Izgalmas magyar és külföldi bemutatókkal indul az idén 14. alkalommal megrendezett L1danceFest 2015 kortárs táncszínházi fesztivál: szeptember 15-től öt napon át, több budapesti helyszínen tizenhét nemzetközi színvonalú előadást láthatunk. Ezúttal amerikai, angol, cseh, dán, francia, japán, magyar, német, olasz, szlovák művész képviselteti magát.
Meghívott kritikusok az előadások után beszélgetnek az alkotókkal, amibe bárki bekapcsolódhat.
Emellett az érdeklődők 4 különböző workshopon leshetik el a többféle kortárs tánctechnika rejtelmeit.
Sőt még a színházi világítás használatának a titkaiba is betekintést nyerhetnek Tomáš Morávek (CZ) vezetésével.
Jelentkezés a workshopra: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Emeli a fesztivál művészi értékét a hazai divatszakma is, a házigazdák mindennap más magyar divattervező ruháit viselik. Az idén a Manier Salon, Mark Molnar,NUBU, Romani, TiCCi Rockabily Clothing egyedi női és férfiruha-kreációiban láthatjuk őket.
Helyszínek: Mu Színház, Bakelit M.A.C., CEU, K.A.S. Galéria, MET,
Műhely Alapítvány, Nemzeti Táncszínáz—Marczi Közösségi Tér , RS9+ Vallai Kert,
Szlovák Intézet Budapest
,,Szeretnénk eltérő háttérrel rendelkező művészek számára lehetőséget teremteni arra, hogy a fesztiválon bemutathassák munkáikat bármiféle tematikus fókusz nélkül. Az előző évekhez hasonlóan az L1danceFest elkötelezett a kulturális sokszínűség, a határátlépés ereje és a korlátokon átívelő kísérletek iránt. Minden lehetséges. Egyszerűen csak kíváncsiak vagyunk az emberi kreativitásra és újító erejére. A technológia is fontos, de csak a mögötte álló emberrel együtt.
Kulcsszavaink: művészek mobilitása; tapasztalatok cseréje és az aktuális művészeti áramlatok mérlegelése; élénk együttműködésben való részvétel; közelebb kerülni egymáshoz; és megadni magunknak a lehetőséget arra, hogy LÁSSUK, ELFOGADJUK és TISZTELJÜK EGYMÁST!” Ladjánszki Márta
“...szeretném mindenképpen az L1 Egyesület által rendezett L1danceFest fesztivál fontosságára felhívni a figyelmet. Magyarországra szinte egyedül a Trafó tud nemzetközi táncprodukciókat rendszeresen meghívni. Ezt nem tartom egészségesnek. Éppen ezért fontos számomra, hogy ez az állapot fellazuljon. Fontos ez a fesztivál, mert másfajta szemléletű munkákat is elérhetővé tesz. Fontos, mert olyan munkák is eljutnak a magyar közönséghez és a szakmához, amelyek más esztétikában és nyelvezetekben hisznek. Fontos, mert értékes szakmai kapcsolatokat épít ki a hazai és a nemzetközi táncélet szereplői között. Fontos, mert ezt a fesztivált már jegyzik a világban. Fontos, mert olyan művek is láthatóak, amelyek olyan intimitást igényelnek, amit a Trafó színpada nem tud biztosítani.
Remélem ez a felsorolás elég ahhoz, hogy egy jó kezdeményezés fontosságát aláhúzza minden szakember számára.
Tisztelettel, és remélem ismét mehetek előadást nézni.” Szabó György

L1danceFest 2015 Program
szeptember 15.
17.00 CEU (Central European University) Japán kert
Ismaera Takeo Ishii (J) Ki Do Ai Raku INGYENES
19.00 MU Színház
Dömötör Judit (H) SZUTERÉN - PREMIER
Samuel Lefeuvre (FR) monoLOG
Nagy Csilla (H) ÖBÖL
szeptember 16.
17.00 Szlovák Intézet Budapest
Szabo Roland (H/SK) VISSZATÉRÉS - FILM PREMIER INGYENES
19.00 Bakelit M.A.C.
Benjamin Jarrett (USA) SPRING CLEANING - PREMIER
Samuel Lefeuvre (FR) monoLOG
two-women-machine-show (DK) & Jonathan Bonnici (UK) TRANS—
szeptember 17.
19.00 MU Színház
Matthew Rogers (USA) A FRAGILE SON
20.00 MU Színház
Francesca Foscarini (IT) CANTANDO SULLE OSSA
Silvia Gribaudi (IT) WHAT AGE ARE YOU ACTING?
szeptember 18.
19.00 Marczi Közösségi Tér (a Nemzeti Táncszínház együttműködésével)
Ilona Pászthy-IPtanz (D) time4
20.30 MU Színház
jaro viňarský & SKOK! & Stanica Žilina-Záriečie (SK) XIRA
jaro viňarský & SKOK! (SK) THE LAST STEP BEFORE
szeptember 19.
11.00 MET Galéria
Judit Kéri (H/A) THE QUEEN AND THE EGGS záró akció INGYENES
13.00 RS9+ Vallai Kert
Összegzés Tomáš Morávek (CZ) és a KÖM-tagok részvételével INGYENES
17.00 RS9+ Vallai Kert
MATINÉ KONCERTEK L1-tagokkal - fesztiválzáró INGYENES
Fekete Géza Péter, Horváth Ádám Márton, Kéri Judit, Varga Zsolt
Kísérő programok / Accompanying events:
2015. szeptember 14—19. K.A.S. Galéria (Hét-Szo 14.00-18.00)
Kéri Judit (H/A) LOVE & WISH LETTERS TO HUNGARY – Kiállítás
MEGNYITÓ: szeptember 14. 17.00
TALKING THROUGH V4+ nyitott vitabeszélgetések a Bálint Orsolya vezetésével – minden nap közvetlenül az előadások után
szeptember 16—október 16. Szlovák Intézet Budapest (Hét-Csüt 10.00-18.00 és Pén 10.00-14.00)
L1-portrésorozat Szabo Roland (H/SK) fotókiállítása
szeptember 15—19. MET Galéria (Hét-Pén 14.00-18.00)
Judit Kéri (H/A) THE QUEEN AND THE EGGS
szeptember 15-19. ZÁRTKÖRŰ
KÖM (Kritikai Önképző Műhely)
szeptember 15-16. 10.00-17.00 ZÁRTKÖRŰ
Tomáš Morávek (CZ) fény-workshop
szeptember 15. 11.00-12.30 Magyar Táncművészeti Főiskola Kazinczy utca
Ismaera Takeo Ishii (J) butoh alapú kortárstánc kurzus
szeptember 16. 11.00-12.30 Magyar Táncművészeti Főiskola Kazinczy utca
Jaro Viňarský (SK) kortárstánc kurzus
szeptember 18—20. 13.00—16.00 Zéróplusz Táncstúdió
Kéri Judit (H/A) & Meagan O’Shea (CAN) vezetésével WE DON’T NEED ANOTHER HERO workshop
A workshopokra előzetes bejelentkezés szükséges / Registration beforehand is needed at Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Helyszínek:
Bakelit M.A.C., 1095 Budapest, Soroksári út 164. www.bakelitstudio.hu
CEU (Central European University), 1051 Budapest, Nádor utca 9. www.ceu.hu
K.A.S. Galéria, 1114 Budapest, Bartók Béla út 9. www.kasgaleria.eu
Magyar Táncművészeti Főiskola, 1075 Budapest Kazinczy u. 42-46. www.mtf.hu
MET Galéria, 1117 Budapest, Bölcső u. 9. www.elektrografia.hu
MU Színház, 1117 Budapest, Kőrösy J. u. 17. www.mu.hu
Műhely Alapítvány—Trafó Stúdió, 1094 Budapest, Liliom u. 41. www.wsf.hu
Nemzeti Táncszínáz—Marczi Közösségi Tér www.nemzetitancszinhaz.hu/www.marczi.hu
RS9+ Vallai Kert, 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 10. www.rs9.hu
Szlovák Intézet Budapest, 1088 Budapest, Rákóczi út 15. http://www.mzv.sk/sibudapest
Zéróplusz Táncstúdió, 1027 Budapest, Jurányi u. 1. www.zeroballet.com/oktatas/zeroplusz-tancstudio
A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
www.L1.hu
http://l1dancefestival.blogspot.hu
http://talkingthroughv4plus.blogspot.hu
Trailer:
https://www.youtube.com/watch?v=b-SqrQB4x84
Programfüzet:
http://issuu.com/l1dancefest/docs/l1dancefest2015_fuzetfinal_issuu_by
WORKSHOP
Az L1 Egyesület Kritikai Önképző Műhelye (KÖM)
Bálint Orsolya és Sándor Zita vezetésével
2015. szeptember 15-19. (zártkörű)
http://dancescript.blogspot.hu
A magyar tánckritikusok általában megnéznek egy előadást, majd elvonulnak elefántcsonttornyukba, hogy megírják véleményüket. Hogy a kortárs táncról írni tudjanak, szókincsüket, látásmódjukat önállóan kell kialakítaniuk, nem segítik őket képzések, sem szakmai fórumok. Ez az elszigeteltség elidegeníti őket még munkájuk tárgyától, az alkotó művésztől is.
Elsőként az L1 Egyesület részéről, négy évvel ezelőtt merült fel egy olyan kritikusi platform létrehozásának igénye, amely elindítja a kommunikációt, egymás kölcsönös megismerését, és elősegíti a közös gondolkodási folyamat megszületését. Ezáltal kialakulhat egy forradalmian új, pozitív kritikai megközelítés, amely nem kijelentéseken, hanem kérdéseken alapszik, és az egyoldalú véleménynyilvánítás helyett párbeszédet kezdeményez az alkotókkal és az előadásokkal egyaránt. Ez a haladó szellem és frissesség már megjelenik az új kritikákban is, ezáltal is közelebb hozva a kortárs előadó-művészetet a közönséghez.
Az éves L1danceFesttel párhuzamosan, először magyar és külföldi kritikusok kaptak meghívást, hogy a fesztivált kísérve Dance Script Laboratory, majd MAKT (Mobile Academy of Dance Criticism) néven, 2014 óta pedig az L1 Egyesület Kritikai Önképző Műhelye (KÖM) keretében ezen ideákon alapuló, új platform létrehozásán dolgozzanak. A KÖM tagjai 2015-ben számos nemzetközi fesztiválon is részt vettek – köztük a prágai Performing V4 – Biennial for VARP-PA Residents, az Identity.Move! és a Tanec Praha, a bécsi Tanzquartier Wien és a Zagreb Dance Week fesztiválokon, valamint a Bora Bora New Nordic Dance Platformon a dániai Aarhusban –, hogy jó gyakorlatukat megosszák és együttműködést kezdeményezzenek külföldi művészekkel és kritikus kollégákkal.
Az idén második alkalommal az L1danceFesttel párhuzamosan a KÖM műhelyében hat különböző háttérrel, látásmóddal és egyéni hangvétellel rendelkező magyar tánckritikus dolgozik együtt. Megnéznek minden előadást, részt vesznek a workshopokon, majd másnap délután megbeszélik tapasztalataikat és angolul kritikákat írnak ezekről a fesztiválblogra (http://dancescript.blogspot.hu), illetve rövid jegyzeteket a napi Fesztivál Memo-ba. Ezen felül részt vesznek az előadások utáni nyílt beszélgetéseken (http://talkingthroughv4plus.blogspot.hu/), hogy ezzel is elősegítsék a kommunikációt a művészek és a közönség között.
Dömötör Judit (H) SZUTERÉN - BEMUTATÓ
2015. szeptember 15. 19.00 MU Színház
Rendező: Dömötör Judit
Alkotók/előadók: Arnaud Blondel, Bot Ádám, Dömötör Judit, Harmath Olívia, Szemessy Kinga
Támogatók: L1 Egyesület, Műhely Alapítvány, SÍN Kulturális Központ
www.L1.hu
Mit szólnál, ha szembe jönne az árnyékod? És ő vajon mit gondolna rólad? Történt már olyan, hogy kiderült rólad valami, amiről te sem tudtál? Velünk előfordult.
Az árnyékszemélyiség a mindennapi, vállalt személyiségünk ellentéte. Legfőképp rejtett, előnytelen tulajdonságainkat tartalmazza a pszichológus Jung szerint. Ezeket a nemkívánatos dolgokat elnyomjuk, lenyomjuk a mélybe, a szuterénbe.
Ezekből a gondolatokból indultak ki a táncos alkotók, amikor testükkel és személyiségükkel kezdtek el dolgozni a próbafolyamat elején, megfigyelve magukat és reakcióikat a hétköznapokban és akár új, bizarr helyzetekben. Tapasztalhatták, hogy árnyékukkal találkozni nem mindig könnyű. Ugyanakkor a test sok rejtett tudást tartalmaz, így kiváló terepe a tudattalan tartalmak kifejezésének. Ezért Dömötör Judit legutóbbi mozgáskutatásában már felvetett témáját, a tudatosan és nem tudatosan irányított mozgás lehetőségeit, az önkéntelenség különböző testi megnyilvánulásait is szeretné kibontani ebben a darabban. l Az alkotók nem riadtak el a mozgás és beszéd ötvözésének kísérletétől sem. Sőt, arra is kíváncsiak, hogy látszódhat-e a személyiség magja lecsupaszítva, mindenfajta külsődlegestől megszabadítva. A lény-szerűség, a civilség és a karakter ismerős jelenségek a színpadon, de vajon miből táplálkoznak és mennyire tudnak kifejezésre jutni?
Az előadók nemrégiben végeztek a Budapest Kortárstánc Főiskolán, Dömötör Judit, a darab rendezője pedig tánctanulmányai előtt az ELTE pszichológia karán tanult, jelenleg az L1 Egyesület rezidens művésze (2015). Rögtön az iskola után saját mozgásvilága, saját hang keresése felé fordította figyelmét Kettős minőségek című mozgáskutatásának keretén belül. Táncosi és koreográfusi aspirációja egyaránt az alkotómunka felé viszi. Táncos alkotóként dolgozott a Harmath Olívia rendezésében bemutatásra került Aki a spenótot szereti című darabban, majd saját, az L1danceFestre készülő darabja rendezésének fogott neki. Rendezőként az foglalkoztatja, hogy milyen módokon szüremkedhet be egy táncdarabba a táncosok magukról és egymásról való tudása egy mélyebb önismereti réteget képezve, melyhez pszichológiai ismereteit is felhasználni szándékozik. Ez az első önálló darabja, mely egyben közös alkotás is, hiszen az alkotók bíznak a személyes élmények, tapasztalatok, és a közösen formálódó, épülő folyamatok erejében.
Miután diplomát szerzett a Pécsi Tudományegyetemen és a Budapest Kortárstánc Főiskolán, Szemessy Kinga a Nemzetközi Choreomundus MA programban vett részt Táncelmélet, -gyakorlat és -örökség témában. Záró dolgozatában a fizikai színház műfaját, a kortárs (tánc)kritika természetét és fontosságát, illetve a Gagát vizsgája – utóbbi az izraeli központú Batsheva Dance Company tréningjeként ismert. Jelenleg elméleti és gyakorlati tudásának egyesítése izgatja, és nem szándékozik letelepedni semmilyen országban. Kötődik a konceptuális táncdarabokhoz (mint például Jérôme Bel munkáihoz) és hosszú távú terve az, hogy tanár legyen.
Miután végzett az ELTE Társadalmi tanulmányok BA szakán Harmath Olívia a tánc felé fordult. 2014-ben fejezte be tanulmányait a Budapest Kortárstánc Főiskolán, ahol inspiráló emberekkel és gondolkodási módokkal találkozott. Jelenleg a mozgás kontextusát kutatja és különböző koreográfusi megközelítéseket keres.
Bot Ádám a debreceni Mozgás -Teátrum Egyesületben kezdte el tanulni a fizikai alapú előadóművészetet Dezső Virágtól. Majd 2010 és 2013 között a Budapest Kortárstánc Főiskolában folytatta tanulmányait. Jelenleg szabadúszó táncos és színházi projektekben vesz részt. Dolgozott a Magyar Mozdulatművészeti Társulattal, valamint Pataky Klári Jegyzetek című koreográfiájában is szerepelt.
Arnaud Blondel Normanidában született, Franciaorszában. Párizsi, kulturális menedzseri tanulmányai alatt kezdett el intenzíven cirkusz- és harcművészeti mozdulatokat gyakorolni. Miután Brest (FR) városában elvégezte az Előadóművészeti menedzser szakot Arnaud elutazott Dániába, hogy eltöltsön egy fél évet a félprofi dán előadóművészeti iskolában, a Performers House-ban, a tánc részlegen. Ezt követően Magyarországra utazott, és 2010-ben elkezdte a Budapesti Kortárstánc Főiskolát. Mióta végzett Magyarországon dolgozik különböző koreográfiákban, közöttük Rózsavölgyi Zsuzsanna és legutóbb Juhász Katalin munkájában.
Nagy Csilla (H) ÖBÖL
2015. szeptember 15. 19.00 MU Színház
CIPOLLA COLLECTIVA produkciója
Alkotók/előadók: Vavra Júlia és Nagy Csilla
Zene: Legars (Ujvári - Pintér György)
Grafika: Vágner Orsolya
Fotó: Cserkuti György
Támogatók: NKA, L1 Egyesület, MU Színház, Kontakt Budapest Stúdió, Műhely Alapítvány, SÍN Kulturális Központ, Artus, Filter, Új Előadóművészeti Alapítvány
Külön köszönet Payer Ferencnek, Vadas Zsófia Tamarának, Molnár Csabának és Fazekas Endrének.
www.cipollacollectiva.hu
"levegőtlenség
kékes találkozások
ferde melegség
lassú torzulás
hirtelen megőrülés
csöndes túlélés
öblös nyugalom
földbe hatoló víz test
ember emberrel”
(j & cs)
Vavra Júlia a Budapest Tánciskola 2014/2015-ös tanévében végzett növendéke. Legutóbbi saját alkotását Popont címmel az iskola saját estjén mutatta be tavaly decemberben a Trafóban.
Nagy Csilla táncművész, táncpedagógus és alkotó. 2008 és 2012 között az Artus - Goda Gábor Társulatának volt a tagja. 2005-óta független alkotóként bejárta Európa és a világ számos fesztiválját. 2014-tól az L1 Egyesület tagja. 2012 óta Cipolla Collectiva néven kezdeményez és valósít meg művészeti projekteket alkotótársaival.
Julcsi és Csilla a 11. Nemzetközi Improvizációs Fesztiválon (2012) ’talált egymásra’ egy workshop keretén belül.
KIÁLLÍTÁS
Kéri Judit (H/A) LOVE & WISH LETTERS TO HUNGARY
2015. szeptember 14–19. K.A.S. Galéria
Megtekinthető: Hét-Szo 14.00-18.00
MEGNYITÓ: szeptember 14. 17.00
„Szerelmes és Kívánság Levelek Magyarországhoz”
Koncepció: Kéri Judit (H/A)
Meghívott művészek: Syrbe Andrea (H/A), Ladjánszki Márta (H), Nagy Csilla (H), Lengyel Katalin (H), Buday Enikő (H), Éva Karczag (NL), Vicky Shick (USA), Liza Kovacs (CND), Tete Rosemary (H)
Partnerek: Hundsturm Színház (Bécs), WUK (Bécs), L1 Egyesület (Budapest), Műhely Alapítvány (Budapest), Trafó (Budapest)
Támogatók: Bécs Város Kulturális Osztálya, MA 7 (Bécs)
www.L1.hu / www.juditkeri.com
2014 októberében mutatták be Bécsben Kéri Judit, koreográfus, rendező, az L1 Egyesület tagjának legújabb darabját, a King and the Pillowcase-t. Az előadáshoz a Love and Wish kiállítás szervesen kapcsolódott, többek között a kétórás darab dramaturgiai hátterét adta.
A kiállítás anyagának megalkotásához Kéri Judit magyar és a világ különböző tájain élő, de Magyarországgal családi kapcsolatban álló női művészeket kért fel, hogy küldjenek „Love & Wish” leveleket. Mindenki a maga egyéni módján, megkötések nélkül dolgozhatta fel, fejezhette ki a gyökereihez, hovatartozásához, származásához kapcsolódó gondolatait, érzéseit, kívánságait. Ki-ki a maga impulzusát követte, személyes vagy elvonatkoztatott hangnemben. Az írott anyagokon túl képek, interaktív hang- és videoinstalláció és tárgyak gazdagítják a programot.
A kiállítás egy meghívás is egyéni és kollektív konfrontációra, kérdésfeltevésre, lehetséges válaszokra, az érzékszervek új stimulálására. Ez bátorságot és önbizalmat adhat a tipikus magyar melankólia, a lemondás és a tehetetlenség tudatállapotain túl.
A kiállítók:
Syrbe Andrea (H/A) – előadó, művészetterapeuta, az L1 Egyesület tagja
Ladjánszki Márta (H) - táncművész, tanár, koreográfus, az L1 Egyesület művészeti vezetője
Nagy Csilla (H) - táncművész, tanár, koreográfus, L1 Egyesület tagja
Lengyel Katalin (H) - táncművész, tanár, koreográfus, a Bandart Company alapító tagja, az L1 Egyesület tagja
Buday Enikő (H) - táncművész, performer, koreográfus, 2013-ban az L1 Egyesület rezidense
Éva Karczag (NL) - táncművész, tanár, koreográfus Movement Research NYC
Vicky Shick (USA) - táncművész, tanár, koreográfus. Trisha Brown Company NYC
Liza Kovacs (CND) – táncművész, tanár, koreográfus La La La Human Steps Company, Montreal
Tete Rosemary (H) - vizuális művész, jogász
Kéri Judit magyar táncos, előadó, koreográfus és rendező, az L1 Egyesület tagja 2015 óta. Tapasztalt angol és német nyelvterületen is tapasztalt tánc-, jóga-, meditáció tanár és Theta Healing® tanácsadó. Munkáit Európa-szerte bemutatta, valamint Észak- és Dél-Amerikában, Oroszországban, Indiában és Ausztráliában. Jelenleg Bécsben, Ausztriában található a székhelye, ahol része a bécsi előadóművészek közösségének és alapítója/igazgatója a Ti22 Művészeti Egyesületnek.
WORKSHOP
Kéri Judit (H/A) & Meagan O’Shea (CAN)
WE DON’T NEED ANOTHER HERO
2015. szeptember 18-20. 13.00-16.00 Zéróplusz Táncstúdió
workshop, mely feltárja a személyiséget csoporton belül és annak ellenében
www.L1.hu / www.standupdance.com
„Mehetsz a saját utadon, vagy mehetünk együtt“
Kéri Judit a szomatikus teret és testet egyfajta otthonnak tekintve kutatja, négyféle testtel dolgozik: fizikaival, érzelmivel, mentálissal és szellemivel. A kineszférában történő alapozáson keresztül készíti fel az egyéneket a csoportos interakcióra. A harag és a düh kifejezéséhez kapcsolódó tabukkal való szembenézés és a béke kihívása iránti elköteleződés – a bensőnkben, személyek között és a világban egyaránt. Meagan O'Shea izgalmakon, kísértéseken, szembesítéseken keresztül vezeti a csoportot, hogy a tagok átváltozva a másik oldalra érkezzenek. Szélsőséges hangi és mozgásos megoldásokkal dolgozik majd a workshop, mely egyéni és csoportos csöndet, káoszt és rendet egyaránt fog tartalmazni. Jól ismert és ismeretlen helyeket fogunk találni önmagunkban és a csoportban. Talán átalakulunk.
A workshop mindenki számára nyitott, korábbi tapasztalat nem szükséges.
Kéri Judit magyar táncos, előadó, koreográfus és rendező, az L1 Egyesület tagja 2015 óta. Tapasztalt angol és német nyelvterületen is tapasztalt tánc-, jóga-, meditáció tanár és Theta Healing® tanácsadó. Munkáit Európa-szerte bemutatta, valamint Észak- és Dél-Amerikában, Oroszországban, Indiában és Ausztráliában. Jelenleg Bécsben, Ausztriában található a székhelye, ahol része a bécsi előadóművészek közösségének és alapítója/igazgatója a Ti22 Művészeti Egyesületnek.
Meagan O'Shea kanadai kortárs táncszínházi művész, Európában és Kanadában alkot, ad elő és tanít. Intim magánszámokat ugyanúgy készít, mint nagyszabású, in situ, immerzív előadásokat. Művészeti munkatársa a Barcelona International Dance Exchange és az Írországi International Associate Artist at Dance szervezeteknek, K. M. Hunter-díjas, és társalapítója a torontói hub14 stúdiónak.
KIÁLLÍTÁS
Judit Kéri (H/A) THE QUEEN AND THE EGGS
2015. szeptember 15–19. MET Galéria
Megtekinthető: Hét-Pén 14.00-18.00
Záró akció: szeptember 19. 11.00
Családi visszatekintés – egy belsőséges rekonstrukcció
www.L1.hu / www.juditkeri.com
Kéri Judit szólóelőadása olyan élethelyzeteket, érzéseket és gondolatokat emel ki, melyek több generáció választásait és viselkedését is befolyásolhatják.
Kéri Judit jelenleg kutatási időszakban van, és a vele való együttműködésre, közös alkotásra invitál.
Az Asztal című installációban például azt kéri, hogy írjuk le vagy rögzítsük azokat a kívánságainkat és üzeneteiket, amiket anyánknak vagy nagyanyánknak akarunk mondani – akár élnek, akár már elhunytak. Ezek az üzenetek egy szeptember 19-i rétessütő akció során majd átalakulnak. Táncosként, előadóként, koreográfusként Kéri Judit rá fog világítani a kezdetektől való, az édesanyánkkal létrejött szimbiózis óta tartó, a testi létezésbe történő megérkezésünkre. Az Asztal a férfi és a nő közötti harmonikus közös alkotást is szimbolizálja.
Kéri Judit magyar táncos, előadó, koreográfus és rendező, az L1 Egyesület tagja 2015 óta. Tapasztalt angol és német nyelvterületen is tapasztalt tánc-, jóga-, meditáció tanár és Theta Healing® tanácsadó. Munkáit Európa-szerte bemutatta, valamint Észak- és Dél-Amerikában, Oroszországban, Indiában és Ausztráliában. Jelenleg Bécsben, Ausztriában található a székhelye, ahol része a bécsi előadóművészek közösségének és alapítója/igazgatója a Ti22 Művészeti Egyesületnek.
KIÁLLÍTÁS
Szabo Roland (H/SK) L1-PORTRÉSOROZAT FOTÓKIÁLLÍTÁS
2015. szeptember 16-október 16. Szlovák Intézet Budapest
megtekinthető: Hét-Csüt 10.00-18.00 és Pén 10.00-14.00
MEGNYITÓ: szeptember 16. 17.00
Szabo Roland (H/SK) VISSZATÉRÉS - FILM PREMIER
A főszereplő táncos lány, Aliz, egy régi szerencsétlen fellépés terhét hordozva magában képtelen újra megbirkózni a színpadi szerepléssel. Egy gyárépület kis helyiségében gyakorol tovább és fejleszti tánctudását. Egy nap furcsa dolog történik, ami megváltoztatja Aliz érzéseit.
A film a lány belső harcát, önfelfedezését mutatja be.
Időtartam: 20 min
Rendező: Roland Szabo
Koreográfia: Jade Clayton, Lucie Drábková
Kamera: Roland Szabo, Antonín Procházka ml.
Tánc: Jade Clayton
Zene: Roland Szabo
Kosztüm dizájner: Marchi Kovacs
Smink: Tomáš Hemr
Támogatók: Rental Film Tech, Kino Lucerna, Szlovák Intézet Budapest
Köszönet: Renata Taneeva, Petr Klement, Andrej Štůla, Bedřich Němec, Ladjánszki Márta, L1danceFest/L1 Egyesület
www.rolandszabo.cz
Szabo Roland szlovákiai magyar fotóművész.
Tanulmányait a pozsonyi évek alatt fotográfia szakon, Anton Sládek fotóművész vezetése alatt végezte, majd Prágában folytatta munkáját saját stúdiót nyitva.
Fotó, és rövid film-projektekkel foglalkozik.
Prágai stúdiójában több cseh művész, így a Nemzeti Színház balett-társulatának tagjai és ismert színészek, táncosok portéit készítette el.
2011 óta társszervezője a Kino Praha nevű, nemzetközi rövidfilmes workshopnak.
Az L1 Egyesület képviselőjével is Prágában találkozott, majd 2013-ban hivatalos fotósa volt az L1danceFest eseményeinek Budapesten. 2014-ben az együttműködés folytatásaként az L1 Egyesület tagjait és rezidenseit bemutató portrésorozatot készített, amit az L1danceFest 2014 alkalmával kiállítás formájában mutattak be Budapesten. Később, 2015-ben a fotósorozat Prágában is bemutatásra került. Új képekkel kibővülve az L1danceFest 2015 keretében a Szlovák Intézet Budapest galériája mutatja be.
Kedvenc témakörei: portré, divat, tánc.
Ilona Pászthy-IPtanz (D) time4
A „tanzSTOPP“ trilógia második része
2015. szeptember 18. 19.00 Marczi Közösségi Tér (a Nemzeti Táncszínház együttműködésével)
Az előadás kidolgozása: Ilona Pászthy a táncosokkal együttműködve
Művészeti igazgató / Koreográfus: Ilona Pászthy
Tudományos munkatárs: Dr. Bettina Bläsing
Tánc: Jelena Pietjou, Arthur Schopa, Raisa Kröger
Dramaturg: Judith Ouwens
Zene: Varga Zsolt (H)
Látvány: Miegl
Technika: Gerd Weidig
Videoinstalláció: Florian Egermann, Gonzalo R. Rodriguez
PR/Management: Jessica Otten
Támogatók: Család. és Gyermekügyi, Ifjúsági, Kulturális és Sportminisztérium Észak-Rajna–Vesztfáliában, Köln városa, Észak-Rajna–Vesztfália Művészeti Alapítvány
Az IP Tanz-t támogatja: RheinEnergie Stiftung Kultur.
Együttműködő partnerek: Barnes Crossing, Kulturbüro Krefeld/Fabrik Heeder
www.ip-tanz.com
A trilógia első része után (timeGAPS, 2012), mely az álmodozással foglalkozott, a time4 a remény alakjaival, azaz egy lehetséges jövővel foglalkozik. Korunk jellegzetessége az emberek folytonos többre vágyása és állandó nyugtalansága. Test és lélek ritkán vannak egy helyen. Arra vágyunk, hogy valahol máshol legyünk, s mikor ott vagyunk, ugyanabban a pillanatban, a virtuális világ elvisz minket egy másik helyre. Mi mozgat minket? Várakozás, vágy, sóvárgás, spekuláció, vagy csak kötelezettségek? A testem olyan, mint egy gép, a testem ábrándozik. Melyek azok a határok, melyekben géptestünk megszünteti működését és bizonytalanul sodródik?
A közönség része az előadásnak. Az elvárások különböző szempontjai és az ismeretlen távlatok érzékelése közötti konfrontáció során a klasszikus értelemben vett nézőtér feloldódik.
A koreográfia kifejezés a time4-ben az installáció egészére kiterjesztődik, és nem csupán a tánc elemeire, a hangra és a képre vonatkozik, hanem az egész helyiséget magába foglalja.
"... Ez a táncinstalláció tiszta táncot kínál, soha nem lehet megjósolni az összetett eredményt, mely a diszkréten megalkotott intenzitással és a fogalmi sűrűségével győz meg.” (Thomas Linden / Kölni Szemle / 2013/11/09)
Ilona Pászthy szabadúszó koreográfusként él és dolgozik Kölnben. Táncot tanult Hannoverben és a Rotterdami Táncakadémián. Különböző színházak és táncegyüttesek elkötelezettje, köztük: Irina Pauls Dance Theater Lipcsében, Mainz Chamber Games a Desperate Figures Dance Theatre-ben, Maja Lex követte táncegyüttes.
Ilona Pászthy 2000 óta saját szóló- és csoportdarabokat készít. Profi coachként és Illusztráció és festészet végzettséggel rendelkező szabadúszó vizuális művészként is dolgozik.
Társalapítója a Choreographers Network Barnes Crossingnak, a kölni székhelyű Arts Centre Wachsfabrik aktív művészei egyesületének.
jaro viňarský & SKOK! & Stanica Žilina-Záriečie (SK) XIRA
2015. szeptember 18. 20.30 MU Színház
Koreográfia: Jaro Viňarský a táncosokal együttműködve
Tánc: Soňa Ferienčíková & Matthew Rogers
Fény: Tomáš Morávek
Grafika: Peter Dlhopolček
Zene: Janek Schaefer / EP
Támogatók: Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma, Foundation Intenda, Szlovák Intézet Budapest
www.physicalarts-sk.com
Ha a tudatod egy olyan skálán jeleníthető meg, mely egy belső vagy privát öntudattól egy külső, térben kiterjedt öntudatig terjed, akkor hol van a másokkal való kapcsolat kialakításának lehetősége? XIRA – két ember egy közös pillanata az emlékek tárházában, mikor visszatekintenek, hogy felülvizsgálják első találkozásuk testi valóságát
XIRA – egy szokatlanul bensőséges viszony dokumentációja XIRA – egy olyan emberi lény öntudata, akinek a társadalom nem határozta meg a nemét
Ez a munka egy találkozási pont és meghívás arra, hogy megnézzük Soňát és Matthew-t és egymást különböző nézőpontokból, melyek közül egy teljesen nélkülözi a szavakat, a jelentést, a történetet és az érzelmet. Ez egy nő. Ez nem egy nő. Ez egyaránt egy nő és nem egy nő. Ez sem egy nő, sem nem egy nő.
A SKOK! (JUMP!) nonprofit szervezet, mely elsősorban a fizikai művészetekre összpontosít – kortárs táncra, a fizikai színházra és más, a testek munkáján alapuló színházi formákra. 2011-ben alakult meg. Elsődleges céljuk, hogy feltérképezzék a szlovák fizikai művészeti szcénát, és hogy növeljék a közönség érdeklődését e művészeti forma iránt, melyre szerintük nem fordítanak elegendő figyelmet.
A SKOK! olyan tevékenységeket szervez, melyek célja a fizikai művészetek helyzetének javítása a cseh és a szlovák kulturális életben, illetve a külföldön történő bemutatkozás, kutatás és alkotás körülményeinek fejlesztése. Főként a fizikai művészetek iránti érzékenység elmélyítésében érdekeltek, ezért informális oktató tanfolyamokat, kurzusokat is kínálnak a nyilvánosság számára. Az intézményhez kötődik a WorkshoW, mely a művészek munkája és a közönség között igyekszik közvetlen viszonyt kialakítani olyan tevékenységek segítségével, melyek a művészekkel és alkotó munkájukkal való kapcsolatba kerülést teszik lehetővé (ilyenek például az előadásokat követő beszélgetések, a „Showing”-ok). Az alkotófolyamat több szakaszában, akár a premier előtt is biztosítanak lehetőséget arra, hogy a közönség részt vegyen az alkotásban.
jaro viňarský & SKOK! (SK) The Last Step Before
rövid történet a gravitáció szükségességéről
2015. szeptember 18. 20.30 MU Színház
Ötlet/Koreográfia/Előadó: Jaro Viňarský
Együttműködők:
Fénytervező: Pavel Kotlík
Fény: Tomáš Morávek, Katarína Ďuricová
Jelmezek: Ondrej Bederka, Marek Žitník
Zene: A silver Mt. Zion, Artango
Köszönet Karine Ponties-nek a szóló elkészítése előtti és közbeni szakmai és személyes támogatásáért és azért is, hogy az általa koreografált és a Dame de Pic / Karine Ponties cie által bemutatott Holeulone című produkció készítése közben keletkezett, fel nem használt mozgásanyag felhasználását lehetővé tette számomra.
Támogató: Jarmila Jeřábková-díj, 2003, Szlovák Intézet Budapest
www.physicalarts-sk.com
A bemutató óta körül-belül 50 előadást élt meg a produkció, és továbbra is örömmel eleget teszünk a meghívásoknak.
Egy történet az ember számtalan repülési kísérlete közül. „Hősünk” hosszasan foglalkozik a tovarepülés gondolatával, egy meghatározhatatlan, de alapvetően fontos cél felé. A cél elérésére számos kísérletet tesz, különféle módokon. Mégis úgy tűnik, mintha hősünk mindig egy helyben toporogna, és nem sikerülne eljutnia sehová. Nem ismeri fel, hogy álma elérésének legnagyobb akadálya saját képzelete, mely egy emberek számára elérhetetlen dologról gyárt illúziókat. De megvan benne a folytatáshoz szükséges bátorság, továbbra is rendíthetetlenül hisz abban, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén el tudja érni a lehetetlent. Végül épp ez az óriási bátorság segít neki a saját képzelete falainak áttörésében és a megvilágosodás elérésében.
A darab az előadó és a színpadi fények közötti rendkívüli szoros kapcsolaton alapul.
Sazka Díj a „táncban elért felfedezésekért” és közönségdíj a Cseh Tánc Platformon (Prága) – 2006
„A rövid szóló a szó szoros értelmében lélegzetelállító, meglepő; a mélyen lapuló, legrejtettebb érzelmeinket húzza elő belsőnkből, az elfojtott ösztönök szavakkal kifejezhetetlen tartományából. Miután véget ért, és az egész terem sötétségbe merült, beszédes csend következett, s csak később tört ki a taps.” (The Slovak Spectator, November, 2012)
Jaro Viňarský 1978-ban született Szlovákiában. Balett-koreográfiát tanult a pozsonyi Zene- és Színházművészeti Akadémián, Szlovákiában, és koreográfiát a prágai Előadó-művészeti Egyetemen, Csehországban. 1998 óta táncosként, előadóként és koreográfusként számos szlovák és külföldi művésszel dolgozott együtt (pl. táncfilm készítésén), valamint együtműködött a lengyelországi Grotowski Intézettel. Workshopokat is tart, főként nem profi táncosok számára. Jaro számos díjat kapott, beleértve a Jarmila Jeřábková-díjon elért második helyezést Prágában, 2001-ben és 2003-ban a Sorton, illetve a Tea Never Brewed című produkciókért. 2006-ban a közönségdíjat és a „táncban elért felfedezésekért” a Sazka díjat is neki ítélték a The Last Step Before munkájáért a Cseh Tánc Platformon.
2011-ben Jaro megalapította a SKOK! non-profit szervezetet, mely a kortárstánc és a fizikai színház szlovákiai fejlődésén dolgozik. A más művészekkel együtt tartott workshopok témái között találjuk a következőket: csoportmunka, partnerség, tánc és tér, tánc és dinamika, forma és tartalom a mozgásban, tánc és cirkusz az előadásban, Alexander-technika és a Feldenkrais-módszer, mozgás és hang, Merce Cunningham – kompozíciós technikák, improvizáció és kompozíció, fény a táncelőadásokban.
2004 óta szorosan együttműködik Karine Ponties belga koreográfussal és együttesével, a Dame De Pic cie-vel (a Mi Non Sabir, a Holeulone, a Humus Vertebra és a Havran című előadásokban).
2013-ban Jaro elnyerte a The Bessies, The New York Dance and Performance Awards legjobb előadásért járó díját Pavel Zustiak Palissimo Bastard című darabjával, a La MaMa Moves! Dance Festivalon.
„Jaro egy villámcsapásnyi energianyaláb, aki egyaránt képes a tökéletes nyugalom és a kirobbanó fizikaiság megjelenítésére; minden pillanatot szívfacsaróvá, élessé és jelentőssé tesz.”
WORKSHOP
Jaro Viňarský kortárstánc óra
Test és a gravitáció szükségessége / Alapvető kapcsolat a talajjal (a Földdel) a táncos munkájában
2015. szeptember 16. 11.00-12.30 Magyar Táncművészeti Főiskola - Kazinczy utca
Az óra Jaro legsikeresebb szóló darabja, a The Last Step Before alkotói folyamatán alapul.
A résztvevők a test és a talaj viszonyához kapcsolódó technikai alapelvekkel dolgoznak:
- a talaj, mint alapvető támasz
- hogyan mozogjunk a talajon különböző dinamikával
- a test központja és a talaj
- az izommunka csökkentése a talaj, mint támasz segítségével
- a talajról felkelés és a talajra érkezés kombinációi
www.physicalarts-sk.com
Jaro Viňarský 1978-ban született Szlovákiában. Balett-koreográfiát tanult a pozsonyi Zene- és Színházművészeti Akadémián, Szlovákiában, és koreográfiát a prágai Előadó-művészeti Egyetemen, Csehországban. 1998 óta táncosként, előadóként és koreográfusként számos szlovák és külföldi művésszel dolgozott együtt (pl. táncfilm készítésén), valamint együtműködött a lengyelországi Grotowski Intézettel. Workshopokat is tart, főként nem profi táncosok számára. Jaro számos díjat kapott, beleértve a Jarmila Jeřábková-díjon elért második helyezést Prágában, 2001-ben és 2003-ban a Sorton, illetve a Tea Never Brewed című produkciókért. 2006-ban a közönségdíjat és a „táncban elért felfedezésekért” a Sazka díjat is neki ítélték a The Last Step Before munkájáért a Cseh Tánc Platformon.
2011-ben Jaro megalapította a SKOK! non-profit szervezetet, mely a kortárstánc és a fizikai színház szlovákiai fejlődésén dolgozik. A más művészekkel együtt tartott workshopok témái között találjuk a következőket: csoportmunka, partnerség, tánc és tér, tánc és dinamika, forma és tartalom a mozgásban, tánc és cirkusz az előadásban, Alexander-technika és a Feldenkrais-módszer, mozgás és hang, Merce Cunningham – kompozíciós technikák, improvizáció és kompozíció, fény a táncelőadásokban.
2004 óta szorosan együttműködik Karine Ponties belga koreográfussal és együttesével, a Dame De Pic cie-vel (a Mi Non Sabir, a Holeulone, a Humus Vertebra és a Havran című előadásokban).
2013-ban Jaro elnyerte a The Bessies, The New York Dance and Performance Awards legjobb előadásért járó díját Pavel Zustiak Palissimo Bastard című darabjával, a La MaMa Moves! Dance Festivalon.
„Jaro egy villámcsapásnyi energianyaláb, aki egyaránt képes a tökéletes nyugalom és a kirobbanó fizikaiság megjelenítésére; minden pillanatot szívfacsaróvá, élessé és jelentőssé tesz.”
Matthew Rogers (USA) A FRAGILE SON
2015. szeptember 17. 19.00 MU Színház
Koncepció/Koreográfia/Tánc: Matthew Rogers
A The Fluid Culture Body kutatást lehetővé tették: Skok! (SK), Novy Priestor (SK), Stanica Zilina Zariecie (SK), Zahrada Centrum (SK), Kredance (CZ), Alta Studio (CZ), Derida Dance (BG) és Honey Ramka (USA).
www.physicalarts-sk.com
Az a fragile son (Törékeny gyermek) a Fluid Culture Body alkotófolyamatából született, mely egy vándorló tánckutatási projekt, melyet Matthew Rogers vezet a kortárstáncban testet öltő . Stúdiókban és az utcán dolgozva Rogers táncosokat, játékos kedvű tudósokat és járókelőket kért fel olyan mozgásra, amelyet izgalmasnak és kellemesnek találnak. A kísérlet célja az volt, hogy résztvevők találkozzanak saját mozgó testükkel. A mozdulatokat és a beszélgetéseket felvették, hogy egy szóló lehetséges alapanyagául szolgáljanak. A kutatás során visszatérő téma volt, hogyan szembesülünk saját “blokkjainkkal”, miközben a szabad fizikai kifejezésmódot keresünk. A szabadságunkat korlátozó személyes határok/problémák magától értetődő módon váltak a szóló fő témájává. Ezek miatt a törékeny gyermek kockázatot vállal és a saját bőrén tanul. A Matthew Rogers által bemutatott előadás megkérdőjelezi az elszigetelt tapasztalatok igazságtartalmát. Ez a munka koreografált részeket és improvizált játékokat egyaránt tartalmaz, olyan szerkezetben, mely közvetlenül szólítja meg a közönséget, hol arra kérve őket, hogy rejtőzzenek el egymás között, hol pedig arra, hogy mentsenek meg valakit, akit a saját tánca ejtett foglyul.
Matthew Rogers a virginiai Tidewater Regionból származik, 2002-ben végzett a Virginia Commonwealth Egyetemen. A Cseh és a Szlovák Köztársaságban, Németországban és New Yorkban él és dolgozik. Rogers 2004-tól 2012-ig Tere O'Connorral dolgozott együtt. A New Yorkban, Jack Ferverrel készített koreográfiáját bemutatta a Dixon Place-ben (God & Satan Fucking címmel) és a 3rd Ward ban. Ernesto Pujol Inhabiting the Space című munkájában is részt vett Jaro Viňarskýval és Maggie Bennett-tel. Emellett több koreográfussal dolgozott együtt, mint például Johannes Wieland, Ivy Baldwin, Sara Pearson & Patrik Widrig, Heather Olson, Jon Kinzel és Amber Sloan.
2010-ben Rogers fellépett a The Artist is Present- című Marina Abramovic-retrospektív darabbban, a New York-i Modern Művészetek Múzeumában.
2012-ben Zsolnára, Szlovákiába költözött, hogy Jaro Viňarskýval együtt dolgozzon a Skok!-ban, mely a Cseh és a Szlovák Köztársaságban az amatőr táncosok és a laikus közönség kreatív fejlődésére fókuszáló nonprofit szervezet. A Skok! projektjei a WorkshoW sorozat, a Xira és a 2013-as Mima Misu Festival.
2012 óta Rogers öt koreográfiában szerepelt Hamburgban, táncolt Jenny Beyer ALL (2013) és Leibe (2015) című munkáiban, Antje Pfuntner Nussknacker című alkotásában (2012) és Antoine Effroy Reset_74 (2014) című előadásában.
Silvia Gribaudi (IT) WHAT AGE ARE YOU ACTING?
The relativity of ages - Le eta relative
2015. szeptember 17. 20.00 MU Színház
Előadó/alkotó: Domenico Santonicola, Silvia Gribaudi
Dramaturg asszisztens: Giulia Galvan
Zene: Alessio Rossato, Rockets Fall on Rocket Falls című lemez Amar – Bryant – Cawdron – Efrim – Norsola - Pezzente – Tellier-Craig – Trudea együttesétől és Estro Armonico Concerto N.1 by Antonio Vivaldi
Hang: Paolo Calzavara
Fényterv: Leonardo Benetollo
A produkció az Act Your Age 2013 program keretében jött létre, mely arra ösztönzi az európai közösséget, hogy a tánc művészetén keresztül foglalkozzanak az öregedő testtel.
Projektgazdák: CSC/ Bassano del Grappa Nederlandse Dansdagen/Maastricht, Dance House/Lemesos
Támogatók: az Európai Unió Kultúra (2007-2013) keretprogramja, Budapesti Olasz Kultúrintézet
Együttműködő partnerek: Zebra cultural zoo La Conigliera di Anagoor - Resana D.ID Dance Identity – Pinkafeld Teatro Spazio Bixio - Vicenza Teatro Fondamenta Nuove - VeKilowatt Festival – Sansepolcro
www.silviagribaudi.com
Hány korod van a bensődben?
What age are you acting? [Milyen idősnek játszod magad?] - Az életkorok relativitása a telítettség és az üresség keringője.
A bensőnkben több kort hordozunk; a múltat, a jelent, és a jövő kivetülését. Nyomokat hagyunk az időben, és ahogy múlik, az idő rajtunk is nyomot hagy.
Megadjuk magunkat az időnek vagy ellenszegülünk neki? Félünk a haláltól, vagy elfogadjuk, hogy minden körforgásban van? (Giulia Galvan)
A What age are you acting? című előadás az Act Your Age európai projekt keretén belül született és készült el.
A What age are you acting? az idő, a korszakok és korok inspirálta képek sorozatán alapul. A két főszereplő a személyes történeteit viszi a színpadra, és arra buzdítják a közönséget, hogy velük együtt belépjenek egy, a reneszánsztól a kortárs művészetekig terjedő látomás-sorozatba, mely mélyen az emberi testben, álom és valóság határán halad.
A színpadi kísérlet megtöri az előadás klasszikus értelmezését, szándékosan töredezett párbeszédet nyit az ideális és a valóságos, a klasszikus és modern, a forma és tartalom, a tökéletlenség és a tökéletesség, az önmegtartóztatás és a dekadencia között. A tréfás improvizációkba oltott virtuózitás az élet szépségét adó állandó tökéletlenség kifejezési fomájává válik.
Az előadás a csúnyaságot olyan szükségszerűségnek mutatja, mely képes rávilágítani a valódi szépségre, a sztereotípiák ellenében.
Vidám, változó színekkel és hangulatokkal operáló jelenetek tükrözik vissza az előadók és a közönség közötti párbeszédet – vagy azok hiányát. Empátiát hoznak létre a művészek és a nézők között, elidőzve (mint ahogy az gyakran előfordul a való életben is) a kudarc és a lelkesedés közti állandó hullámzást, ami visszavezet a dolgok legalapvetőbb természetéig, és ahhoz a vágyunkhoz és szükségletünkhöz, hogy az Univerzum hatalmasságában megtaláljuk az egyszerűséget .
Szembesítés és összecsapás az emberi lénnyel: az Act Your Age program keretében megvalósult kutatás szintézisét látjuk az előadásban.
Az előadás kidolgozása a finomságon alapult: mint a hegedű húrjai, melyek bármelyik pillanatban ki tudnak alakítani párbeszédet a színészek és a közönség között, hangozzanak azok tökéletesek vagy hamisnak, mégis élők,,elevenek.
Az élet szépségében megjelenő állandó tökéletlenség – ez összegzi Sivlia Gribaudinak az Act Your Age program koncepciója szerint megalkotott előadását.
Az előadás lehetővé teszi a nézőknek, hogy kereteket fedezzenek fel – ez segít abban, hogy elragadják őket az érzéseik a meztelen előadók előtt, akik a saját múltjukkat, jelenüket és más emberi lények jövőbeli történeteit mutatják be.
Az élet örök, a születéstől a halálig tartó körforgásának bemutatásával a cél a kliséktől mentes, aktív és közvetlen kapcsolat kialakítása a közönséggel.
A 66 éves Domenico Santonicola így jellemzi magát a színpadon:
“Elvesztem a látásom, alig hallok, a szívem gyorsabban ver, a hangom elcsuklik és a kezeim kacskák, míg a szellemem és az érzéseim egyre szenvedélyesebbé válnak.”
“Az irónia ellenméreg” – mondja Silvia.
Silvia Gribaudi koreográfus és előadó.
2009-ben a GD'A Veneto Közönségdíját és a Zsűri Nagydíját is megkapta, 2010-ben előválasztották az Aerowaves Dance Across Europe-ba, a Premio Equilibrio 2013 döntőse, számos nemzeti és nemzetközi fesztiválon szerepelt, köztük a 2009-es Biennale di Venezia Ground 0 és a 2012-es Edinburgh Fringe fesztiválon.
2012-ben az izraeli Sharon Fridman koreográfussal dolgozott együtt és Anna Pirattival elkezdett egy emberi jogokkal kapcsolatos Art in Action programot. Az Accademia Teatrale Venetaban tanított 2010-ig és számos workshopot vezetett Olaszországban és külföldön a jelenlét minősége és a testi kifejezés témáiban. 2010-ben fellépett az olasz Vieni via con me tévéműsorban Roberto Savianóval és Fabio Fazióval– (Rai3, Compagnia Aldes).
Tematikus előadásokat hoz létre az alábbi területeken:
- Gender-problémák, Performing Gender program 2014
- Elmélkedések a nőiségről hatvanon túl
- Aktív öregedés a táncon keresztül What Age Are You Acting? címmel
- Az életkorok relativitása, az Európai Act Your Age program segítségével készített darab, melyet 2014-ben előválogattak az olasz táncplatformra, a NID-re.
“Silvia Gribaud különleges művész, aki a csúnyaság kultuszát ünnepli és a keserű humor műfaját műveli; feltűnő fizikuma határozottan szembe megy az árral.” (Roger Salas, El País)
Benjamin Jarrett (USA) SPRING CLEANING - PREMIER
2015. szeptember 16. 19.00 Bakelit M.A.C.
Koncepció, koreográfia és színrevitel: Benjamin Jarrett
Támogatók: a budapesti L1 Egyesület, a San Franciscó-i RAW (Rezidens Művészek Műhelye) és a Berkeley-i The Foundry.
www.brjarrett.blogspot.com
Ez egy rituális átváltozás,nem tudom miből, valami mássá.
Sok éve dolgozom ezeken az ötleteken, de csak a közelmúltban találtam meg a módját, hogyan lépjek velük kölcsönhatásba és alakítsam őket művészetté.
Azzal indultam neki, hogy annyi régi ötletemet használom fel, amennyit csak tudok, hogy úgymond „lesöpörjem a polcot”. Úgy éreztem, hogy ezzel a sok lejegyzett, de soha ki nem próbált ötlettel a tudatalattim visszatart, mert végre akarja hajtani ezeket a hóbortos, komolytalan terveket. Mégiscsak leírtam őket valamilyen okból, és bármit is láttam bennük, megérdemelnék, hogy ha csak egyszer is, de kipróbáljam őket.
Még mindig az iconoplast foglalkoztatott, egy darabom (2012-ből), melyben olyan filmrészleteket használtam fel, amelyek kamaszként formáltak engem, és a szereplők cselekedetein keresztül kifejezhettem, milyen óriási hatással volt rám fejlődő és növekvő fiatalként a szórakoztatóipar.
A bevált munkamódszerem a következő: összefűzök több ötletet melyekről úgy gondolom, talán működhetnek együtt, és kipróbálom őket. Néhány működik, néhány nem. Amelyek működnek, azok nagyon gyorsan más ötletekké alakulnak, teljesen átformálva a darabot. Így addig nem is tudom, milyen lesz a darab, míg majdnem a végére nem érek, mert minden alkalommal minden ötletet újra kipróbálok, vagy az ötleteket más sorrendben helyezem el – így az egész újra megváltozik.
Tehát elkezdem „próba-szerencse” alapon, aztán igazítom, majd újraigazítom, és ahogy haladok előre, egyre több és több jelentést fedezek fel, míg nem találok egy (csont)vázat, amelyből a különböző mozgásszövetek kinőhetnek.
A „végleges” darab premierje 2015-ben, az L1danceFesten lesz.
Köszönetet szeretnék mondani az L1 Egyesületnek, hogy meghívtak és támogattak ebben az évben, a lelki támogatómnak, és élet- és bűntársamnak, Petrának, hogy segít abban, hogy tovább változzak, mégpedig méltósággal és emelt fővel, a lányunknak, Lilunak, aki az egyik legnagyszerűbb tanítóm, a szüleimnek, hogy elértem idáig, és hogy a legjobb tudásuk szerint neveltek; az új barátomnak, Yoshinak és a régi barátomnak, Iannak, akik mindketten sokat segítettek a darab megvalósításában.
Benjamin Jarrett 2005 óta diákja és előadótársa Anna Halprinnak. A táncos/színházi világban a legnagyobb hatással a következő alkotókkal való közös munka volt rá: Sherwood Chen, Min Tanaka, Oguri, Tadashi Endo, Antero Alli, Sara Shelton Mann and Guillermo Gomez Pena. Benjamin 2008 óta Halprin, Endo, Ladjánszki Márta, és a grazi Spielraum Ensemble nemzetközi előadásaiban szerepel.
Samuel Lefeuvre (FR) monoLOG
2015. szeptember 15. 19.00 MU Színház
2015. szeptember 16. 19.00 Bakelit M.A.C.
Koreográfia/Tánc/Hang: Samuel Lefeuvre
Művészeti tanácsadó: Florencia Demestri
Produkció: LOG asbl
Támogató: Francia Intézet Budapest
A 2012-ben készült szólóban az előadó közvetítő szereppel bírmédiumként közvetít a közönség és egy olyan sötét jelenség között, melyet maguktól nem tudnának érzékelni. David Lynch Twin Peaks című tévésorozatának szereplője, a Tuskó Lady karaktere ihlette a Lefeuvre által megformált modern orákulumot, aki saját rögeszméivel és a közösség elvárásival egyaránt harcol. Mikor végül révületbe kerül, az őt körülvevő erők látszólag a töréspontig csavarják a testét.
A Caenben és az angers-i CNCD-ben szerzett táncosi előképzettség után Samuel Lefeuvre Brüsszelbe költözött és Michele Anne De Mey-vel dolgozott. Samuel a Les Ballets C. de la B tagjaként alkotóként és előadóként közreműködött Alain Platel Wolf [Farkas] produkciójában, és Lisi Estarassal a La Mancha, a Patchagonia és a Primero/Erscht című előadásokban. A Wolf készítése közben találkozott Franck Chartier-vel és Gabriela Carrizoval, akik meghívták, hogy csatlakozzon a belga Peeping Tom együtteshez, hogy elkészítsék a Le Salon és a Le Sous Sol előadásokat. 2007 óta Samuel együttműködik a zenész Raphaëlle Latinivel, akivel létrehozták az ENTORSE társulatot, és előadásokat készítettek ACCIDENS (ce qui arrive), [aut] és Hantologie címmel. 2013-ban Jérôme Bel alkotásában, a Cour d’Honneur-ben vettek részt és nemrégiben Boris Charmatz/a Musée de la Danse kezdeményezésében, a 20 Dancers for the 20th Century-ben működtek közre.
MATINÉKONCERT L1-tagokkal
2015. szeptember 19. 17.00 RS9+ Vallai Kert
“én nekem abszolút nincs
hallásom
és mégis a zene
a vallásom”
(Hegedűs Márton)
Idén az L1danceFest utolsó napján olyan előadásokat mutatunk be egy matinékoncert keretében, melyekben mindig érintett egy L1-tagunk. Így Fekete Géza Péter (képzőművész, tanár, zenész), Horváth Ádám Márton (filmszerkesztő, tanár, zenész), Kéri Judit (dráma- és tánctanár, táncos) és Varga Zsolt (villamos üzemmérnök, tanár, zenész) meghívott vendégeikkel, zenésztársaikkal rövid blokkokban ízelítőt adnak aktuális munkáikból.
Meghívott vendégek: Boros Csaba, Gulyás Jázmin, Vereb Szabolcs, Gryllus Samu, CsaTorna Trió
two-women-machine-show (DK) & Jonathan Bonnici (UK) TRANS—
2015. szeptember 16. 19.00 Bakelit M.A.C.
Ötlet/Színpadravitel: Jonathan Bonnici (UK), Marie-Louise Stentebjerg (DK)
A színpadraállítás és a folyamat dokumentálása: Ida-Elisabeth Larsen
Előadók: Jonathan Bonnici, Emma-Cecilia Ajanki, Piet Gitz-Johansen, Robert Logrell
Fény/Díszlet/Jelmezek: Hanna Reidmar
Hang: anti Rieser
Grafika/Dokumentáció: Samuel Gregory Moore
PR: Gunnva Nolsoe
Projektmenedzser: Malene Geertz
Adminisztráció: Projektcentret
Koprodukció: Bora Bora
Támogatók: Danish Arts Foundation, Koppenhága városa, Odense városa, Augustinus Fonden, Theatre Momentum, Laboratoriescenen, Dansarena Nord, Play Practice Residency, Mumuksha Centre for Transformation, Dán Királyság Nagykövetsége Magyarország
www.twowomenmachineshow.com/collaborations/t-r-a-n-s
A TRANS—t szertartásos struktúrák inspirálták. A közönség a színpadon lévő négy előadó köré ül le. Az előadók jellemzést adnak mindenről, amit látnak, így a közönség és maga a tér is az est előadásának részévé válnak. Az előadók és minden jelen lévő közötti folyamatos kölcsönhatás állandó mozgásban lévő helyzetet hoz létre. Vajon ez a szertartás ki tud alakítani bennünk egy újfajta viszonyt a környezetünkhöz, sikerül-e átformálnia a berögződéseinket?
A TRANS— ötlete 2012-ben Marie-Louise Stentebjerg és Jonathan Bonnici fejében született meg. Egy kutatással kezdődött, melynek célja az erőszak kortárs formáinak meghatározása és megértése volt. Két év és négy workshop után eljutottunk „a címkézés gyakorlatához”, mint konceptuális konklúzuóhoz, amiről úgy gondoltuk, hogy a fogyasztói kapitalizmusban testet öltő modern erőszak lényege. Ezt a gyakorlatot a kortárs kapitalista társadalom nyelvvel való visszaélése idézte elő, mivel a nyelvet eszközként használta ahhoz, hogy kategorizálja a világot és így jól körülírható határokat képezzen benne. A TRANS—ban megpróbálunk túllépni a nyelven, és így új természetet adni neki, mely mentes a címkéktől és az ezekhez társított következtetésektőll.
2014-ben a Danish Arts Foundation-től teljes produkciós támogatást kaptunk és 2015 januárjában hathetes próbafolyamatba kezdtünk, melybe már bevontuk a jelenlegi előadókat is. A darab premierje márciusban az aarhusi ‘New Nordic Dance’ Bora Bora Platformon volt, majd beválogatták a júniusi koppenhágai Det Frie Felts Festival-ra, és egy egész héten keresztül fut 2015 szeptemberében a koppenhágai Dansehallerne-ben.
Marie-Louise Stentebjerg 1981-ben született Dániában. Előadó, táncos, koreográfus és kurátor/szervező. Társalapítója a two-women-machine-show és a RISK:RECLAIM:ENTERTAIN társulatoknak.
2004 és 2005 között az Amszterdami Művészeti Iskolában tanult a bölcsészet- és társadalomtudományokba integrált tánc szakon. 2003-2005: diplomát szerzett a Salzburg Experimental Academy of Dance-en az Intensive Erasmus Programban . 2011-2013: két évet töltött az Odsherred Teaterskole-ban, a dán előadó-művészeti központban. 2012 (márc.-szept.): részt vett a Christopher Hewitt vezette Process Guidance Programban, a Samtalekokkenet/LiveArt.dk szervezésében.
WORKSHOP
Tomáš Morávek (CZ)
2015. szeptember 15-16. 10.00-17.00 (zártkörű)
Hogyan lehet a színházban és az életünkben megjelenő fényt megérteni és megfigyelni?
A kétnapos, Tomáš Morávek vezette workshop során lehetőség nyílik a fény és a világítás összetett, az érzékelésünket és az érzelmeinket nem csupán a színházban befolyásoló témakörét megismerni.
A workshopot olyan résztvevők számára terveztük, akik a színházi világítás alapjai iránt érdeklődnek és szeretnének alapismereteket szerezni általában a fényekről és a világításról.
Tomáš Morávek a világítás, és annak minden területe iránt elkötelezett.
A szomszédjában elhelyezkedő prágai Duncan Centre tánciskolának hála, felfedezte a kortárstáncot és a fények fontosságát a táncelőadásokban. Azóta egyre csak növekszik a terület iránti érdeklődése és megszállottsága.
Tomášt máig elbűvölik a fények, melyek meghatározott légkört tudnak kialakítani, vagy különböző világokat megjeleníteni a színpadon. Elsősorban a Duncan Centre-rel működik együtt, valamint Ladjánszki Mártával (H), Jaro Viňarský-val (SK) és az utóbbi időben a Vosto5 társulattal (CZ). Számos európai fesztiválon vett részt és Franciaországban is ismereteket gyűjtött a Theatre Company of Brothers Forman társulattal turnézva.
Hosszú távú együttműködése van a prágai Institute of Lighting Design intézettel és a szlovákiai Anténa független kulturális központok hálózatával, ahol a Fénytervezés tárgyát tanítja, informális keretek közt.
Jelenleg Prágában, Dejvicében lakik, és még mindig hisz az interaktív és élő színházi formákban, nem csak mint világosító szakember és fénytervező, hanem főképp mint színházzal és színházért élő ember.
Ismaera Takeo Ishii (J) Ki Do Ai Raku
2015. szeptember 15. 17.00 CEU (Central European University) Japán Kert
Koregoráfia/Tánc: Ismaera Takeo Ishii
Támogatók: Parc de la Villette, Centre national de la dense, Association Garde Robe, Japán Alapítvány Budapest
www.ismaera.tumblr.com
Az érzelmeivel küzdő ember a nevetés, sírás, a harag és a félelem szerelmese. Az érzelmei önmagába visszatérő spirálként ismétlődnek, miközben ő a folyamat foglyává válik. A testnek önálló motivációi vannak, melyekkel az ember maga sincs tisztában. Saját tükörképének látványa, a meztelen ember valamiféle szörnyeteggé válik, egyfajta tudattalan élő teremtménnyé. Jóllehet, a vadállatiság az emberi élet minden területének része, ugyanúgy, mint minden földi teremtményének, a józan ész és a társadalom e jelenséget olyan betonfanak tartja, melyet nem szabad áttörni. Maga a látszat és ez a viselkedési forma képezi az előadás alapját. Himnuszává és bizonyítékává válik annak, hogy az ember él és arra törekszik, hogy igazi értelmet adjon saját életének. Mikor elkezd figyelni a körötte lévő világra, akkor tudja felismerni a működését. Ezt követi lassan az ész útja, és az ember megteszi az első lépéseit, mint tudatos teremtmény ezen a földön.
A produkció a kortárstáncból, afrikai táncból, de a hip-hopból és a butoh-ból is is válogat elemeket, hogy a test megtalálhassa a maga békéjét, örömét és kiteljesedését. Ugyanakkor néha szenved a súlyától és a keserűségétől, amit vele együtt mi is átélhetünk. Más szavakkal, érzelmileg és fizikailag is érezzük, miközben a harag és a félelem állapotain haladunk keresztül. Ez az érzelmi sokk kihozza belőle az „őrültet”, szemben a logikus, „normálisnak” mondott látszattal. Továbbá, a fényeket és a zenét is az érzelmek kiemelésére használjuk, és olyan légkört teremtünk, melyben megalkothatjuk önmagunkat. A színpad így teret formálhat és életre kelhet. Ezen a helyen megmutatjuk mindennapi életünket, ahogyan érzékeljük és amilyennek véljük a minket körülvevő világot.
WORKSHOP
Ismaera Takeo Ishii (J) Dancing until Death
2015. szeptember 15. 11.00-12.30 Magyar Táncművészeti Főiskola Kazinczy utca
Butoh-alapú kortárstánc óra
Ismaera Takeo Ishii (Párizsban élő japán táncos) a butoh mozgásanyagába és gondolatvilágába ad bevezetést óráján. A képzettségéből adódóan is az olyan, fizikaibb mozgásnyelveket részesíti előnyben, mint az afrikai-, a kortárstánc és a hip-hop. Az óra alatt a teljes testtel és a tőle telhető legnagyobb energiakifejtéssel dolgozik, hogy a táncban megközelítse a halált.
www.ismaera.tumblr.com
Ismaera Takeo Ishii spirituális és experimentális táncos.
Számos táncstílust tanult, mint például break, hip-hop, house, kortárs, jazz, modern, arkiai, butoh, stb. Ezekből autentikus és természetes módon alakította ki önálló, egyedi táncstílusát, melyet szavakkal nem lehet teljes mértékben körülírni. Mindent befogad és magában szív, amivel csak találkozik.
Ismaera Takeo Ishii Tokióban, a Visual Arts Dance Schoolban végzett. Különböző táncterületeken dolgozott, kortárstáncot táncolt tizenhárom évig Tokióban Tomohiko Tsujimotoval (Cirque duSoleil), öt éven kersztül butoh táncot Párizsban, Nobuyoshi Asai-val (Sankai Jyuku), afrikai táncot kilenc évig Dakarban Pamsával (Papa Mousa Sonko), break-táncot tizenöt évig Tokió utcáin, hip-hop/house táncot tizenöt évig Tokióban és New Yorkban Brian Greennel és Hiroyuki Sakumával, jazz és modern táncot tizenhárom évig Tokióban és New Yorkban a Brodway Dance Centerben, és akrobatikát tizennégy évig Tokióban és Párizsban az Ecole des Arts du Chinois-ban.
Francesca Foscarini (IT) CANTANDO SULLE OSSA 2015. szeptember 17. 20.00 MU Színház
Legjobb szóló a 17. Masdanza Nemzetközi Kortárs Táncfesztiválon, Kanári-szigetek 2012, Aerowaves Dance Across Europe 2012, Anticorpi XL 2011
Koncepció/Tánc: Francesca Foscarini Világosítás: Tiziano Ruggia Technikus: Matteo Fantoni Jelmez: Federica Todesco
Producerek: Aldes, Kilowatt Festival (I) A Centro per la Scena Contemporanea di Bassano del Grappa (I) támogatásával, a Choreoroam 2010 program keretében kidolgozva. Támogatók: Operaestate Festival Veneto (I), The Place (UK), Dansateliers (NL), Dance Week Festival (HR), Dansescenen (DK), Teatro Pradillo/Certamen (E), Budapesti Olasz Kultúrintézet www.francescafoscarini.it
Mi történik, ha megszűnik az akarat, és a test hagyja magát a mozdulatok által elragadni? Mi történik, ha elmerül a mozgás gyönyörében, amikor feloldódik a tér tágasságában és ürességében? A test a számára legjobb helyet és helyzetet keresi, miközben már nem marad más belőle, csak üvegpohárként összekoccanó csontjai.
Francesca Foscarini sokoldalú független olasz koreográfus és táncos. Személyes pályáját meghatározta számos együttműködése az olasz és nemzetközi táncélet legnagyobb mestereivel, akikkel a kortárstánc és az improvizáció különféle mozgásnyelveit kutatta, ezáltal gazdagítva és elmélyítve saját mozgásnyelvét is, a kifejezés- és az előadásmód terén egyaránt. 2009 óta dolgozik önálló előadásain : Kalsh című első saját koreográfiáját az olaszországi Anticorpi XL és a Kilowatt fesztiválokra is beválogatták 2010-ben. 2011-ben koreográfusként és táncosként is részt vett a foscarini : nardin : dagostin társulat Spic & Span című előadásában, melyet a 2011-es Scenario-díjon kiemelt dícséretben részesítettek. 2012-ben a Cantando sulle ossa című előadása elnyerte a legjobb szóló díját a Kanári-szigeteken rendezett 17. Masdanza Nemzetközi Kortárs Táncfesztiválon, továbbá programjukba válogatták a az Anticorpi XL és az Aerowaves szervezetek is. 2013-ban Rómában elnyerte a legjobb előadónak járó Equilibrio-díjat Grandmother – starting point for the trilogy Once Upon a Time című előadásával, melyet Sara Wiktorowiczzal közösen koreografált. Ennek köszönhetően fel tudta kérni Yasmeen Goddert, hogy együtt dolgozzon vele egy új alkotáson, melynek a Gut Fit (2014) címet adták. Jelenleg Vocazione all'Asimmetria című új darabján dolgozik Andrea Costanzo Martini táncossal.
Főszervező: L1 Egyesület
Művészeti vezető és programkoordinátor: Ladjánszki Márta
Fordítás és interjúk: Sándor Zita (L1-rezidens 2015, KÖM-tag, EMMI F. V. Ösztöndíj 2015), Bálint Orsolya (L1-tag, KÖM-tag)
Házigazdák: Kovács Noémi Anna, Varga Zsolt (L1-tagok)
Talking through V4+ beszélgetések vezetője: Bálint Orsolya
Sajtómunkatárs: Vég Szilvia
Fő technikus: Payer Ferenc
Fő dokumentáció: Lajti Balázs, Szabó Roland, KNI
Grafika: Korolovszky Anna
Külön köszönet: Harmati Ágota, Lucky Trimmer, Machol Shalem Dance House
Fő támogatók: L1 Egyesület, EMMI, NKA
Együttműködő partnerek: Budapesti Olasz Kultúrintézet, Dán Királyság Nagykövetsége Magyarország, Francia Intézet Budapest, Japán Alapítvány Budapest, Szlovák Intézet Budapest
Művészeti együttműködő partnerek: Manier Salon, Mark Molnar,NUBU, Romani, TiCCi Rockabily Clothing
Médiatámogatók: fidelio, táncélet.hu, színház.hu
Egyes előadások támogatói: Lucky Trimmer, SÍN Kulturális Központ, Kontakt Budapest Stúdió, Artus, Filter, Új Előadóművészeti Alapítvány, Bécs Város Kulturális Osztálya, MA 7 (Bécs), Rental Film Tech, Kino Lucerna, Család. és Gyermekügyi, Ifjúsági, Kulturális és Sportminisztérium Észak-Rajna–Vesztfáliában, Köln városa, Észak-Rajna–Vesztfália Művészeti Alapítvány, RheinEnergie Stiftung Kultur, Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma, Foundation Intenda, Skok! (SK), Novy Priestor (SK), Stanica Zilina Zariecie (SK), Zahrada Centrum (SK), Kredance (CZ), Alta Studio (CZ), Derida Dance (BG), Honey Ramka (USA), Európai Unió Kultúra (2007-2013) keretprogramja, a San Franciscó-i RAW, a Berkeley-i The Foundry, Centro per la Scena Contemporanea di Bassano del Grappa (I), Operaestate Festival Veneto (I), The Place (UK), Dansateliers (NL), Dance Week Festival (HR), Dansescenen (DK), Teatro Pradillo/Certamen (E), Parc de la Villette, Centre national de la dense, Association Garde Robe