Prozódia címmel mutatja be Feledi János legújabb rendezését a Nemzeti Táncszínházzal közös produkcióként, a “Táncestek a Karmelita Udvarban” című nyári, szabadtéri programsorozat kapcsán Augusztus 6-án és 13-án a világörökség részét képező Budai Várban. A táncestet Kodály Zoltán zenei világa inspirálta a Trio a lá Kodály izgalmas, modern élőzenei közreműködésével.
Prozódia. A szó jelentése a verstanban azzal foglalkozik, ahogy a természetes beszéd verssé alakul, illetve milyen módon válik ritmikus formákká. A zenében a szöveg és a zene helyes illeszkedésének tana ez, a zene ritmusának és hangsúlyainak helyes alkalmazkodása a szöveg lejtéséhez és hangsúlyozásához. Előadásunkban azt keressük, hogy a tánc és Kodály Zoltán zenei világa hogyan alakul egységes világgá különböző életérzések kapcsán.
Oláh Dezső Junior Prima díjas zeneszerző, zongorista keresett meg azzal az elképzeléssel, hogy az általuk képviselt kortárs zenei világot, ötvözzük az általam képviselt táncstílussal, s hozzunk létre egy táncszínházi előadást. Nagyon örültem a megkeresésnek, és az első pillanatban kiderült, hogy hasonlóan gondolkodunk és mindketten nagyon kreatív emberek vagyunk. Látta több koreográfiámat a Nemzeti Táncszínházban, következő lépésként pedig kaptam tőle néhány válogatást, hogy gondolkodásra inspiráljon, milyen téma köré fűzhető fel ez a fajta zenei világ egy egész estés darab során. Így választottam ki a “Felülről fúj az őszi szél” “Édesanyám is volt
nékem” “Kis kece lányom” a “Tiszán innen Dunán túl” vagy a “Galántai táncok” című műveket – mondta Feledi János rendező-koreográfus, a Feledi Project vezetője.
Oláh Dezső számára azért fontos ez a művészeti hungarikum, mert…
…a Trio a lá Kodály, Oláh Dezső zongoraművész, Tar Gergely ütőhangszer, Erdő Zoltán klarinétművész elsődleges célja a hagyományok ápolása mellett új reflexiókat bemutatni Kodály Zoltán népzenei gyűjtéseire, amelyek ily módon XXI. századi nézőpontból újra felhívják a figyelmet a magyar zenére, azon belül a népzenére. A Kodályi témákra íródó művek egyrészt tisztelgést fejeznek ki Kodály munkássága és zenei szelleme előtt, másrészt a már ismert témákat újfajta megközelítéssel próbálja bemutatni a közönségnek.”
A Feledi Project a Prozódia bemutatója után ….
….a Puccini Lidércek című darabjával lép fel a II.Kolorfesztiválon. A kazincbarcikai közönség augusztus 25-én láthatja a 2012-benkészült előadást, amelyben olyan táncművészek állnak színpadra mint Pazár Krisztina, Krausz Alíz, Bajári Levente, Horváth Zita, Lázár Eszter, Fenyves Márk.

A Feledi Project a nyári fesztiválszezont a Düsseldorfi Nemzetközi Táncvásáron zárja augusztus 27. és 30. között, ahol a Nemzeti Táncszínház szervezésében tizenhárom hazai kortárs tánctársulat képviseli a magyar tánckultúrát ezen a rangos nemzetközi eseményen. A Feledi Project “PHYSPACOM- physical space communication” című 2012-es darabját beválasztották a
világ 500 legjobb előadása közé.
A projekt alapú társulat Weöres Sándor Psyché című darabjával nyitja a 2014/2015-ös évadot, amelynek bemutatója a Nemzeti Táncszínházban lesz, emellett 2014 októberében ismét a Táncszínház műsorára kerül a múlt évadban nagy sikert aratott „Hattyú” című előadás.
A Feledi Projectről
A Feledi Project létrehozója Feledi János táncművész, koreográfus, rendező.
Tanulmányait a Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett szakán végezte 2003-ban.
Pályáját a Győri Balett tagjaként kezdte, majd négy évig a Budapest Balett szólótáncosaként, koreográfusaként dolgozott. Balettmesteri diplomájának megszerzése után a PR-Evolution Dance Company és a BaDora Dance Company tagja volt. Önálló koreográfiával 2010-ben jelentkezett. Ezek után alakult a Feledi Project.
A jelenlegi kulturális és gazdasági helyzetben jelenleg project alapon hozza létre produkcióit. Eddig öt egész estés darabot készített: Idők folyamán (2010), Physpacom-physical space communication (2011), Puccini: Le Villi (Lidércek) (2012), Öngyilkos Érzelmek (2013) és Hattyú (2014) címmel, amelyeket folyamatosan játszanak teltházzal a Nemzeti Táncszínházban, Szkéné Színházban és nemzetközi hírnevű hazai fesztiválokon.
A minőségi munka és a számos produkció kivívta a hazai táncszakma szeretetét és elismerését, ennek bizonyítéka, hogy a Feledi Projectet 2014-ben a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Magyar Koreográfusok Társasága tagjai köré választotta.