2008. március 20-21. 20.00 óra Trafó KMH

Fehér szoba. Keskeny tér. Éppúgy lehet hálószoba, mint egy pszichiátria kórterme: a tejfehér falak között a lélek könnyedén kibillen egyensúlyából. Az O Vertigo táncosai extrém közelségbe zárva érzékletesen mutatják be ezt a különös lélekállapotot, a tudat szédülését.

Ginette Laurin nem hétköznapi koreográfus: munkáiban gyakran használ vizuális elemeket, a meglepő ötletek és a költőiség nevében. Darabjai a lélekhez szólnak, megmozgatják a néző belső világát. A Fehér szoba a társulat egyik legfelkavaróbb alkotásának felújítása, ahol a lelkek szobájába kalauzol el.

A koreográfus első ízben személyesen is ellátogat Budapestre a társulattal, ennek örömére március 20-án csütörtökön mindenkit szeretettel várunk az előadás utáni szakmai beszélgetésre - a koreográfussal és táncosaival Lőrinc Katalin táncos, moderntánc-pedagógus, szakíró beszélget!

Vendégjátéka illeszkedik a Trisha Brownt és Catherine Diverrést már bemutató, Wim Vandekeybus koreográfiáját pedig áprilisban programra tűző, nagy "kortárs klasszikusokat" bemutató táncsorozatunkba.

Fotó: Ginette Laurin

A kanadai táncművészet világszerte ismert, vezető társulatát, a montreali székhelyű O Vertigót Ginette Laurin koreográfus alapította 1984-ben. Most - közel tizenöt év elteltével - Laurin újraalkotja egyik legjelentősebb művét, a La Chambre Blanche-t, amely alapján filmet is rendez. Továbbra is az emberi lény ellentmondásokkal teli szépsége és törékenysége, a test tökéletes gépezete nyűgözi le, illetve a tény, hogy mindannyian különbözőképpen töltjük meg ezt a hús-vér gépezetet és kommunikáljuk vele lényegünket. A koreográfust majd harminc éve foglalkoztatják ezek a témák, melyek egyszer tiszta fizikalitásként, másszor egészen teátrális formában jelennek meg munkáiban. Ellentétekkel, pólusokkal, és az ezek közt elkerülhetetlenül kialakuló feszültséggel dolgozik.

Ahogy 2007 szeptemberében ígértük, a Trafó ebben az évadban körüljárja a tradíció, a múltidézés, az újragondolás kérdéseit a kortárs művészetben. A világhírű, a kortársban akár klasszikusnak is nevezhető Ginette Laurin egy klasszikus darabot alkot újra 2008-ban.

"Mozdulataik elerőtlenednek, a fáradt testek ereje elfogy, már csak a légzésre összpontosítanak. Majd hirtelen felgyorsulnak, küzdenek, törekednek nem elemészteni saját álmaikat; egyetlen menekülésük a testek valóságának magasztos, múlandó érzése.
A tánc képek sorozata szűk térben összefonódó sorsokat vonultat fel. Végül egy rövid villanásban, az összesűrített tér által eltorzított testek szinte angyali nevetésben törnek ki." /Ginette Laurin, March 1992/

".felkavaróan erőteljes munka a valódi gyengédség és fenséges elegancia pillanataival fűszerezve." /The Scotsman, Glasgow, Écosse, 1993/

 

Ginette Laurin és az O Vertigo

Több mint 40 koreográfiai munkával a háta mögött a világhírű Ginette Laurin Kanada elsőszámú koreográfusainak egyike. Tornász, majd kortárs táncot tanul és klasszikus balettet. Már karrierje kezdetén a hetvenes években keresett táncos. Társulata, az O Vertigo 1984-es megalapításáig önálló/szabadúszó koreográfusként alkot. Társulata kifejezőerejéről és autentikus művészeti víziójáról vált ismertté. Laurin nemzetközi hírnevét évről évre bemutatott frappáns munkáival alapozta meg, melyek gesztusnyelve folyamatos megújításának képességéről tanúskodnak, amelyet az őt foglalkoztató témák kifejtésének, körüljárásának szolgálatába állít. Vendégkoreográfusként tanárként is sokra tartja a kísérletezést, a kutatást.

A társulat Európában egyik legnagyobb visszhangot keltő darabja a 80-as évekre datálódik. Ez különösképpen szokatlan produkciónak számított, mert Laurin a teljes művet egy Chevrolet belsejére és a karosszéria felületére, azaz az autó tetejére készítette. A mű során a kocsit teljesen bejátszották - az előadások nyílt tereken történtek, a közönség rendszerint körbevette a kocsit. Természetesen sok helyen megrökönyödtek a fesztiválszervezők, hiszen a kocsit a táncosok előadásaikkal tönkre tették, ezért mindenütt új-használt autók várták Ginettéket. Persze volt olyan is, amikor a kocsi helyszínről helyszínre járt, ezzel is megkönnyítve a darab életét.

Az O Vertigót a koreográfus 1984-ben alapítja. Több mint húsz éve tehát, hogy a társulat a Crash Landing (1984), az Up the Wall (1985) és a Timber (1986) bemutatásával elindult a nemzetközi hírnév felé vezető úton. Azóta Londontól Szingapúrig, New Yorktól Tokióig bejárták a világot. A hazai közönség a Petőfi Csarnokban és a Trafóban láthatta őket.

Ginette Laurin - aki a társulatnak nem csupán alapítója, hanem koreográfusa és művészeti vezetője is - koreográfiáiban a test fizikai lehetőségeinek végletes kiaknázása, a folytonos egyensúlytalanságra kárhoztatás félelmeinket és az üresség, a mélység szédítő vonzását idézik.
A nyolcvanas évek (Olé, Full House) már Laurin egyéni, össze nem téveszthető - ám ahogy azóta bizonyította: folytonos megújulásra képes - stílusjegyeit, sajátos humorát mutatják. A Don Quihote és a Chagall a nyolcvanas évek végén érzékenységről tanúskodnak, nemzetközileg nagy sikert arattak.

Az érzelmek kerülnek középpontba az 1990-es Broken Wings-ben, ám a koreográfusnő drámai hangja a két évvel későbbi La Chambre Blanche-ban teljesedik ki. Ebben a darabban a táncosok zárt térben szembesülnek egymással, álmok és a fantázia tobzódásába menekülnek. Ezzel a rendkívüli munkával az O Vertigo és Laurin Montreálban és Torontóban is díjat nyert (1992 Grand Prix du Conseil des arts de la Communauté urbaine de Montréal (CACUM), Dora Mavor Moore Award, Toronto).
A Luna (2001) című darab, hideg fényű, holdszerű, kristálycsillogású atmoszférájával és különleges vizuális effektusaival, világszerte több mint harmincezer nézőhöz jutott el. A Trafó 2002 árilisában mutatta be.

Laurin legutóbbi munkájának (étude #3 pour cordes et poulies ) témája a kényszer és bezártság, ezek foglalkoztatják, ebből a perspektívából közelíti a 2007-ben felújított La Chambre Blanche-t is. A tizenhat évvel korábbi díszletek között, az 1992-essel azonos jelmezekben kilenc táncos: hat nő és három férfi - egyikük az eredeti szereposztásban is benne volt- újra átéli a fehér falak keltette érzéseket. Az egyensúlytalanság, a bizonytalanság megmaradt, a koreográfia egyes részei változtak és új zenei kompozíció kíséri a látottakat.

O Vertigo (CAN): La Chambre Blanche / Fehér szoba

Koreográfia/Choreography: Ginette Laurin
Táncosok/Dancers: Rémi Laurin-Ouellette, Brianna Lombardo, Marie-Eve Nadeau, Robert Meilleur, Michelle Rhode, Gillian Seaward, Neil Sochasky, Audrey Thibodeau, Wen-Shuan Yang
Próbavezető/Rehearsal Master: John Ottmann
Fénytervező/Lighting Designer: Martin Labrecque
Díszlettervező/Set Designer: Stéphane Roy
Zeneszerző/Original Music: Nicolas Bernier, Jacques Poulin-Denis
Jelmeztervező/Costumes Designer: Jean-Yves Cadieux
Technikai vezető/Technical Director: André Houle
Produkciós vezető/Production Manager: Chi Long

Produkciós partnerek/Coproduction: Place des Arts (Canada), National Arts Centre (Canada), Festival international de nouvelle danse de Montréal (Canada), Northern Telecom 1992 Canada Dance Festival, McLean Foundation (Canada), Danse a Lille (France).

Támogatók/Supported by: NKA, Conseil des arts et des lettres du Québec, Canada Council for the Arts, Conseil des arts de Montréal, Foreign Affairs Canada, Canadian Heritage, Ministere de la Culture et des Communications du Québec, Emploi-Québec.

Koprodukció/Coproducer: Place des Arts (Montreal, Canada)

Támogatók/Supported by: NKA, hvg.hu, Conseil des arts et des lettres du Québec, Canada Council for the Arts, Conseil des arts de Montréal, Foreign Affairs Canada, Canadian Heritage, Ministere de la Culture et des Communications du Québec, Emploi-Québec.

Forrás: Trafó KMH