A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Egyetlen magyar fellépőként kapott meghívást a Feledi János által vezetett Feledi Project Breathing Together című koreográfiája a 15. Dumbo Dance Festivalra. Az október 8-11. között New Yorkban megrendezésre kerülő eseményen három alkalommal láthatják a nézők a különleges kortárs duettet.

Idén először a Gelsey Kirkland Arts Center ad otthont a nívós fesztiválnak, ahol egy 21.századi, modern, 300 fő befogadására alkalmas helyszínen várják az érdeklődőket. A jubileumi Dumbo Dance Festival célja, hogy lehetőséget biztosítson a fiatal, feltörekvő koreográfusoknak, akiket nem csak a szakma, hanem a new yorki közönség is megismerhet az ingyenesen látogatható programok alkalmával.

A fesztivál nagyszabású nyitógálával indul október 8-án, ahol a két vendéglátó együttes, a Young Soon Kim Dance Company és a Gelsey Kirkland Ballet köszönti a résztvevőket. Az ezt követő napokon 75 kortárs együttes mutathatja be szóló, duett illetve kamaraelőadását a nézőknek. A világ minden tájáról, többek között Kanadából, az Amerikai Egyesült Államokból és Olaszországból érkező közel 300 táncművészhez csatlakozik Magyarországot képviselve, a New Yorkban először bemutatkozó Feledi János és Horváth Zita is.

feledijani papptibor
Feledi János - Fotó: Papp Tibor

A 2014-ben bemutatott Breathing Together című darabot a Magyar Nemzeti Balett művészei számára készítette a rendező-koreográfus, Feledi János, aki maga is a Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett szakán végzett. Pályáját a Győri Balett tagjaként kezdte, majd négy évig a Budapest Balett szólótáncosaként, koreográfusaként dolgozott. Balettmesteri diplomájának megszerzése után a PR-Evolution Dance Company és a BaDora Dance Company tagja volt. Önálló koreográfiával 2010-ben jelentkezett először, majd eztán megalapította a Feledi Projectet. Az elmúlt évek során számtalan neves hazai és nemzetközi táncművésszel dolgozott együtt. Egyedi stílusával, sajátos formanyelvével egyike a legnépszerűbb fiatal, magyar táncos-koreográfusoknak.

 

Fellépő együttesek, művészek:

Winnie Berger/Mook Dance Project, URSULA VERDUZCO/BBBALLET, Tina Croll + Company, Thomas/Ortiz Dance, Jackie O’Toole & Dancers, Azul Dance Theatre/ Yuki Hasegawa, BOINK! Dance & Film, Sun ae Hwang/SUNPROJECT, Sonali Skandan & Jiva Dance, Alchemy Dance Company, Yuka Kawazu/Danse En L’Air, JÁNOS FELEDI / FELEDI PROJECT, James Hansen/Assemblage Dance, AMS Project, XAOC Contemporary Ballet/Eryn Renee Young, Satomi Itohara/ Sance, Peggy Choy Dance, Jesse Phillips-Fein, Shauna Sorensen and Dancers, Vanessa Long/Vanessa Long Dance Company, Shawn T Bible/stbdance, Aaron Atkins/Ballet Inc., Monteleone Dance Collective, Jazz Roots Dance Company, Ciao Bella Arts, Chris Choreography, De Funes Dance, Nadine Bommer Dance Company, Ekklesia Contemporary Ballet, Maxine Steinman, Company SBB, CORE Concert Dance Company, Texture Contemporary Ballet, Elisabetta Minutoli/Vivo Ballet, TSAI HSI HUNG, Elizabeth Shea Dance, Ju Hwan Hwang, Joori Jung/ARTLAB J DANCE, Emily Bufferd, Oniin Dance Company, Buglisi Dance Theatre, WHITE WAVE Young Soon Kim Dance Company