Idén is újdonságokkal gazdagodva rendezik meg a Magyar Táncfesztivált 2015. június 15-21. között Győrben. A hazai táncművészet szinte teljes palettáját felvonultató XI. seregszemle fókuszában a gyermekdarabok állnak. Az 1. Magyar Gyermek Táncfesztivál előadásai a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban lesznek, amely új helyszínként kapcsolódik be a rendezvénysorozatba.
Társműfajként jelenik meg a programban a kísérletező, és rövid idő alatt népszerűvé vált Recirquel Újcirkusz Társulat, amely előadásaiban a táncművészet kifejező erejére is támaszkodik. A Táncoló Filmkockák sorozat a műfaj népszerű és igényes, filmvásznon is megjelenő stílusteremtő nagy korszakait mutatja majd be.
A fesztivál az előző évhez hasonlóan szabadtéri ingyenes programokat is kínál Győr belvárosában, a II. János Pál téren, ahol tömegeket vonzó, könnyedebb táncelőadások lesznek láthatók, a kísérletező kamaradaraboknak pedig továbbra is a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy terme ad otthont. A Nagyszínpad a kiemelt előadások színtere lesz. A rendezvényhez kapcsolódó szakmai fórum idén a Nemzeti Táncprogram végső formába öntéséhez járul hozzá a Magyar Művészeti Akadémia égisze alatt, a Magyar Táncművészek Szövetsége szakmai irányításával.

A Magyar Táncfesztivál 1998 – óta a fővárosban zajló Budapest Táncfesztivál mellett a hazai táncművészet legnagyobb seregszemléje, amely az elmúlt egy év legjelentősebb alkotásait, figyelemre méltó kísérletező darabjait, újításait vonultatja fel. A közönség és az alkotók, előadók és kritikusok, elméleti szakemberek, szakmai szervezetek találkozási pontja, amely a művek koncentrált befogadásán kívül évről-évre lehetőséget kínál az alkotói szándékok elemzésére, és a szakma égető, aktuális problémáinak megvitatására is. A rendezvény ideje alatt a műfaj széles palettája mutatkozik be a klasszikus, valamint kortárs stílusoktól kezdve a néptáncon és élménytáncon át, a mindenki által befogadható, követhető városi folklórig.
A Győri Balett által szervezett fesztivál a kezdetektől fogva élvezi a Magyar Táncművészek Szövetségének szakmai támogatását, a Nemzeti Táncszínház együttműködő partneri viszonyát, Győr város és számos szponzor, köztük az Audi Hungaria támogatását. Szakmai védnökként az Emberi Erőforrások Minisztériuma, majd a Nemzeti Kulturális Alap, és a Magyar Művészeti Akadémia állt a rendezvény mögé.
A tavalyi meghatározó arculatváltást követően a szakmai kereteket kitágítva a rendezvény sikeresen nyitott a közönség új rétegei felé, amit idén a gyermekek és fiatalok bevonásával folytatnak a szervezők.
1. Magyar Gyermek Táncfesztivál
Gyermekdarabok alkotását a legtöbb hazai társulat műfajtól függetlenül alapvető feladatának tekinti, mivel ebben a korosztályban látják a táncművészet jövendő befogadó rétegét, rajongóit.
A legkisebbeknek elsősorban mesefeldolgozásokat, és népszerű történeteket kínál az 1. Magyar Gyermek Táncfesztivál változatos műfajokban.
Nem a Gyermek Táncfesztivál része, de a 14 éves korosztálytól ajánlott Győri Balett Ne bánts! című produkciója a mozgásnyelvi kommunikáció segítségével olyan feszültségek felszínre kerülését és feldolgozását segíti elő, amelyre korábban idehaza nem volt példa.
A családon belüli erőszak kezelésének társadalmi és jogi szempontból még korántsem megoldott problémáját veszi górcső alá.
Programok
A Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán a vezető hazai társulatok mutatkoznak be premier darabjukkal, vagy legnépszerűbb előadásukkal.
A nyitónapi gálán idén klasszikus együttesek modern repertoárját láthatja majd a közönség.
Gláser Márton (a Győri Tánc-és Képzőművészeti Iskola növendéke) mutatja be a berlini XII. Tanzolympon I. helyezést elért szóló produkcióját, majd a Győri Balett Uneven (Kizökkent) című premier előadása mellett, a Magyar Táncművészeti Főiskola végzős balett növendékei koncertvizsgájuk egy részletét, Kulcsár Noémi Bolero kortárs koreográfiáját adják elő, ebben a formában évfolyamként utoljára. A Magyar Nemzeti Balett kortárs repertoárjának évek óta legnépszerűbb darabja Lukács András, Philip Glass zenéjére készült Örvény című műve most a győri színpadon is látható lesz.
A fesztivál további napjain a Szegedi Kortárs Balett a Tavaszi áldozattal mutatkozik be, a Pécsi Balett pedig idei új darabját, a Carment viszi színre. A Budapest Táncszínház holokauszt évfordulóra készült műve a Kislányom, Anne Frank drámaian mutatja be a tragikus sorsú zsidó kislány életének utolsó epizódjait mesterien ötvözve a tánc és a próza kifejező erejét.
Az egyedi hangvételű, kísérletező kortárs művészek legjava megmutatja magát a nagyszínpad deszkáin: az Inversedance- Fodor Zoltán Társulata az Eszter című alkotással, a Frenák Pál Társulat a Fiúkkal, a South Bohemian Balett az About Kafka című premier darabjával jelentkezik.
A tradicionális tánckincs a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kodály-feldolgozásokat is tartalmazó Napszédítő / Páva-variációk című táncjátékán, és az ExperiDance Production vadonatúj showján az Én, Leonardo-n keresztül jelenik meg a Nagyszínpadon.
A zárónap a társművészet jegyében zajlik, a Recirquel Újcirkusz Társulat Cirkusz az éjszakában című darabbal kápráztatja el a közönséget.
A Kisfaludy Terem fesztivál programjában a hazai kísérletező, kortárs társulatok idén irodalmi műveket, illetve azok ihlette darabokat szerepeltetnek. A Forte Társulat F.G. Lorca Bernarda Alba háza alapján készített darabot, Feledi János táncjátékát Weöres Sándor Psyché című műve ihlette, a Kulcsár Noémi – Tellabor társulat pedig Tennessee Williams A vágy villamosa drámáját dolgozta fel. A PR – Evolution Dance Company a P.P. Pasoliniproject című alkotásával a negyven évvel ezelőtt brutálisan meggyilkolt karizmatikus olasz filmrendezőre emlékezik Szakály György főszereplésével.
A belvárosi helyszínen, a II. János Pál téren klasszikus és igényes könnyűzenei élőkoncertek vonzzák majd a közönséget, itt mutatkozik be a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola is, valamint Pirók Zsófia, Fülöp Viktor ösztöndíjas flamenco táncművész és együttese, a Suspiros - Sóhajok című előadással.
A hazai néptánc profi nagyágyúi mellett a határon túli és hazai kisebb együttesek, amatőr csoportok is képviseltetik magukat a fesztiválon. A Regös Táncműhely 15 éves jubileumi műsorát adja elő a színház előtt, a Lippentő Táncegyüttes szintén a szabadtéri színpadon lép fel, a Maros Művészegyüttes, és a Duna Táncműhely pedig a Kisfaludy teremben mutatkozik majd be.
A fesztivál kísérőprogramjai közül a Táncoló filmkockák az alkalmazott táncművészet egyik legnépszerűbb formájával, a filmbetétekkel foglalkozik a táncoló ikonok alakjain keresztül a 80-as évek meghatározó zenés filmjeiig. Lakatos János táncos – koreográfus előadásai a Nemzeti Táncszínház egyik legnépszerűbb ismeretterjesztő sorozata.
A fesztivál félidejénél rendezik meg a táncszakma képviselőinek fórumát, amely az egy éve zajló egyeztetések és viták összegzéseképpen a Magyar Nemzeti Táncprogram munkaanyagát véglegesíti majd. Ez a dokumentum a hazai táncművészet helyzetének feltárásán kívül a legégetőbb gondok megoldására tesz javaslatot a szakma széleskörű összefogásával, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával.
A készülő dokumentum érinti a táncos életpályamodell korszerűsítését, a szakmai nyugdíjak feltételeit, a fesztiválok helyzetét, a táncos életjáradékot és átképzési alapot, az oktatás, valamint a képzés időszerű feladatait.
A fesztivál ideje alatt Pysar Yuri ukrán festőművész Piano című kiállítását tekinthetik meg a nézők a Győri Nemzeti Színház Csillártermében.
A Magyar Táncfesztivált Győr város kiemelten kezeli, és lehetőségeihez mérten támogatja. A rendezvény a város értékes turisztikai kínálati eleme, amely határainkon túlról is vonzza a látogatókat. 2012-ben a Magyar Táncfesztivál elnyerte a „Nyugat-dunántúli turisztikai régió kiemelt kulturális és örökségturisztikai rendezvénye” címet.