A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A Magyar Állami Operaház 2013. június 2-án adta át „A Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja” díjat, melyet idén Aliya Tanykpayeva kapott.

Aliya Tanykpayeva 9 hónapja tagja a balettegyüttesnek, a Zürichi Operából szerződött a Magyar Nemzeti Baletthez, hogy bemutatkozó évadában három klasszikus főszerepben és egy modern tánckompozícióban nyűgözze le a budapesti Opera közönségét. A hivatalos díjátadásra reagálva a Magyar Nemzeti Balett művészei megalapították saját Alternatív Étoile díjukat, melynek kitüntetettjét a június 6-ai Hófehérke előadás után hirdették ki az Operaház színpadán.

cserta alteretoile

Az együttes tagjai nem a művésznő személye ellen fejezték ki álláspontjukat, hanem a döntés érthetetlensége miatt határoztak az Alternatív Étoile-díj megalapítása mellett. Nem értettek egyet ugyanis azzal, hogy egy ilyen kaliberű dijat, mely a jelentős szakmai elismerésen felül tízmillió forintnyi összeggel (mely összeget nem egyben, hanem kiemelt gázsiként előadásonként fizetnek ki) jutalmazza a díjazottat, miért egy külföldi táncos kap pár hónapnyi magyarországi szereplés után, ellenben a hasonló kiváló kvalitású több évtizede az Operaház szolgálatában álló magyar magántáncosokkal szemben.

Az együttes a balettművészek véleménye alapján Cserta József első magántáncost találta méltónak az elismerésre kimagasló művészi teljesítményéért és példaértékű szakmai és emberi tartásáért mind a fent említett szezont mind az előző két évtizedet illetően.
Sajnos a hivatalos díjjal járó tízmillió forintos pénzösszeget nem, ám egy jelképes egy forintot és az együttes megbecsülését, szeretetét nem csak a következő évadban tudhatja magáénak a művész.

csertajozsef

Cserta József 1992-ben végzett a Magyar Táncművészeti Főiskolán Forgách József tanítványaként, és még tanulóévei alatt ezüstérmet nyert Peruban és bronzérmet a Capri balettversenyen. Eltáncolta a balettirodalom összes klasszikus főszerepét és a magyar balettrepertoár férfi alakjait, valamint neoklasszikus és modern darabokban is bizonyította tehetségét. Természetes, őszinte és mélyérzésű alakításai sokak számára emlékezetesek az elmúlt két évtizedből. Munkáját Harangozó Gyula-díjjal, Oláh Gusztáv Emlékplakettel, EuroPas-, és Philip Morris-díjjal ismerték el.