felvonásának ebben a jelenetében a megtört szívű Esmeralda a csalfa tiszt viselkedésén kesereg, miközben a barátja, Pierre Grengoire vigasztalja cigánytársaival együtt.

Esmeralda
Nina Immobilashvili

Pierre Grengoire
Marat Legupski

Cigányok
Artists of the Trockadero


A HATTYÚ HALÁLA
ZENE: CAMILLE SAINT-SAENS
JELMEZ: MIKE GONZALES

Ez a szóló, amelyet 1905-ben Anna Pavlova számára írtak, később összeforrt a művésznő munkásságával, és talán a balettművészet leghíresebb szólóelőadása lett. A Trockadero a hattyú halálát saját interpretációjában mutatja be.

Ida Nevasayneva


SZÜNET

DON QUIJOTE
ZENE: LUDWIG MINKUS
KOREOGRÁFIA: MARIUS PETIPA és ALEKSZANDER GORSZKIJ UTÁN
JELMEZ: MIKE GONZALES
VILÁGÍTÁS: KIP MARSH
DÍSZLET: ROBERT GOUGE

Helyszín: Lorenza fogadójának udvara

pincérnők
Colette Adae, Helen Highwaters, Ninya Immobilasvili, Dorisz Vidania

cigányok
Varvara Bracsiková és Eugénia Repelszkij

Lorenza (Kitri édesanyja)
Lariszka Dumbcsenkó

Kitri (a legcsinosabb lány a faluban, aki őrülten szerelmes Basilba)
Jekatyerina Verboszovics

Basil (teljesen szegény, fürkész tekintetű borbély, aki imádja az erős italokat) Vjacsiszláv Legupszkij

Cristobal Iglesias Habsburgo de Azuza y Cycamonga márki
(gazdag nemes, aki kétségbeesetten próbál szép és fiatal feleséget találni magának)
Borisz Novitszkij

Ámor (aki ügyesen összecsomózza a laza szálakat)
Olga Szupphozova

tündérek
a Trockadero művészei

Don Quijote és Sancho Panza*
*Takarékossági okokból ezt a két szereplőt kihagytuk. Természetesen elképzelhetik a kóbor lovagot és hű szolgáját, Sancho Panzát, ahogy céltalanul kóborolnak és mindenkinek az útjába kerülnek, hiszen a mű legtöbb változatában folyton ezt teszik.