A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.


Negyven évvel ezelőtt végzetteket köszöntenek a Magyar Táncművészeti Főiskola néptáncművész szakirányán 2015. május 22-én 11:00-kor a főiskola házi színpadán. Hatalmas előrelépés volt a professzionális néptánc művészképzésben a tagozat több mint negyven évvel ezelőtti elindítása az Állami Balettintézeten belül. Az akkori néptánc oktatók szakmai felkészítése tanfolyami keretek között zajlott ugyan, de hivatásos táncos utánpótlás nem volt.

mtf40neptanc

Rábai Miklós Kossuth-díjas táncművész, koreográfus kezdeményezésére végül is 1971-ben az addig kizárólag klasszikus technikát tanító Balettintézet falain belül elindult a hazai tradicionális néptáncoktatás első évfolyama. A szakirány mesterei Tímár Sándor és Györgyfalvay Katalin volt, a balett alapokat Sterbinszky László és Szilágyi Ludmilla fektette le, az akrobatikát Som Gizella tanította.
A négyéves képzést követően 42-en kaptak középfokú képesítést jelentő oklevelet 1975-ben. A végzettek többsége azonnal leszerződött, közülük számosan a hazai néptánc meghatározó alakjaivá váltak, többek között Zórándi Mária, az MTF korábbi rektora, Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, Végső Miklós, az MTF tanára, Farkas Zoltán Batyu, a Muzsikás Együttes táncosa, a Budapest Kortárs Főiskola oktatója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és Színművészeti Egyetem óraadó tanára, az Állami Népi Együttes szólistája, a néptánc egyik megújítója.

A Magyar Táncművészeti Főiskola jogelődjében az Állami Balettintézetben 1971-ben elindult néptánc tagozat 1998-tól már felsőfokú diplomát ad, 2007-től pedig áttérve a Bolognai-rendszerre kétéves előkészítő időszak után hároméves főiskolai képzéssé változott, amely táncművész képesítést nyújt.         
             
A negyven évvel ezelőtt végzettek főiskolai ünnepségén az intézmény rektora, Szakály György, Hortobágyi Gyöngyvér a néptánc tanszék vezetője és a jelenlegi néptánc szakirány hallgatói köszöntik az első évfolyamot, díszoklevelekkel és rövid műsorral emlékeznek meg a hazai professzionális képzés elindulásáról.