2014. május 27-én tartotta tisztújító Közgyűlését a Magyar Táncművészek Szövetsége. A különböző működési formájú és műfajú táncegyüttesek, intézmények, szakmai és érdekvédelmi ernyőszervezete 3 évre választotta meg új Elnökségét és Felügyelő Bizottságát.
Az Elnökség 2014. június 3-án választotta meg tagjai közül a Szövetség elnökét és a társelnökét, akik harmadjára töltik be azt a pozíciót.
Elnök:
Mihályi Gábor - a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője
Társelnök:
Kiss János - a Győri Balett igazgatója
Az Elnökség tagjai:
Bozsik Yvette - a Bozsik Yvette Társulat igazgatója
Ertl Péter - a Nemzeti Táncszínház igazgatója
Juhász Zsolt - a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője
Solymosi Tamás - a Magyar Nemzeti Balett igazgatója
Szakály György - a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora
Vincze Balázs - a Pécsi Balett igazgatója
Zsuráfszky Zoltán - a Honvéd Együttes művészeti vezetője
Az új Felügyelő Bizottság:
Elnök:
Mucsi János - a Duna Művészeti Társaság elnöke
Tagok:
Dr. Bolvári-Takács Gábor - a Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft.
ügyvezető igazgatója
Pataki András - a Szegedi Kortárs Balett igazgatója
Tiszteletbeli elnök: Novák Ferenc
Tiszteletbeli elnökségi tag: Török Jolán
Ügyvezető titkár: Szalay Tamás