A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

1982 óta, a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én ünnepli a világ a Tánc Világnapját, és mi lehetne jobb alkalom arra, hogy a táncszakma megszólaljon, mint ez a nap.Ezen a napon, a táncművészet legnagyobb ünnepén a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége már hosszú évek óta gálaestet rendez, amelynek keretében átadásra kerülnek a Szövetség szakmai díjai, többek között az évad legjobb női, férfi és pályakezdő táncművésze, Életmű-díj és a legjobb alkotó díja is kiosztásra kerül. – mondta el Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke, aki ismertette a Tánc Világnapi Gála programját és a 2015-ös táncszakmai díjakat is.

tancvilagap sajttaj15
Fotó: Dusa Gábor

A Tánc Világnapja mellett a héten zajló Budapest Táncfesztivál is okot ad az ünneplésre – vette át a szót Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója, ugyanis a fesztivál célja – többek között -, hogy neves külföldi együttesek meghívásával pozícionálja a nemzetközi táncszcénában a magyar fővárost. Az elmúlt években számtalan rangos külföldi társulat és alkotó lépett fel a Budapest Táncfesztiválon, ebben az évben két nemzetközi produkció, a nemzetközi kortárs táncélet egyik különleges alakja, Hofesh Shechter társulata, valamint a spanyol flamenco virtuóz Rojas&Rodriguez / Nuevo Ballet Espanol mutatkozik be a budapesti közönségnek.
A Táncfesztivál programjában szerepel a Szegedi Kortárs Balett Insomnia című előadásának budapesti bemutatója, a Tánc Világnapi Gála és a 65. évfordulóját ünneplő Magyar Táncművészeti Főiskola nemzetközi táncgálája is.
Ertl Péter hozzátette, hogy a Nemzeti Táncszínház a magyar tánchagyomány és kortárs táncművészet támogatója és őrzője, amely évente negyven társulat, több mint 350 előadásának biztosít fellépési, bemutatkozási lehetőséget. Az intézmény repertoárja a néptánctól a klasszikus baletten át a kortárs táncig terjed, és nyitott minden korosztály felé.
A sajtótájékoztató harmadik megszólalójaként, Kiss János, a Táncművészeti bizottság elnöke, a Győri Balett igazgatója bemutatta a hazai táncszakma esemény- és fesztiválnaptárját, valamint a következő időszak legnagyobb szakmai eseményét, a Győri Balett által szervezett XI. Magyar Táncfesztivál programját.
A táncfesztiválok évről-évre bővülő programkínálatában idén is számtalan remek esemény lesz:XX. Jubileumi Duna Karnevál Nemzetközi Multikulturális Fesztivál, a IX. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó, a IV. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál, az ExperiDance Production Apassionata, az Infinite Dance Festival, az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek 11. Találkozója, a XII. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó, valamint a IV. Sissi Őszi Tánchét és a Jászberényi Táncpanoráma is szeretettel várja a fesztiválozó közönséget.

 

A Magyar Táncművészek Szövetsége szakmai díjai

 

 

Az évad legjobb végzős növendéke-díj

Klasszikus balett kategória:
ROHONCZI Viktória
főiskolai hallgató, táncművész BA klasszikus balett
szakirány, Magyar Táncművészeti Főiskola

Modern-kortárstánc kategória:
BOCSI Petra
a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola,
Szakközépiskola és Kollégium Táncművészeti Tagozatának
végzős növendéke

Néptánc kategória:
BÉRES Máté
a Nyíregyházi Művészeti Középiskola és Kollégium
Táncművészeti Tagozatának végzős növendéke

Az évad legjobb pályakezdő táncművésze-díj

Klasszikus balett kategória:
BERZÉKI Melinda
táncművész, Győri Balett

Modern-kortárstánc kategória:
STOHL Luca
táncművész, Bozsik Yvette Társulat

Néptánc kategória:
MÓDOS Máté
táncművész, Magyar Állami Népi Együttes

Az évad legjobb férfi táncművésze-díj

Klasszikus balett kategória:
LEBLANC Gergely
balettművész, első magántáncos, Magyar Nemzeti Balett

Modern-kortárstánc kategória:
SZABÓ Márton
táncművész, Pécsi Balett

Néptánc kategória:
Kolumbán Norbert
táncművész, Duna Művészegyüttes

Az évad legjobb női táncművésze-díj

Klasszikus balett kategória:
Aliya TANYKPAYEVA
balettművész, első magántáncosnő,
Magyar Nemzeti Balett

Modern-kortárstánc kategória:
GÓBI Rita
táncművész, koreográfus, Góbi Rita Társulat


Néptánc kategória:
LÉVAY Andrea
táncművész, Magyar Állami Népi Együttes
Az évad legjobb alkotója-díj

BOZSIK Yvette
táncművész, koreográfus, Kossuth-díjas, Érdemes Művész

A táncoktatásért-díj
PINTÉR Tímea 
táncművész, MA moderntánc tanár, Győri Tánc- és

Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és
Kollégium Táncművészeti Tagozat

A tánctudományért-díj
dr. ANDRÁSFALVY Bertalan
nyugalmazott egyetemi tanár, Professor Emeritus, 

a Néprajztudomány Doktora

A táncművészetért-díj
ROBOZ Ágnes
koreográfus, karaktertánc tanár,
címzetes főiskolai tanár, Érdemes Művész

STADLER Ferenc
világítástervező

Életmű-díj
GÁL Jenő
balettmester, Professor Emeritus, Harangozó Gyula-díjas,
a Magyar Táncművészeti Főiskola nyugalmazott főigazgatója

Posztumusz életmű-díj
NAGY Iván
balettművész, balettmester, 

a Magyar Nemzeti Balett művészeti főtanácsadója


A Magyar Táncművészek Szövetsége szakmai díjai mellett, átadásra kerül:
Az Imre Zoltán Alapítvány díja:
Imre Zoltán-díj

GODA Gábor
koreográfus, rendező, Harangozó-díjas, Érdemes Művész


Az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány a Táncművészetért díjai:
A nagy alakításért-díj

BOZSIK Yvette
táncművész, koreográfus, Kossuth-díjas, Érdemes Művész

A nagy alakításért különdíj

KISS Réka
főiskolai hallgató, táncművész BA klasszikus balett szakirány
7. évfolyam, Magyar Táncművészeti Főiskola

A Nemzeti Táncszínház által kezelt
Fülöp Viktor ösztöndíj

Balett
JELLINEK György
PURSZKY Lilla

Kortárs tánc
FRIGY Ádám
MAURER Milán
RUSU Andor

Néptánc
MOUSSA Ahmed
SZEVERÉNYI Barnabás (megosztott)

Koreográfus
FELEDI János
GYŐRFI Csaba (megosztott)
HALÁSZ Gábor

Tánctudományok
FARKAS Kristóf (megosztott)
SÁNDOR Zita (megosztott)