A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

67 főiskolás szerepel a Nemzeti Balett idei Diótörő (Csajkovszkij - Vajnonen) mesebalett- sorozatában, amely november 17-én debütál az Operaház színpadán. A korábbi gyakorlattól eltérően idén már a legkisebbek, az első évfolyamos növendékek is részt vesznek az előadásban, hat évfolyam ifjú balettművészei pedig már hetek óta próbálnak Janács Evelyn mesternő irányításával. A karácsonyi mesebalett a növendékek hagyományos darabja, amelyben egerek, kiskatonák, lovasok, denevérek, lepkék, babák, bohócok, négerek, kislányok és kisfiúk szerepében remekelhetnek a fellépők.

dio mtf2013b

A szokásos oktatási rend már az ősz közepén alkalmazkodott a próbákhoz, mivel valamennyi osztály az ünnepi bemutatóra készült. A növendékek 1950-óta rendszeresen szerepelnek az operaházi előadásokon a két intézmény közötti együttműködésnek köszönhetően és a hallgatók számára nagyszerű lehetőség, hogy a színpadi rutint előadás közben szerezhetik meg. A karácsonyi időszakban a világ színpadain Hoffman 1892-ben írt mesebalettjének számos feldolgozása látható, amelyben a fő karakterek néha más-más néven szerepelnek, a diótörő herceg egérkirály felett aratott győzelme azonban állandó. A klasszikus balett irodalomban nincs még egy olyan darab, amely lehetőséget adna arra, hogy a növendékek együtt nőjenek fel a darabbal, évről-évre gyarapodjon szakmai tudásuk egy-egy szerep eltáncolásával. Aki 4-5 évvel ezelőtt még csak gyermekszereplő volt, később már a vezető karaktereket  is eltáncolhatja. A Diótörő november 17 - december 30. között 23 alkalommal lesz látható az Operaházban.

dio mtf2013