A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.


2013. augusztus 7-11. 23.00 óra

Theater Titanick (D): Firebirds

A Titanick Színház 1990-ben alakult Németországban és mára a világ legjelentősebb utcaszínházi társulatai között tartják számon. Látványos és bizarr előadásaikkal már korán rangos nemzetközi fesztiválsikereket értek el, illetve rangos díjakkal jutalmazták őket az elmúlt években. A legnagyobb hajtóerő és a siker kulcsa számukra mégis a több tízezer néző szeretete és lelkesedése.

A Sziget fennállásának egyik legőrültebb utcaszínházi produkcióját élhetjük újra.  A Titanick már 2006-ban fantasztikus sikert aratott a Tűzmadarakkal, idén új szerkezetekkel tér vissza a száguldó látványszínház.

titanick sziget

Az előadáson egy különleges versenyt izgulhatunk végig, ahol fantasztikus, álombéli járgányok mechanikus Ikaruszokként jelennek meg.  Száguldásukban, földhözragadt szárnyalásukban valójában nem más, mint végtelen szabadságvágyuk tükröződik. A vakmerő pilóták minden megengedett és megengedhetetlen eszközt bevetve versengenek a győzelemért. Számtalan akadály, baleset és csalás után mindannyian szerencsésen beérnek a célegyenesbe, ahol azonban sorra kudarcot vallanak, végül nem emelkednek a magasba járműveikkel.

Kiderül, hogy repülni és szabadulni egyik versenyző sem tud, de álmodozásuk, vágyakozásuk, az elérhetetlenért való küzdelmük mégsem hiábavaló, maga a szabadságvágy és az arra való törekvés a földön maradva is magasba emeli őket.