BEMUTATÓ: 2014. március 24. 19.00 óra Thália Színház
Március 24-én 19 órától a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Thália Színházban látható majd a Honvéd Táncszínház 2 részes új bemutatója Napszédítő / Páva-variációk címmel, Zsuráfszky Zoltán rendezésében. A magyar néptánc, a „Fölszállott a páva” című televíziós műsornak köszönhetően ismét nagy népszerűségnek örvend. A Honvéd Táncszínház művészei mindig is alkotó munkájuk alapjának tekintették az eredeti tánc- és zenei hagyományaink megismerését és bemutatását, s ez ma sincs másként. Műsorukkal olyan utazásra hívnak minket, amelynek során újra „felfedezhetjük” népművészetünk ragyogó viseleteit, népzenénk elbűvölő dallamait és táncaink utánozhatatlan virtuozitását.
A „páva” motívum a magyar népművészetben az örök szerelem jelképe; a műsor első részének tematikája e téma körül forog, míg a második részben Kodály Zoltán: Páva-variációk című művére készült táncköltemény kerül bemutatásra.
A Honvéd Együttes, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Nemzeti Táncszínház közös produkciójában készülő látványos előadás a márciusi bemutatót követően május 17-én a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában látható majd ismét.

Fotó: Dusa Gábor
Honvéd Táncszínház: Napszédítő / páva-variációk
I. rész: Napszédítő
Zene: Kelemen László
Zenei szerkesztők: Papp István Gázsa, Szabó Dániel
Énekes szólisták: Eredics-Fekete Zsuzsanna, Appelshoffer Jánor
Táncos asszisztensek: Appelshoffer János, Rémi Tünde, Sánta Gergő, Tompa Attila, Tókos Attila, Valach Gábor, Zámbó István; a matyó táncanyagot betanították: Ágfalvai György és Lévay Andrea m.v.
Koreográfusok: Vincze Zsuzsa, Zsuráfszky Zoltán
II. rész: Páva-variációk
Zene: Kodály Zoltán Páva-variációk című műve (hangfelvételről)
Művészeti munkatárs: Vincze Zsuzsa
Koreográfus: Zsuráfszky Zoltán
Előadja a Honvéd Táncszínház és Zenekara
Díszlet: Tóth Kázmér
Szcenika: Kovács Gerzson Péter
Jelmez: Vincze Zsuzsa
Rendező: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma
www.honvedart.hu