A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

 

BEMUTATÓ: 2013. október 18-19. 19: 00 óra Szkéné Színház

"Életemben néhányszor átélhettem tökéletesen tiszta pillanatokat. Ilyenkor röpke másodpercekre a csend kiszorítja a zajt, ilyenkor csak érzek, nem gondolkozok. A tárgyak élesen kirajzolódnak és a világ olyan üdének tűnik, mintha most született volna. Nem tudom meghosszabbítani ezeket a pillanatokat, beléjük kapaszkodom, de mint minden más ezek is eltűnnek. Az életemet ezekben a pillanatokban élem, azután visszahúz a jelen és észreveszem, hogy minden pontosan olyan, amilyennek lennie kell. És végül eljött!" – részlet a filmből 

A Single Man (Egy egyedülálló férfi) – a filmről:

Az Egyesült Államok a múlt század hatvanas éveinek elején. A kubai rakétaválság árnyékában, Los Angelesben, egy személyes dráma zajlik. George Falconer, az ötvenkét éves angol, homoszexuális professzor nyolc hónappal ezelőtt elveszítette a partnerét. Tizenhat esztendőn át élt Jimmel, a halála után nem találja a helyét. Állandóan kísérti a múlt, a Jimmel töltött pillanatok, emlékek idéződnek fel benne. 1962. november 30-án George végül úgy dönt, hogy véget vet az életének. A nap azonban bővelkedik váratlan eseményekben és találkozásokban, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy George eldöntse, tartogat-e még valamit számára az élet?
A film hangsúlyosan ábrázolja a '60-as évek jellegzetes amerikai építészetét és a divatot, a díszletet és a dizájn munkákat. Tom Ford filmjét a 2010-es Oscaron jelölték a legjobb férfi főszereplő (Colin Firth), a legjobb női mellékszereplő (Julianne Moore) és a legjobb eredeti filmbetétdal címére!

feledi papp
Feledi János - Fotó: Papp Tibor

Nagy hatással volt rám a film képi világa, zenei dallama, a szereplők és azok érzelmi világának ábrázolása. Éreztem, hogy kezdenem kell valamit ezzel a témával. Előadásomban szeretném a tánc eszközeivel a magányával megbirkózó embert ábrázolni, aki mély fájdalomba süllyed szerelme halála után. Magány, emberség, szerelem, elfogadás. A darabnak nem lényeges eleme a főszereplő homoszexualitása, mint a filmben, sőt, nagyon is inkább az emberi oldala az, ami megfogott és alkotásra késztetett.” (Feledi János, az előadás rendező-koreográfusa)

Az alap koncepció és koreográfia a rendező-koreográfus ötlete és munkája, míg a dramaturgia a rendezőtárs, Lisztóczky Hajnalé, aki kilenc évig volt a Bozsik Yvette Társulat tagja. A táncművészek Bajári Levente és Pazár Krisztina, mindketten a Magyar Állami Operaház, Magyar Nemzeti Balett szólistái. A jelmezekért Napsugar von Bittera nemzetközileg is elismert divattervező, a díszlet Minorics Krisztián munkája, míg az animációért, videóinstallációért Juhász Péter felel. Ez az évek óta összeszokott alkotócsapat most is a legjobbat szeretné kihozni magából.
Feledi János már több produkcióban dolgozott együtt a jelenlegi alkotótársaival, mint pl. a Physpacom – Physical Space Communication vagy Puccini: Le Villi/Lidércek – mindkettő a Feledi Project előadásai.

Szkéné Színház – Feledi Project: Öngyilkos érzelmek
(Christopher Isherwood A Single Man című regénye és azonos című film nyomán)

Előadók: Pazár Krisztina, Bajári Levente, Feledi János
Díszlet: Minorics Krisztián
Fény: Stadler Ferenc
Animáció: Juhász Péter
Jelmez: Napsugar von Bittera
Dramaturg-rendezőtárs: Lisztóczky Hajnal
Rendező-koreográfus: Feledi János



A Feledi Project

Feledi János tanulmányait a Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett szakán végezte 2003-ban. Rövid ideig a Győri Balett tagjként táncolt, majd négy évig a Budapest Balett szólótáncosaként, koreográfusaként dolgozott. Balett mesteri diplomájának megszerzése után a PR-Evolution Dance Company és BaDora Dance Company tagja volt. Önálló koreográfiával 2010-ben jelentkezett. A jelen kulturális és gazdasági helyzetben project alapon hozza létre produkcióit, melynek eddigi bemutatói: Physpacom – Physical Space Communication és Puccini: Le Villi/Lidércek.

A Feledi Projectnek nem ez az első olyan munkája, amelyben filmet dolgoz fel: 2010-ben Egerben mutatták be az Idők folyamán című előadást, amely az Órák című film nyomán készült.

A Feledi Project meghívott művészei:
Bajári Levente
Balássy Szilvia
Barta Dóra
Fenyves Márk
Horváth Zita
Jónás Zsuzsa
Kulcsár Noémi
Krausz Alíz
Lázár Eszter
Ménich Gábor
Seregnyi Zsófia
Szekeres Adrienn