BEMUTATÓ: 2013. május 24-25. 20.00 óra MU Színház
Az est első akkordjaként, a Terminál Előkészítő Program résztvevői, 15 percben bemutatják az elmúlt hónapok munkájának gyümölcsét.
Jens Biedermann: Rush
Jens Biedermannal a tavaly augusztusi nemzetközi koreográfus workshopon ismerkedet meg társulatunk, melynek alkalmával Jensnek lehetősége nyílt egy héten keresztül, napi szinten kísérleteznie műhelyünk táncosaival. Ekkor alakult ki bennünk egy olyan együttműködésnek a szándéka, melynek végeredménye a most bemutatásra kerülő táncszínházi produkció lesz.
Koreográfus – Jens Biedermann (CH)
Előadók – MU Terminál Társulat tagjai
Zene – montázs
Fény – Fejes Ádám
Jelmez – Hoffmann Adrienn
Fotó: Jókúti György
Cseri Péter Oszkár: Hullám
Így torlódnak meg a hullámok is egy nyári nap.
Átbuknak, elperegnek, újra felgyülemlenek, elperegnek
És az egész világ mintha ezt mondaná - Ez minden – egyre hangosabban.
Míg a napon fekvő testében a szív is átveszi tőle s ezt mondaná – Ez minden –
Ne félj mondja a szív
Ne félj mondja a szív, terhét valamiféle tenger árjára bízza
Mely együtt sóhajt nyög valamennyi bánatért.
Megújul, újrakezd, összegyűjt, hullni hagy
És már csak a test fülel a tovazümmögő méh zajára
A hullámtörésre a kutyaugatásra, a távoli távoli kutyaugatásra.
Virginia Woolf – a hullám
Cseri Péter a Pécsi Művészeti Szakközépiskola elvégzése után a Rotterdami Táncakadémián folytatta tanulmányait. Dolgozott többek között a Club Guy and Roni Társulattal, valamint Anouk van Dijk Társulattal.
Koreográfus – Cseri Péter
Előadók – MU Terminál Társulat tagjai
Zene – montázs
Fény – Fejes Ádám
Jelmez – Hoffmann Adrienn