Öt nap alatt, négy helyszínen, tizenkét előadás, kiállítás, beszélgetések és workshopok várják a kortárs táncfesztivál kedvelőit. Az L1danceFest program-összeállításában Ladjánszki Márta - táncos, koreográfus, a fesztivál művészeti vezetője - szakmai szempontjai követhető nyomon: "Igyekeztem olyan fellépőket meghívni idén is, akiket személyesen ismerek, és akik művészi munkájukkal inspirálóan hatottak rám." A fesztivál célja, hogy olyan itthon még kevésbé vagy egyáltalán nem ismert alkotókat mutasson be Budapesten, akik egyéni hanggal, letisztult tudással és magas szintű technikai felkészültséggel rendelkeznek.
Az 1998-ban létrejött és 2002-ben hivatalosan megalapított, kezdetben főleg független magyar táncművészeket tömörítő L1 Egyesület egyik alapvető célkitűzése a kortárs tánc népszerűsítése – külföldi és magyar produkciók és koprodukciók létrejöttének elősegítése, valamint tehetséges művészek munkáinak bemutatása révén. Az L1danceFest az egyesület legjelentősebb, évente megrendezésre kerülő eseménye az elmúlt időszak során fokozatosan alakult át egy egyre szélesebb földrajzi és előadó-művészeti spektrumot felölelő nemzetközi szemlévé, mely már nem csupán az L1-tagoknak és rezidens művészeknek kínál bemutatkozási lehetőséget, hanem elsősorban neves külföldi fellépők munkáit igyekszik megismertetni a magyar közönséggel.
Az idei év meghívott országai: Csehország, Észtország, Horvátország, Izrael, Japán, Magyarország, Románia
Fókuszban: Izrael
Helyszínek: Bakelit M.A.C., Jurányi Inkubátorház, MU Színház, MOM Kulturális Központ
“Amióta 2010-ben átvettem a budapesti Cseh Centrum vezetését, az L1danceFest az egyik legfontosabb - és legkedvesebb - magyarországi partnerünknek tekintem. Ladjánszki Márta vezetésével a fesztivál – főleg a közép-európai tánc- és mozgásszínház területén - jelentősen hozzájárult annak a szabad és kreatív nemzetközi közegnek a kialakulásához, ahol az élő művészet a mindennapi élet szerves részévé válik. Magát a fesztivált szigorú dramaturgiai alapelvek alapján alakítják ki, az előadásokban fontos szerepet játszik a műhelymunka és a jellegzetes kísérletező akcentus..”
Michal Černý - Cseh Centrum Budapest (2014)
“Amikor először találkoztam az L1 Egyesület művészeivel a düsseldorfi táncvásár rendezvényén 2012-ben, megfogott az az elszántság, amivel az egyesület tagsága és vezetői képviselik a független magyar táncművészek, képzőművészek és zeneszerzők összefogását. Céljuk, hogy egy egyesületi formán belül társadalmi munkában igyekezzenek lehetőségeket találni kül- és belföldön, kiépítsenek egy élő szervezetet, ami folyamatosan kapcsolatban van külföldi intézményekkel, támogatásra méltó elgondolás. Teszik ezt meggyőződésesen azért, hogy a magyar művészek utat találjanak a határon innen és túl és kortárs művészekként vigyék a hírét a sokszínű magyar kultúrának."
Harmati Ágota - művészeti menedzser - Mallorca Cultura (2014)
Program L1danceFest 2014
szeptember 17.
19:00 / MU Színház Frissek Minifesztivál - Fellépnek: Simányi Zsuzsanna, Szamosi Judit, Horváth Ádám Márton, Lukáš Karásek (CZ)
20:30 / MU Színház Ladjánszki Márta (H) UNTITLED - a meditation in one act - Bemutató
21:30 / MU Színház Ruri Mitoh (J) ESQUISSE
szeptember 18.
19:00 / BAKELIT M.A.C. Nemzetközi Együttműködésben - bemutatkoznak az L1 Egyesület nemzetközi együttműködései
20:30 / BAKELIT M.A.C. Vava Ştefănescu (RO) ...After all
szeptember 19.
19:00 / MU Színház Herold Eszter (H) Vizitáció - Bemutató
20:00 / MU Színház kadrinoormets-Kadi Maria (EST) an hour of
21:30 / MU Színház Biczók Anna-Meszerics András-Czitrom Ádám (H) Kutyát nem eszünk - Bemutató
szeptember 20. Fókuszban Izrael
19:00 / MOM Kulturális Központ (a Nemzeti Táncszínház együttműködésével) Uri Shafir (IL) Fail better
20:00 / MOM Kulturális Központ (a Nemzeti Táncszínház együttműködésével) Nadar Rosano (IL) Asphalt és Hillel Kogan (IL) We love Arabs
szeptember 21.
18:00 / Jurányi Inkubátorház Roberta Milevoj (HR) Roberta Again
20:00 / MU Színház VerTeDance (CZ) Simulante Bande

Lengyel Katalin és az L1 Egyesület bemutatja:
X. FRISSEK Minifesztivál
Időtartam: 60’
2014. szeptember 17. 19:00 / MU Színház
Fellépnek: Simányi Zsuzsanna, Szamosi Judit, Horváth Ádám Márton, Lukáš Karásek (CZ)
http://frissek.wordpress.com/
Lengyel Katalin, a projekt ötletgazdája és művészeti vezetője 2011 novemberében rendezte meg az első Frissek Minifesztivált, amit azóta további alkalmak követtek. Az estekre különböző művészeti ágakból hív meg fellépőket egy-egy rövid (10 perces) bemutatkozásra. A Minifesztivál, az L1danceFest keretében, már 3. alkalommal kerül megrendezésre, ezzel is lehetőséget biztosítva arra, hogy újabb meghívott előadók legfrissebb ötleteit láthassuk.
A 10. Minifesztivál különlegessége, hogy a fellépők az L1 Egyesület rezidens művészei és tagjai közül kerülnek ki és először külföldi meghívottja is van.
Tešlon a Frkl
Lukáš Karásek (CZ)
Időtartam: 10’ (részlet)
Koncepció: Lukáš Karásek
Előadó: Florent Golfier, Lukáš Karásek
Fény: Martin Čepec Holoubek
Látványterv: Stella Šonková
www.lukaskarasek.cz
Az előadás a New Web 2014 projektek részét képezi.
Fizikai előadás az életről két, különböző törvények szerint élő, az űrből érkezett lény életéről. Két karakter együttélése. Mindennapjaik és kölcsönös tanulási folyamataik, fizikai képekkel és érzelmi kölcsönhatásokkal közvetítve. Az előre megbeszélt pozíciókon felül a színészek fizikai imporvizációval lepik meg egymást. Tešlon és Frkl összezavarják a saját szakaszaikat, egymást gazdagítják a fizikai képességeik segítségével. Tešlon és Frkl olyanok, mint két testvér, akik soha nem látták egymást.
Lukáš Karásek
Különleges pillanat volt, amikor elkezdtem színházat csinálni. Ostravában történt, a középiskolában: Ms Hana Štrbová bejött az osztályunkba, hogy a drámaóráiról beszéljen. Én három másodperccel hamarabb feltettem a kezem, mint hogy megkérdezte: „Ki akar csatlakozni hozzánk?”. Négy évig maradtam a “Wicca” nevű drámaszakkörben. Hanna annyira hitt bennem, hogy egy év után megbízott a szakkör gyermekszekciójának (6-15 évesek) vezetésével. Mikor a középiskola a vége felé közeledett engem felvetek a Fizikai Színházi szakra a Janáček Zenei és Előadóművészeti Akadémiára, Brno városába. Három évig tanultam Pierre Nadaud kezei alatt, az ő tanítási módszerének hála sok módját megtanultam a színházcsinálásnak. Hivatásos művészeket hívott Brnoba, olyanokat, mint Karine Ponties /Dame de Pic/, Aleš Janák és Irina Andreeva /Teatr Novogo Fronta/ vagy a fizikai költő Petr Váša. Mindenki másféle alkotói módszerrel rendelkezett és ez a sokféle út megadta annak a lehetőségét számunkra, hogy kiválasszuk, mit és hogyan szeretnénk alkotni a jövőben. Az iskola azt is lehetővé tette, hogy a színpadon való játéktól különböző dolgot is kipróbáljak. Írtam és rendeztem egy előadást, az “I dream a Paternoster”-t nyolc színésszel egy páternoszterszerű liftben, vagy báboztunk a hivatásos bábos Antonín Maloň-nyal. A tanulmányaim alatt Florence-ben egy egy hónapos, Giovanni Fusetti által vezetett workshopon, a „The Spirit of Commedia dell'Arte”-n vettem részt. Ebből a tapasztalatból kiindulva órákat adtam az egyetemi osztálytársaimnak arról, hogy hogyan lehet maszkokkal játszani, és én magam is elkezdtem maszkokat készíteni. Ebben az évben végeztem az Akadémián és szabadúszó vagyok. Találkoztam Florent Golfier-vel és elkészítettünk egy fizikai színházi duettet a 'Tešlon and Frkl' –t. Ez a munka mindkettőnk számára örömteli volt és kreatív párosként kezdtünk működni.
Érdeklődési kör:
Színház, főként fizikai színház és álarcos színház. Szeretek zsonglőrködni, szeretem az irodalmat és a sci-fit is. Szeretnék elmenni a világegyetembe, szeretek táncolni, kocogni, énekelni, és szeretem a kvantumfizikát. Tudok basszusgitáron játszani és zongorázni tanulok.
UNTITLED - a meditation in one act / Bemutató
Ladjánszki Márta (H)
Időtartam: 35’
2104. szeptember 17. 20:30 / MU Színház
Koreográfia: Ladjánszki Márta
Tánc: Benjamin Jarrett (USA)
Zene: Varga Zsolt
Fényterv: Tomáš Morávek (CZ)
Kosztüm: Pillangó
Támogató: L1 Egyesület, Műhely Alapítvány, Záhrada (SK), NKA
www.martaatwork.com
A darab címe: UNTITLED nem véletlenül alakult így. Korábbi munkáimban, főleg pályám elején, úgy éreztem, nem szükséges a címadás, ezért elkezdtem számokkal ellátni az etüdöket, amiket alkottam. Így jegyzem: Egy, Kettő, Majdnem 3, Pont3 darabjainkat. A most létrejövő előadás ennek a tradíciónak a folytatása, most nem számmal kifejezve, hanem a határozott megállapítással: CÍM NÉLKÜL.
1998 óta dolgozom koreográfusként, de még sosem dolgoztam olyan formában, mint ebben az új táncelőadásban. Követtem már saját ötleteimet és öntöttem azt formába saját magam vagy társakat hívtam hozzá és több-szereplős előadást hoztam létre, meghívtak már együttesekhez, az adott táncosokra új előadást komponálni, de olyan még nem történt, hogy egy táncos keresett volna meg, hogy álmodjak az ő fizikumára egy szóló előadást.
Most ezt történt.
Benjamin Jarrett néhány éve aktívan figyeli a magyar kortárs tánc alakulását és igyekszik helyet találni magának, amerikaiként. Egyáltalán nem ismertük egymást, de a kölcsönös szimpátia és egymás tisztelete révén, 2013 őszén megkérdezte, készítenék-e számára egy szóló előadást. Ben-t nem nagyon láttam táncelőadásban (bár videókat néztem róla), javasoltam egy olyan egy hónapos alkotóműhelyt, ahol nem egyedül ő vett részt, hanem meghívtam nyitott formában, de meghívásos alapon olyan táncosokat, akiket ismerek és tudom, hogy szívesen dolgoznak, keresnek, kutatnak, s egyben így segítenek Ben-t is megismerni, helyzetbe hozni. Ebben a kísérleti, keresgélős fázisban társunk volt Varga Zsolt is (aki a előadás zeneszerzője). Később pedig Tomas Moravek (aki a darab fénytervezője).
A darab kialakulását néhány nagyon meghatározó látásmód befolyásolta:
- egy nő alkot egy férfi testére
- nyugat-európai és közép-kelet-európai test-gondolkodás találkozik egymással
- az amerikai eléggé meghatározó gondolkodásmód “alámegy” a magyar ösztönösen építkező, zsigeri megfogalmazásnak
- a férfi követi a nő instrukcióit
Mégis férfit látunk a színpadon, érzékeny és érzéki, önmagát kereső formákban, őszinte mozgásstruktúrában. És bár a kiindulópontunk nem egy fix történet volt, mégis a férfi karakter életre kel és mesél saját múltjáról.
Ezt az utat nagyon érzékenyen követi, inspirálja, szövetét plasztikussá teszi a zene, amit Varga Zsolt (szinte minden próbát végigkövetve) dolgozott ki, valamint a fény, amit Tomáš Morávek alkotott (harmadik alkalommal működtünk együtt).
ESQUISSE
Ruri Mitoh (J)
Időtartam: 20’
2014. szeptember 17. 21:30 / MU Színház
Koreográfia, tánc: Ruri Mitoh
Zene: Yuta Kumachi
Jelmez: Tomoko Inamura
Fény: Akiyo Kushida
Asszisztens: Lena Hashimoto
Támogató: OrganWorks, Japán Alapítvány Budapesti Iroda
www.vimeo.com/user19683167
A darabot első díjjal jutalmazták az 2013-as Jeruzsálemi Nemzetközi Koreográfus Versenyen és MASDANSA díjjal tűntették ki, a Yokohama Dance Collection EX-en 2014-ben.
„Úgy gondolom, hogy az „Esquisse” ceruzával papírra történő skiccelést jelent, az alkotás első állomásaként értelmezve. Munkám elkészítésekor minden nap csak ezt csináltam és csináltam. Az „Esquisse” darabom nem egy finom vonalakkal meghúzott otromba rajz. Egy út megtalálása érdekében tett redundáns állomásokat jelent. Ami a lényeges, az az, hogy a skicc befejezetlen. Felidézem ezt a skicckészítő folyamatot és egy alkotás lett belőle, nem maga a skicc – ezt adom elő, mondván, hogy „Ez a rajzom, amit ebben a pillanatban meg tudok mutatni.””
Mint a víz, a kő, a rovar, vagy a növény. Sír, mosolyog és dühbe gurul. Megfigyelem, hogy mi történik a testemmel. Hol vannak a lábfej és hol van a kéz? Mi van az arccal? Van ott arc? Milyen kifejezés jelenik meg rajta most?
Rajzolok, törlök és/vagy megrajzolom ezeket a napokat. Így koreografáltam ezt az előadást. Egy minden másodpercben változó test alkotja meg azt a személyt, aki én vagyok ebben a pillanatban. Megpróbáltam olya struktúrákat képezni, amik pontosan és finoman az egyikből a másikba alakulnak.
Mikor elkezdtem ezt a projektet 2013-ban, el kellett döntenem, hogy milyen címet adok neki. Rátaláltam az művészetben használt „esquisse” szóra. Papírra készített ceruzavázlatot jelent. Csiszolatlan. Azt hittem azt csinálhatok, amit csak akarok. Anélkül rajzolhatok (koreografálhatok), hogy ragaszkodnék egy címhez. Amit mutatok, az annak az eredménye, amit csináltam. „Que ce que j'ai esquissé.” Azt hiszem, lehetséges, hogy a téma is megváltozik út közben. Most az gondolom, hogy amit az emberek látnak és éreznek, az fontosabb, mint a cím.
Egy est, tánc, koreográfia.
Táncolok, mert nem tudom szavakba önteni az érzéseim. Talán állandóan vázlatokat készítek ahhoz, hogy megszólaljak.
Ruri Mitoh Tokióban született 1982-ben.
Öt éves korában kezdett el táncolni a Modern Balett Intézetben és táncot tanult a Japán Női Testnevelési Főiskolán, a Mozdulat Tudomány Tánc Tanulmányok mesterszakon (2000-2004). Jelenleg nem csak Japánban, de szerte a világban aktív.
... After All
Vava Ştefănescu (RO)
Időtartam: 60’
2014. szeptember 18. 20:30 / BAKELIT M.A.C.
Koncepció: Vava Ştefănescu
Táncos: Carmen Coţofană
Látványterv: Adrian Damian
Jelmez: Paul Dunca
Videó: Irina Stelea
Támogató: Román Kulturális Intézet (Budapest)
www.cndb.ro
Produkció: Colectiv A a Temps d‘Images Festival (2011) keretein belül
Koproducer: Zamek Ujazdowski (Lengyelország)
“Az ember teste/az én testem hajlamos az archívummá, virtuális archívummá válásra. Mit lehet csinálni mindazokkal a dolgokkal amik felhalmozódtak? Egy ponton arra vágyunk, hogy megszabaduljunk tőlük, de mégsem tudjuk eldobni őket. A változás örmteli lenne.
Veszel egy másik testet; kinyitod a szelepeit; kiválasztod az archivált törmeléket; félreteszed az újrahasznosítható darabokat; észreveszed, hogy nagyon kevés van belőlük; gondosan elhelyezed őket egy új test különböző pontjain (a koruk következtében mégiscsak törékenyek); félreteszed az álmokat; csupán néhány fog valóra válni [közülük]; véletlenszerűen beledobálod őket az új testbe; vársz egy kicsit; ha semmi nem történik, légy egy kicsit türelmes; időközben válaszd ki a kellékeket; amikor minden készen áll majd, akkor hozzáadod a kellékeket a testhez; kilökődhetnek, de ne aggódj, ez egy normális reakció, a test hozzá fog szokni néhányukhoz és meg fogja tartani őket, míg a többi láthatatlanná válik; mikor mindez kész, gondosan figyelj; keress egy megfelelő keretet egy régiségboltban – ez nagyon fontos; helyezd bele egy keretbe az eredményt és kapcsold be a TV-t: egy nagyon kellemes rajzfilmet fogsz látni. (Vava Ştefănescu)
“A fizikai idő kérdését és az elmúlt művészi élmények újraélhetetlen “rétegekként” való felhalmozódását vizsgálja Vava ?tefănescu az …After All szólójában. A táncoló testet mint megbízhatatlan raktárat faggatja úgy, hogy egy másik, egy “idegen” fizikalitását (Carmen Co?ofană-ét) a mulandó archívumának rekonstrukcióját megcélzó mozgó kísérletként használja.
Vava Ştefănescu koreográfus és táncos, Romániában él és dolgozik. Számos ösztöndíjban és művészeti rezidenciában részesült, számos nemzetközi fesztiválon szerepelt, interdiszciplináris zeneszerző és kortárs tánc workshopokat, fesztiválokat tart egyetemeken vagy táncegyütteseknél, Romániában és külföldön. Legutóbbi munkái: Swing (TNC, 2013), Occupy Vava (TNC), Deliruri (Teatrul de Artă Deva, 2012). Több mint huszonöt színházi előadás koreográfiáját jegyzi, néhányban előadóként is szerepelt. Alapítója és igazgatója (1999-2003) a Multi Art Tánc Centernek (MAD). 2006 és 2013 között a Bukaresti Nemzeti Táncközpontnak volt a művészeti vezetője; jelenleg a Bukaresti Nemzeti Táncközpont vezérigazgatója.
Carmen Coţofană (1979) Kolozsváron, az Octavian Stroia Koreográfia és Dráma Szakos Líceumban és a bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetem tánc szakán végzett.
1998-tól kezdve workshopokon vesz részt a következőkkel: Frenák Pál, Karine Saporta, Donna Uchizono, Mark Tompkins, David Zambrano, Vera Mantero, Xavier le Roy, Thomas Leman. Olyan koreográfusokkal dolgozott együtt, mint Charles Lineham, Florin Fieroiu, Vava Ştefănescu, Eduard Gabia, Mădălina Dan, Farid Fairuz.
Hazai és nemzetközi fesztiválokon vett részt: Román Kortárs Tánc Platform/Bukarest 1998, Aeroweves/London 2003, Aerodance JULIDANCE/Amsterdam 2003, SESC “Forum Mondial Cultural”/Sao Paolo 2004, ImpulsTanz/Vienna 2005, Kaai Színház/ Brussels 2007, Restart/ Bucharest 2007, SpringDance/Utrecht 2008, Tanzquartier/Vienna 2008, J’amais vu/Paris 2011, Biennale di Venezia/Venice 2013, Centre Pompidou/Paris 2014.
VIZITÁCIÓ - premier
Herold Eszter (H)
Időtartam: 20’
2014. szeptember 19. 19:00 / MU Színház
Koreográfia: Herold Eszter
Tánc: Gyulavári Ági, Herold Eszter
Zene: Horváth Ádám Márton
Támogató: L1 Egyesület, Nemzetközi Visegrádi Alap, Műhely Alapítvány, Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola, Orkesztika Alapítvány
heroldeszter.wordpress.com
Alighogy Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, fölujjongott méhében a magzat és Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek. Hangos szóval fölkiáltott: "Áldottabb vagy te minden asszonynál, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Amint fölhangzott fülemben köszöntésed szava, örömtől repesett a magzat méhemben. Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked". /Lk.1. 41-45./
A DOMBORÚ PROJEKT soron következő táncikonját M.S. mester Vizitáció című táblaképe és a várandósság valódi ádventjének tapasztalata ihleti.
Uterus-lét. Sötét. Testmeleg. Titok. Várakozás. Függő független valóság. Interferáló szívhangok. Zaj. Zene. Taktilis párbeszéd.
Herold Eszter (1981, H) Az ELTE BTK és PPK szakjain szerzett magyar, német és drámapedagógusi diplomát. Tánccal, mozgással 17 éves kora óta foglalkozik. Táncolni a kontakt s egyéb kortárs technikák (limón - graham - horton - flamenco - butoh - mime) számos hazai és külföldi mesterétől tanult. Az L1 Egyesületnek 2013-ban rezidense, 2014-től tagja. A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola magyar, dráma- és mozgástanára, fizikai színház műhelyt vezet, diákjaival előadásokat készít. Önálló alkotóként - többnyire szóló munkáival - 2003 óta van jelen a kortárs táncéletben. 2013 őszén elnyerte a prágai Duncan Center Jarmila Jeřábková- fiatal koreográfusoknak járó - díját.
an hour of
kadrinoormets & Kadi Maria (EST)
Időtartam: 60’
2014. szeptember 19. 20:00 / MU Színház
Ötlet, szerzők: kadrinoormets, Kadi Maria
Előadó: kadrinoormets, Arolin Raudva
Zene: Donato Dozzy
Fény: Tobias Stal, Rommi Ruttas
Design: Brit Pavelson
Produkció: Soltumatu Tantsu Ühendus
Támogatók: Észt Kulturális Minisztérium, Csipkerózsika Vára és a Skandináv-Balti Mobilitás Program, STÜ, Magyarországi Észt Intézet
www.stu.ee
Az „an hour of” nem táncelőadás a szó szoros értelmében, hanem a sporthoz hasonlítható. Atlétának lenni annyit jelent, hogy a határid felé tolod magad, hogy mentális és fizikai gátakon egyaránt felülemelkedsz. Azonban mi nem vagyunk atléták, ami azt jelenti, hogy az akadálypályát le kell fordítanunk egy művészeti szókincsre: a három legfontosabb fogalom a „összpontosítás”, „élvezet” és „egy történet”.
kadrinoormets (1988), szabadúszó előadó és író
Az „an hour of” az első közös projektünk, ami olyan hosszú ideig tartott, mint amilyen hosszú az ismeretségünk – vagyis nem hosszú. Egy random bulin botlottunk egymásba és valamilyen oknál fogva egy közös projekt készítéséről kezdtünk beszélgetni. Nem ismertük egymást, nem ismertük egymás barátait sem, nem volt garancia, de ez a random bulin elinduló csevely nagyon hamar valósággá vált – rezidencia rezidencia után, bemutató bemutató után következett. A környezetre reflektáltunk, a reflexióból dialógus lett, és a dialógus visszafelé is hatott. Egy ponton, valahol kinn a semmiben rájöttünk, hogy rokonok vagyunk – mindent egybevetve, ez egy gyümölcsöző folyamat volt.
Az „an hour of” egy egy órás akadályfutás, ahol minden váltóbot megvan a kezdő vonalnál, még sincs egyetlen, a végpontra utaló célzás sem. Fizikai memória a tájfutáshoz, jelenlét a túléléshez. Mintha a nyertes nem lenne annyira megjósolható, sokan vannak közülünk a pályán. De mivel ennek semmi köze a versengéshez, magunkhoz képest mérünk. A sport számok helyett ritmusban számol.
Kadi Maria (1987), zenész és történelemtanár
Az “an hour of” az első közös projektünk. A drámaiskolai felvételin találkoztunk – egyikünk bejutott, másikunk nem. Éltük tovább külön az életünket, amíg egyikünk úgy nem döntött, hogy otthagyja a drámaiskolát. Miután összefutottunk egy bulin, elkezdtünk beszélgetni és hamar rájöttünk, hogy egyszer mindenképpen valamit közösen kell létrehoznunk. Így született meg ez a projekt. Ennyire egyszerű volt. Hogy az emberek miért néznek sportot, az egy teljesen másik rejtély.

Kutyát nem eszünk - Fotó: Hevér Zsófia
Kutyát nem eszünk / Bemutató
Biczók Anna-Meszerics András-Czitrom Ádám (H)
Időtartam: 40’
2014. szeptember 19. 21:30 / MU Színház
Koncepció: NANASTROVA
Tánc, hang: Biczók Anna, Meszerics András
Zene: Czitrom Ádám
Támogató: L1 Egyesület, Műhely Alapítvány
www.nanastrova.com
E játék sajátízű téralkotás egymás és önmagunk szeretetéből. Önprodukálások sorával próbáljuk magunkra hívni figyelmedet. Nana, Bandi és Ádám, ma este lazára szőtt szövetséget kötünk, és átadjuk álomvilágunk lárva? belső csillogását. Fantázia és díváskodás tánccal, hanggal, énekkel, s a pónik unikornisbőrbe bújnak… dacára a környező karcos sivatagnak.
Biczók Anna (a.k.a. NANASTROVA) a budapesti kortárstánc élet egyéni hangvételű feltörekvő alkotója. A Budapest Kortárstánc Főiskola elvégzése után dolgozott a Hodworks, a Tünet Együttes, Nagy Andrea és Ladjánszki Márta munkáiban. Készített szóló produkciót Tabbouch Linda (I.O.N.) zenéjére és a DÉPARTS Ismeretlen Kutatása program ösztöndíjasa volt 2009-ben. Saját alkotómunkája jelenleg kortársaival való alkotói együttműködésekben talál teret. Rendszeres alkotótársa Fülöp László táncos koreográfusnak. 2014-ben L1-rezidens alkotó.
Meszerics András sokoldalú alkotói-előadói karrierje Halas Dóra Soharóza nevű kórusában kezdődött, ahol különböző improvizációs és vokális technikákat sajátított el. Zenész/énekesként a budapesti szcéna elismert és kísérletező kedvű zenészeivel működött már együtt, mint például Dányi Kriszta, Jónás Vera, Rubik Ernő Zoltán. Táncosként független előadókkal és koreográfusokkal is dolgozott, legutóbb Réti Anna és Ido Batash Ego Trip című koprodukciójában szerepelt, melyet 2014 februárjában mutattak be a Trafóban. A HSO (Hungarian Soundpainting Orchestra) aktív tagja előadóként es tanárként is. 2014 szeptemberétől a salzburgi SEAD tánciskolában folytatja tanulmányait.
Czitrom Ádám a budapesti jazz és underground szcéna feltűnően sokoldalú gitárosa Izraelben kezdte zenei tevékenységét. Első előadói tapasztalatát a tel-avivi Operában szerezte. Magyarországra való költözését követően több évig hallható volt különböző jazz és világzenei formációkban. 2008-ban ösztöndíjat nyert a Berklee College of Music gitár-zeneszerzés szakára. Zenekarai között található többek között a Vasárnapi Gyerekek, ant, Porteleki-Czitrom duó, Mr. Priváti. E mellett turnézott Valerie June amerikai country-blues énekesnővel. Vendégként gyakran megfordult Barabás Lőrinc formációiban. Zeneszerzőként számos film- és reklámzene megírásában működött közre. Porteleki Áronnal alkotott duójuk zenéje a "Nyúzzatok meg" című kortárs táncelőadásban is hallható, mely darab megnyerte a 2013-as év legkiemelkedőbb kortárs táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjat. Saját játékstílusát "hiper-urbánus trash jazz"-ként jellemzi.
Fail better
Uri Shafir (IL)
Időtartam: 25’
2014. szeptember 20. 19:00 / Nemzeti Táncszínház
Koreográfus, rendező: Uri Shafir
Előadó: Omer Uziel, Uri Shafir
Zene: Jeff Buckley, Relmic Statute, Omer Klein.
Hangfelvételek: Omer Uziel 2013, Uri Shafir 1989
Művészeti tanácsadó: Sahar Azimi
Támogató: Hazira Performance Art Arena
www.gagapeople.com/english/team/teachers/uri-shafir
“Ez a darab szól valamiről, megígérem.
Még akkor is, ha ez az utolsó ígéret, amit nem fogok betartani”.
Egy nappalira vagy egy játszótérre hasonlító térben két férfi kísérletezik, magáért a kísérletezés öröméért.
Egy gyermekkorhoz szóló búcsúdalban, vagy az érett korba való óvatos belépés pillanatában ezek a férfiak egy olyan teret próbálnak létrehozni, ahol a lehetőségek végtelenek, ahol az idő nem számít, ahol a kudarc megengedett és ünnepelt. Egy helyet, ahol a test pontosan, fájdalomban, örömben és nyugalomban tud táncolni.
Uri Shafir (1983) – táncos, színész és alkotó
A Yigal Alon művészeti iskolában és a MASPA-ban (Matteh Asher Előadóművészeti Iskola, Kibbutz Ga'aton) végzett.
Színészként a Habima színház, a Beit Lessin Színház és független peremprodukciók különböző előadásaiban szerepelt.
Táncosként a Batsheva Ensemble-ben (2007-2010) dolgozott, és olyan különböző izraeli koreográfusokkal, mint Dana Ruttenberg, Niv Sheinfeld & Oren Laor, Renana Raz, Maya Levy & Anando Mars.
Koreográfusként olyan különböző platformokon vett részt Izraelben, mint Macholohet fesztivál, az Új Tánc Fesztivál (Hazira Performace Arena, Jeruzsálem) és mások.
2012-ben és 2013-ban meghívott művészként tanítani hívták a Colorado Boulder Egyetemre.
Gaga-t (Ohad Naharin Mozdulatnyelve) tanít Izraelben és külföldön.
Asphalt
Nadar Rosano (IL)
Időtartam: 30’
2014. szeptember 20. 20:00 / Nemzeti Táncszínház
Koreográfus: Nadar Rosano
Táncosok: Adi weinberg, Nadar Rosano, Yochai Ginton
Látvány: Orly Hummel
Hang: Nir Kleiman
Zene: David Bowie
Fény: Uri Morag
Jelmez: F-F-F
Próbavezető és dramaturg: Yaniv Abraham
Koncepciófejlesztő: Anat Cederbaum, Nadar Rosano
Művészeti vezető: Yoram Karmi
Támogatók: Kultúra és Tánc Osztály Minisztérium, Master Albert Gaubier's Balett, Tel-Aviv önkormányzata, Nemzetközi Művészeti Alapítvány
www.choreographers.org.il/3599
Az ASPHALT indító oka egy belső talajhoz való visszatérés szükséglete volt, hogy találjak egy belső forrást és hűséges maradjak hozzá; és hogy felkutassak egy új helyet, egy új személyes nyelvet. Az ötlet szerint olyan mozdulatot hozok létre, ami az ősiből és az amorfból ered, aminek nincs még világos és meghatározott identitása, és talán kevésbé szépnek, kevésbé magától értetődőnek és kevésbé jövedelmezőnek tűnhet.
A kezdeti szakaszokban (egy forma vagy egy lény esetében), a forma összeállása és önazonosságának kialakítása előtt az a figyelemre méltó, hogy valahol ott hever a lehetőség. A benne szunnyadó lehetőségek zavarosak és ismeretlenek; de tudjuk, hogy egy ponton kifejlődik és megmutatja magát (eltérő mértékben). Miről szól az ősi benyomás, az újszülött ősi mozdulata – ami még nem ismert, de friss és tele van lehetőségekkel?
Ahelyett, hogy szélsőséges és túlegyszerűsített dichotómiákba lovallná bele magát, a darab az emberi tapasztalatok és lehetőségek tarka spektrumát kívánja megvizsgálni, létrehozva egy lebilincselő és gondolatébresztő narratívát.
Nadar Rosano táncos, független koreográfus, jelenleg Tel-Avivban él. Munkáit Spanyolországban, Litvániában, Cipruson, Koreában, Portugáliában, Németországban, Lengyelországban, Hollandiában, Bulgáriában, Szerbiában, Romániában és Svájcban mutatták be.
Táncosként és koreográfusként Németországban, Hannoverben, a Koreográfusok 21. Nemzetközi Táncversenyén második helyezést ért el, és Düsseldorfban a Nemzetközi Táncversenyen második díjat kapott. Szerbiában, Belgrádban, a Miniatűr Koreográfiák Nemzetközi Fesztiválján dicséretben részesült. A „No Ballet” táncverseny döntőse.

We Love Arabs
Hillel Kogan (IL)
Időtartam: 35’
2014. szeptember 20. 20:30 / Nemzeti Táncszínház
Koreográfia: Hillel Kogan
Tánc: Adi Boutrous, Hillel Kogan
Zene: Kazem Alsaher, W.A.Mozart
Fény: Amir Castro
Művészeti tanácsadók: Inbal Yaacobi, Rotem Tashach
Támogató: Israeli Ministry of Culture and Sport, Tmuna Theater Israel, The Choreographers Association Israel
www.choreographers.org.il/410
Hillel Kogan-t az Izraeli Tánckritikusok Köre “2013 Kiemelkedő Alkotója” címmel illette a “We Love Arabs” című munkájáért.
“Hillel Kogan nagylelkű, sokoldalú előadó. Ez a munka egy kiegyensúlyozott folyamat során készített alkotások tetőpontját jelenti, ami egy olyan elkötelezett, független tánc-gondolkodót tár elénk, aki egyedülálló felfogásával folyamatosan kihívások elé állítja a közönségét.
Kogan intelligens és meglehetősen felforgató szövegeket használ, amik egy részről tükörbe nézésre kényszerítik a nézőt, másrészről hegyes nyilaikkal elegánsan és humorral boncolgatják a tánc színtéren kívül uralkodó magatartásformákat. Senki nem menekül éles vágásai elől, saját maga sem.
A „We Love Arabs”-ban Kogan a komplexitást a szándék világosságával elegyíti, minden mozdulat, szó és eszköz szorosan össze van kötve. A koreográfia váratlanul egyensúlyra talál az óvatosan ösztönös és a mégis meglehetősen kidolgozott struktúrában.
Hillel Kogan 1974-ben született. A Barsheva Ensemble-ben, a svájci group Nomades-ben, a portugáliai Gulbenkian Ballettben eltöltött táncos karrierje alatt táncegyüttesek és fesztiválok számára készített munkákat Izraelben és külföldön.
Hillel Ohad Naharin asszisztense, és a Batsheva Ensemble-ben próbavezetőként dolgozik.
Adi Boutrous 1989-ben született Beer Shevában.
Izraeli koreográfusokkal táncol, mint például Iris Erez, Dana Ruttenberg, Shlomi Twizer, Edmond Rousseau, Bosmat Nussan és mások.
Az izraeli független táncszéna számára is készít különböző eseményeket. 2013-ban megnyerte a fiatal koreográfusok első díját Tel Avivban, a "Shades in Dance” versenyen.
Roberta Again
Roberta Milevoj (HR)
Időtartam: 40’
2014. szeptember 21. 18:00 / Jurányi Inkubátorház
Koreográfia és előadás: Roberta Milevoj
Zene: Nenad Sinkauz
Fény: Bojan Gagić
Tanácsadó: Matija Ferlin
Fordítás: Ana Uglešić
Támogató: Horvát Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége
www.robertapaljar.wordpress.com
Az előadás részben a Contrada című, Matija Debeljuh rendezővel együtt készített táncfilmből inspirálódik.
Projekt partnerek: A Zágrábi Egyetem Hallgatói Központja - Kultura promjene (Változtassuk meg a kultúrát), Mediterrán Tánc Központ – Svetvinčenat és a Mozdulat és Tánc Horvát Intézete
Pénzügyi támogatás: Pula városa és a Horvát Köztársaság Kulturális Minisztériuma
Köszönet a következőknek: Milevoj cslád, Mario Ferlin, Svetvinčenat önkormányzata, Matija Debeljuh, Andrea Gotovina, Petra Glad, Snježana Abramović Milković, Silvija Stipanov, Teatar&TD, Goran Bogdan, a Hallgatói Központ workshopjának résztvevői, Zrinka Užbinec, Claudia Fancello, Tomislav Feller, Zdravka Ivandija, Miroslav Piškulić, Jasna Žmak, a Zágrábi Táncközpont.
A Robert Again Roberta Milevoj új táncelőadása, ami a természeti tér érzelmi tapasztalatára irányuló újraformálásának a lehetőségeit vizsgálja mesterséges környezetben, az előadói térben. Ahogyan az előzőből áthaladunk az utóbbiba, az az anyag, ami a természeti térbeli létből származik, átalakul. Speciális zenei háttérrel kísérve, ez a megváltozott táncanyag az előadás új idő- és térperspektíváját nyitja meg.
Az első, természeti tér csupán olyan hely, ahonnan az inspirációnkat merítjük egy másik, mesterséges térhez?
Lehetséges egy teret egy másik térré fordítani?
Megváltozhat-e egy tér csupán az által, hogy megváltoztatjuk a rá irányuló figyelmünket?
Lehetséges egy harmadik, képzeletbeli tér létrehozása a fizikai memóriánk reaktiválásával?
Amit látunk, az ténylegesen az, ahogy látjuk?
“Hiszem, hogy a test, mint a természet, ha egy olyan térben találja magát, amit ritkán használnak alkotóanyagként, akkor a szokásos alkotóeszközöknek a hiányával kell szembenéznie. Ebben a helyzetben, a körülmények, melyek között az előadás készül, megváltoznak az alkotás befogadásával együtt. Két tapasztalat összehasonlítása érdekelt: hogyan figyelhető meg az ember személyes természet-percepciója a koreográfián keresztül, és hogyan lehet bánni a természetessel az előadás közben.
Roberta Milevoj
„Úgy döntöttem, hogy részleteket örökítek meg abból, hogy Roberta mozgását figyelem. Próbáltam úgy csinálni, mintha egy általános terepfelvételt készítenék. Ekképpen a felvételek zenei jelekké váltak.”
Nenad Sinkauz
Roberta Milevoj
1979-ben született Pulában. 1998 óta előadóként és táncosként dolgozott számos olyan előadásban, amit a következő társulatok és független csoportok hoztak léttre: Montažstroj, Liberdance, Zagreb Dance Company, Contemporary Dance Studio, Tala, Sodaberg Company, Marmot, dance_lab collective és mások. Különféle koreográfusokkal és rendezőkkel dolgozott: Matija Ferlin, Borut Šeparović, Irma Omerzo, Aleksandra Janeva, Keren Levi, Matija Debeljuh, Tomislav Feller, és mások. Mint szerző, 2005 óta alakítja saját koreográfusi pályáját és számos független, együttműködésen alapuló produkciót jegyez:TRIO (2005), materijal248 (2009), Roberta,Roberta (2011), Rachel&Sonny (2012), Roberta Again (2013), & (2012). 2010-ben neki ítélték a Horvát Színművész Díjat a legjobb női táncos kategóriában az ONFORMANCE-ban nyújtott alakításáért. 2011-ben elnyerte a Produceri Díjat a 28. Tánchét Fesztiválon a Roberta, Roberta című alkotásáért. 2013-ban jelölték a Teatar. Hr Közönségdíjára az Év Női Előadója kategóriában. 2014-ben csatlakozott az apap-hoz – a Performing Europe nemzetközi projekthez. Kortárstánc tanárként is dolgozik. Pula és Zágráb között él és dolgozik.
Simulante Bande
VerTeDance and Archa Theatre (CZ)
Időtartam: 60’
2014. szeptember 21. 20:00 / MU Színház
Koreográfia: Veronika Kotlíková, Tereza Ondrová
Dramaturg: Lukáš Jiřička
Előadó: Alena Jančíková, Helena Arenbergerová, Zuzana Pitterová, Petr Opavský
Zene: DVA
Fény: Pavel Kotlík
Látványterv, jelmez: Masha Černíková
Támogató: MHMP, MKČR, Nadace Vodafone, METROSTAV a.s., Cseh Centrum Budapest
www.vertedance.org
Theatre News Díjat kapott 2012-ben a táncban és balettben elért eredményeiért és Közönségdíjat a Cseh Táncplatform Fesztiválon, 2012-ben.
Itt élnek velünk, de néha úgy viselkedünk, mintha láthatatlanok lennének. Néha úgy bámulunk rájuk, mintha egy másik bolygóról érkeztek volna. Némileg csodáljuk őket, némileg félünk tőlük, sokszor szánjuk őket. Alig tudunk róluk valamit.
Sokszor másképp járnak. Sokszor nem illenek bele a szépségről alkotott általános illúzióba. De a céljaik ugyanazok, mint a mieink: teljes életet élni.
Miért rekesztjük ki továbbra is őket? Miért van mindig “mi” és “ők”? Elfogadásuk mindannyiunk javára válna. Akár sokkal többet is kaphatunk, mint amit valaha elképzeltünk.
Mutatkozzunk be, még ha „csak egy kicsi időre” is!
A Simulante Bande-ban a VerTeDance újszerű kifejezési módokat keres ép és mozgássérült személyek együttműködéséből létrejövő mozdulatokon alapulva. Az volt a céljuk, hogy legalább egy kis részét megragadják annak a meglepően széles skálájú problémahalmaznak, amivel a mozgássérült emberek minden nap találkoznak, miközben “normális” életet igyekeznek élni. A szereplőgárdában a két elismert, hivatásos táncos, Helena Arenbergerová és Petr Opavský mellett két mozgássérült előadó, Alena Jančíková és Zuzana Pitterová szerepel.
VerTeDance
A VerTeDance tánccsoport 2004 óta van jelen a cseh táncszcénán. A tagok Veronika Kotlíková és Tereza Ondrová (akik 2010-ben megkapták az Év Táncosa Díjat) táncosok, koreográfusok és pedagógusok, valamint Pavel Kotlík, fénytechnikus és a Ponec Színház műszaki igazgatója.
VerTeDance “otthona” a Ponec Színház. A társulat Csehország kis- és nagyvárosaiban szintúgy, mint külföldön is bemutatta produkcióit: Németországban, Belgiumban, Nagy-Britanniában, Ukrajnában, Romániában, Lengyelországban, Magyarországon, stb.
A VerTeDance az egyetlen olyan cseh tánccsoport, amit kétszer is illettek a kortárstánc legrangosabb díjával, az Év Táncelőadása Díjjal, melyet 2005-ben a The Silent Talk-Unpredictable Course című művel, 2012 júniusában pedig a What Is The Weight Of Your Desire című alkotással nyertek meg.
----------------------------------------------------------------------------
Kísérő programok / Accompanying events:
szeptember 15-22.
L1-portré sorozat címen Szabó Roland fotókiállítása
szeptember 16. 19:00 / CEU (Central European University) Japanese Garden - az előadás ingyenes
“bemelegítő” kísérő esemény
Ladjánszki Márta-Varga Zsolt duett
TALKING THROUGH V4+ nyitott vitabeszélgetések a Bálint Orsolya vezetésével – minden nap közvetlenül az előadások után
szeptember 17-18. 10:00-11:30 / Magyar Táncművészeti Főiskola Kazinczy utca
Uri Shafir (IL) Gaga workshop - előzetes bejelentkezés szükséges Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
szeptember 21. 10:00-13:00 / Trafó Stúdió
Nadar Rosano (IL) kortárs tánc workshop - előzetes bejelentkezés szükséges Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Jegyek az előadások helyszínein, illetve az ismert jegyirodákban és online is kaphatók.
Főszervező: L1 Egyesület
Művészeti vezető és programkoordinátor: Ladjánszki Márta
Asszisztens: Szilágyi Enikő
Fordítás és interjúk: Sándor Zita
Házigazda: Kovács Noémi Anna, Varga Zsolt
Talking through V4+ beszélgetések vezetője: Bálint Orsolya
Sajtómunkatárs: Vég Szilvia
Fő technikus: Payer Ferenc
Külön köszönet: Harmati Ágota, Michal Černý
Fő támogatók: L1 Egyesület, EMMI
Együttműködő partnerek: Cseh Centrum Budapest, Horvát Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége, Izraeli Kultuárlis Intézet Budapest, Izrael Állam Nagykövetsége, Japán Alapítvány Budapest, Magyarországi Észt Intézet, Műhely Alapítvány, Román Kulturális Intézet Budapest
Művészeti együttműködő partnerek: Fufavi, Mei Kawa, Romani Design, TiCCi Rockabily Clothing
Médiatámogatók: fidelio, táncélet.hu, színház.hu
Egyes előadások támogatói:
Israeli Ministry of Culture and Sport, Tmuna Theater Israel, The Choreographers Association Israel, STÜ, Estonian Ministry of Culture, Sleeping Beauty Castle and Nordic-Baltic Mobility Programme, 'Ballet Master Albert Gaubier's, Tel Aviv Municipality, International Art Foundation, Town of Pula and Ministry of Culture of the Republic of Croatia, OrganWorks, New Web, Hazira Performance Art Arena, MHMP, MKČR, Nadace Vodafone, METROSTAV a.s., Nemzetközi Visegrádi Alap, Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola, Orkesztika Alapítvány, NKA, Izrael Állam Nagykövetsége Budapest
CEU, 1051 Budapest, Nádor utca 9. www.ceu.hu
MU Színház, 1117 Budapest, Kőrösy J. u. 17. www.mu.hu
Bakelit M.A.C., 1095 Budapest, Soroksári út 164. www.bakelitstudio.hu
Jurányi Inkubátorház, 1027 Budapest, Jurányi u. 1-3. www.fuge.hu
MOM Kulturális Központ, 1124 Budapest, Csörsz u. 18. www.momkult.hu www.nemzetitancszinhaz.hu
KAPTÁR Közösségi Iroda, 1065 Budapest, Révay köz 4. www.kaptarbudapest.hu
Magyar Táncművészeti Főiskola, 1075 Budapest, Kazinczy u. 42-46. www.mtf.hu
Műhely Alapítvány Stúdió, Trafó 1094 Budapest, Liliom u. 41. www.wsf.hu
A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
www.L1.hu
http://l1dancefestival.blogspot.hu
http://talkingthroughv4plus.blogspot.hu
Az elmúlt években a fesztivál nemzetközi vendégei voltak:
Björn Säfsten (SE), GETINTHEBACKOFTHEVAN (GB), Catalina Carrasco (E), Dame de Pic / Cie. Karine Ponties (FR/BE), Antonia Baehr (D), Asaf Aharonson and Tami Lebovits (IL), Shake it! Collaboration (SE), Rapid Eye (DK), Kenneth Flak & Külli Roosna (NO&EST) / Korzo producties (NL), Erik Kaiel (USA/NL), Dalija Aćin Thelander (SRB), Gunilla Heilborn (SE), Yukari Uto (JP), Boldizsár Csernák (HU/GB), Cie Trefeli József (CH), Christine Borch (DK/DE), Joe Alegado (USA/CZ), Ligia Manuela Lewis (DE), Maik Riebort (DE), Me and the Machine (UK), Naoko Tanaka (JP/DE), Daniel AlmgrenRecén (SE) and Rafał Dziemidok (PL), Rodrigo Sobarzo de Larraechea (Chile/NL), Handa Gote (CZ), Jan Bárta (CZ) , Daniel Raček (SK) , Agata Maszkiewicz (PL), Małgorzata Haduch (PL), Anna Steller (PL), Barbara Fuchs (D), Dominik Grünbühel (A) , Jackie Brutsche (CH), Chris Leuenberger (CH), La Intrusa Danza (Catalonia), Ina Rager (A), Martine Pisani (F), Anita Kaya (A), Sandra Martinez (F), Christian Duarte (BR), Frans Poelstra (A), Javier Murugarren (E/NL) and Erikk McKenzie (N/NL), Pierre Nadaud (F/CZ), Zenon Dance Company (USA), Irma Omerzo (CRO), Tamara Ober (USA), Dalija Aćin (SRB), Palle Granhoj (DK), Bettina Helmrich (D), Céline Lárrere (F), Bojan Jablanovec - Via Negativa (SLO), Rob Longstaff (AUS/D), Spitfire Company (CZ), Sara Gebran (DK), Rosana Hribar-Gregor Luštek (SLO), Dominika Knapik (PL), Towarzystwo Gimnastyczne (PL), Debris Company (SK)
L1 rezidens művészek:
Naiara Mendioroz (ES) - 2006, Pierre Nadaud (F/CZ) - 2006, Adrienn Haraszti (HU) - 2006, Zenon Dance Company (USA) - 2007, Melanie Hosteint (FR) - 2008, Rita Góbi (HU) - 2008-2010, Andrea Lakat (HU) - 2009, Workshop Foundation – Investigations into the Unknown program – 2010, Katalin Lengyel, Bernadett Jobbágy, Judit Szamosi, Imre Vass, Gábor Czap (H) - 2012, Kata Kovács, Eszter Herold, Enikő Szilágyi, László Fülöp, Enikő Buday, Csilla Nagy (H) - 2013, Anna, Biczók, Ádám Márton Hortávh, Judit Kéri, Zsuzsanna Simányi, Beatrix Simkó (H) - 2014