Hatvanhét éves korában távozott a Széchenyi-díjas népzenekutató, előadóművész - tudatta felesége július 19-én. Gyenes Katalin tájékoztatása szerint Halmos Bélát július 18-án csütörtökön budapesti otthonában váratlanul érte a halál. A Hagyományok Háza közleménye szerint a hatvanhét éves népzenészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Baráti Köre saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Halmos Béla
(1946–2013)

Halmos Béla 1946-ban született Szombathelyen. 1970-ben építészmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. 1970 és 1972, majd 1979 és 1982 között dolgozott várostervező építészmérnökként a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetben. Kisgyermekkora óta zenélt, a népzenével komolyabban 1969 óta foglalkozott. Előadóművészként kezdetben a Sebő–Halmos duó tagjaként, majd a Sebő együttes alapítótagjaként tevékenykedett. 1991-től volt a Kalamajka Együttes prímása. 1972 és 1979 között a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Bartók Béla Néptáncegyüttesének volt zenekarvezetője.

Elindulásától kezdve tevékenyen részt vett a táncházmozgalomban – zenészként, oktatóként, szervezőként, népzenegyűjtőként és kutatóként egyaránt. Az MTA Népzenekutató Csoportjának, majd az MTA Zenetudományi Intézetének külső munkatársaként Martin György megbízásából a népi tánczene körébe tartozó hegedűdarabok lejegyzésével, zenekari partitúrák készítésével és felvételek archiválásával foglalkozott. Több mint egy évtizeden keresztül gyűjtötte Ádám István széki prímás és zenekarának anyagát, amelyből végül kandidátusi disszertációja is született. A zenetudományok kandidátusa tudományos fokozatot 1987-ben kapta meg. 1992-től a Magyar Művelődési Intézet főmunkatársa, itt létrehozta a Hangszeres Népzene Kutató Csoportot. 1999-ben kezdte el a Táncház Archívum szervezését, amelynek 2000-től haláláig vezetője volt. Az Archívum 2001-ben a Hagyományok Házába került át.

Munkaidején kívül különböző népzenei és néptáncos rendezvények állandó résztvevője, szervezője, szakmai partnere, zsűrizője. Tagja volt az Amatőr Néptáncosok Országos Tanácsa Zenei Szekciójának, a Magyar UNESCO Bizottság Kulturális Albizottságának, a Kossuth és Széchenyi Díj Zene- és Táncművészeti Albizottságának. A Táncházi Kamara (ma Táncház Egyesület) első elnöke, majd elnökségi tagja, a Magyar Zenei Tanács alapító tagja. A Hagyományok Háza Baráti Köre közhasznú egyesület elnökeként is tevékenykedett annak 2007-es megalakulása óta. Televíziós műsorok, önálló filmek zenei rendezője, szerkesztője és népzenei szakértője volt a rendszerváltás után.

Előadóként számos hangzóanyagon szerepel, népzenei kiadványokat is szerkesztett. Tanulmányok, önálló kötetek szerzője a népi hangszeres tánczene és a táncházmozgalom témakörében.

Díjak, kitüntetések:

1973: a Népművészet Ifjú Mestere
1975: a Szocialista Kultúráért
1975: SZOT Díj (Sebő Ferenccel megosztva)
1985: Állami Díj (Sebő Ferenccel és Timár Sándorral megosztva)
1989: Magyar Művészetért Díj
1998: a Planetáris Tudat Díja (Sebő Ferenccel és Timár Sándorral megosztva)
1998: Magyar Örökség Díj
1999: Gyula Város Díszpolgára
1999: Budapestért Díj (Sebő Ferenccel megosztva)
2006: Bartók Béla Emlékdíj
2012. Prima-díj
2012. a Népművészet Mestere
2013. Széchenyi-díj
2013. az MMA rendes tagja