A Miskolci Nemzeti Színház csarnokában, február 2-án és 3-án vendégszerepel a Nemzeti Táncszínház köznevelés díjas tánc/színházi nevelés produkciója, a Horda2. A középiskolásokat megszólító produkció mellett, a pedagógusok a Káva Kulturális Műhely: Tengerpart című drámaóráján, a SZEM Fesztivál résztvevői a Közép-Európa Táncszínház táncművészeinek táncóráján vehetnek majd részt.
A Horda2 az egyén és közösség viszonyát rendhagyó módon feldolgozó foglalkozás speciális, új műfaj a táncművészet és a színházi nevelés területén, amely a Nemzeti Táncszínház, a KÁVA Kulturális Műhely és a Közép-Európa Táncszínház közös szakmai munkájának eredménye. A Horda2 2014-ben elnyerte a legjobb ifjúsági színházi előadásnak járó Oktatásfejlesztő és Kutató Intézet Köznevelési Díját a VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek-és Ifjúsági Színházi Biennálén.

Fotó: Dusa Gábor
Horda2 – tánc/színházi nevelési program
Egy kőszínház. Egy tánccsoport. Egy igazgató és egy koreográfus. Körülöttük a hazai színház világa. Profilváltás a színházban. Melyik hordához tartozzunk? Hogyan tartozzunk ugyanabba a hordába, ha mások vagyunk?
Foglalkozásunk a középiskolás korosztályok számára fogalmazza újra Kun Attila koreográfiáját egy színházi nevelési előadás keretei közt. A foglalkozás a „hordaság”, az egyén és közösség viszonyát vizsgálja.
Az alkotók célja, hogy az előadás újrateremtésével lehetőséget adjanak a középiskolásoknak arra, hogy gondolataikat, érzelmeiket és testüket a felkínált problémakör közös értelmezésen és cselekvésen keresztüli vizsgálatának szentelhessék, fejlesszék aktív értelmi és érzelmi kifejezőkészségüket a mozgáson keresztül, más szóval: képesek legyenek testük szabad kifejező erejét felnyitni és használni. Formabontó előadásról van szó abban az értelemben, hogy a színházi nevelés hagyományos szó-központúsága találkozik itt a táncszínházi formanyelvvel.
Táncosok: Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Mádi László, Palcsó Nóra
Színész-drámatanárok: Kardos János, Takács Gábor
Koreográfus: Kun Attila
Dramaturg: Róbert Júlia
2015. február 2. 10.00-13.00 ('180) (Miskolci Nemzeti Színház-Csarnok)
2015. február 3. 10.00-13.00 ('180) (Miskolci Nemzeti Színház-Csarnok)
HORDA2:
http://www.youtube.com/watch?v=1dIRD99C3qk
A foglalkozáson egy középiskolai osztály vehet részt, de szakmai megfigyelőként szeretettel várunk minden érdeklődőt, kérjük, hogy részvételi szándékukat jelezzék a Nemzeti Táncszínház munkatársánál:
Varga Nikoletta - 0630/8153580, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A Nemzeti Táncszínházról
A Nemzeti Táncszínház a hazai táncszíntér legfontosabb központja, amelyet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma alapított a Táncfórum 20 éves eredményes működésének jogutódjaként 2001. december 1-én. Évente negyven társulat több mint 350 előadásának otthona. Új székhelye a Millenáris Teátrum, ahol a 2015/2016-os évadban kezdi meg működését, így a 2014/2015-ös évadot alternatív játszóhelyeken szervezi. Befogadó színházként fellépői a Magyar Táncművészek Szövetségének tagjai köré épülnek, azonban a tagság nem feltétele a fellépésnek.
A Nemzeti Táncszínház színpadain 2013-ban 313 előadást táncoltak 71 326 fő néző előtt. Ebből a Művészetek Palotájában 91 előadást 29 384 néző látott, míg korábbi székhelyén, a Várszínházban 222 előadáson 41 945 néző láthatta a magyar táncélet professzionális képviselőinek előadásait.
Az intézmény látogatottsága 2013-ban átlagosan 83,5 % volt. Mindezek mellett 56 előadás valósult meg belföldi forgalmazásban, amelyet 20 407 fő látott. Az intézmény 22 kiállítást szervezett. A Nemzeti Táncszínház 2013-ban 27 bemutatót tartott, amelyből 10 együttműködésével valósult meg. Összesen 369 előadást teljesített 2013-ban, amelyet 91 733 fő látott.
A Nemzeti Táncszínház szervezi a Budapest Táncfesztivált, amelynek célja, hogy neves külföldi együttesek meghívásával pozícionálja a nemzetközi táncszcénában a magyar fővárost. Az utóbbi időkben a Shen Wei Dance Arts (USA), a Les Ballets Trockadero de Monte Carlo (USA) vagy a Merce Cunningham Dance Company (USA), a Grupo Corpo (BR) és a Company fabrik Potsdam (D) a Kylián Production (NL), a Doug Varone and Dancers (USA) lépett fel a Budapest Táncfesztiválon.
Az intézmény repertoárja a néptánctól a klasszikus baletten át a kortárs táncig terjed és nyitott minden korosztály felé. Beavató táncszínházi programján keresztül kiemelt figyelmet fordít a fiatal közönség kulturális nevelésére. Gyermek és ifjúsági színház-pedagógiai tevékenysége – a beavató programok mellett – egy új, a maga nemében egyedülálló előadással bővült. A táncművészet és a színházi nevelés sikeres ötvözésével 2014 januárjában mutatta be tánc/színházi nevelési programját, mely rögtön nagy érdeklődést váltott ki a középiskolás korosztály körében, és amely szakmai díjat nyert a gyermek- és ifjúsági színházak biennáléján.
A Nemzeti Táncszínház a magyar tánchagyomány és kortárs táncművészet támogatója és őrzője. A táncszakma egyetlen kőszínháza, amely egyaránt biztosítja a nemzeti-, kiemelt- és független kategóriába sorolt táncegyüttesek fővárosi fellépését, valamint az országos és nemzetközi bemutatkozási lehetőséget annak érdekében, hogy a magyar tánckultúra elérhető maradjon az arra fogékony nézőközönség számára, az elérhető legszélesebb társadalmi körben.