2013. április 20-21. 19.00 óra Művészetek Palotája Fezstivál Színház / a Budapest Táncfesztivál keretében
A Budapest Táncfesztivál idén is fontos külföldi fellépőt fogad: a fesztiválra érkezik a brazil Grupo Corpo, a Művészetek Palotájában lépnek színpadra a Sem mim/Parabelo című darabokkal. A Grupo Corpo brazil kortárs táncegyüttest 1975-ben alapították Belo Horizonte-ban. A 90-es évek közepétől kezdve, a kezdéstől számított közel 20 év után, a Grupo Corpo megerősítette nemzetközi turnézását. A csapat számos művét (Bach, Parabelo és Benguele) ebben az időszakban először Európában állították színpadra.
Sem mim
A tenger (Vigo tengere) távolítja el és hozza össze a szeretőket, barátokat, valamint visz életet és mozgást a Sem mimbe (a cím jelentése: nélkülem). A balett izgató és nyugtató dallamai a vigói Carlos Núnez és a brazil José Miguel eredeti partitúrája alapján születtek meg, és egy középkori galíciai-portugál világi daloskönyv változatlanul fennmaradt kottájára épülnek: ez Martín Codax nagyszerű dalciklusa, a „Vigo tengere”. A 13. századból származó hét dalban a költő mindig olyan nőket szólaltat meg, pontosabban szerelmes hajadonokat, akik szeretőjük távolléte miatt bánkódnak, vagy a kedvesük közelgő visszatértét várva örvendenek. A mielőbbi találkozás után epekedve időnként a tengert tartják barátjuknak, időnként az anyjukat, máskor pedig a barátok társaságát keresik. Vágyaik kielégítésére vagy éppen fűtésére fürödni mennek Vigo tengerének habjaiba.
Ennek a középkori trubadúr műnek a szövege inspirálta Rodrigo Pederneirast, hogy alkotásában alkalmazza a nyugalom és a felkorbácsolt hevesség váltakozásának elemeit, felidézze a hullámok csapkodását, valamint hogy a színpadon mutassa be, mivel jár, ha férfi és nő távol van egymástól. A koreográfiában megjelenik a szüntelen mozgás előre és hátra, valamint helyt kapnak még hullámzó, vagy a befejezetlenül maradt mozgáselemek is.
Zene: Carlos Núnes és José Miguel Wisnik (Martín Codax dalai alapján)
Színpadterv és világítás:
Paulo Pederneiras
Jelmezterv: Freusa Zechmeister
Koreográfia: Rodrigo Pederneiras
Parabelo
Tom Zé és José Miguel Wisnik az 1997-es Parabelo számára komponált egy művet, melynek színpadi beállítása és kísérőzenéje arra ihlette a Grupo Corpo koreográfusát, hogy életre keltsen valami olyat, amit ő maga a „leginkább brazil és helyi” alkotásnak tart.
Az érzelmektől fűtött dallamokból, a ritmikus, északkelet-brazíliai baiao zene hagyományos elemeiből, valamint a túláradó és sosem szűnő, ritmikus pontokból és ellenpontokból olyan koreográfia áll össze, amelyben rengeteg csípőmozgás és lábdobogás van. Nagyszerűen fejeződik ki benne az alkotói értettség és mindaz, amit a Missa do Orfanato és a Sete ou Oito Peças para um Ballet megalkotója sok éven keresztül kifejlesztett és tanít.
Zene: Tom Zé és José Miguel Wisnik
Díszlet: Fernando Velloso és Paulo Pederneiras
Jelmez: Freusa Zechmeister
Fény: Paulo Pederneiras
Koreográfia: Rodrigo Pederneiras
Fotók: José Luiz Pederneiras
Grupo Corpo
A Grupo Corpo brazil kortárs táncegyüttest 1975-ben alapították Belo Horizonte-ban. Rögtön a rákövetkező évben az egyesület bemutatta első darabját Maria Maria címmel. A darabot, melynek eredeti zenéjét Milton Nascimento, forgatókönyvét Fernando Brandt írta, koreográfiáját pedig az argentin Oscar Araiz készítette, a következő hat évben színpadra állították és tizennégy országban mutatták be. Bár a darab azonnal elnyerte a kritikusok és a közönség elismerését, a csoport sajátos művészi identitása, hosszú távú népszerűsége és művészi eredményei hosszú és fáradságos munka gyümölcsei. Ennek eredménye képen a csoport 1978-ban nyitotta meg saját székhelyét. Mialatt Brazília valamint számos európai és latin amerikai ország a Maria Maria sikerétől visszhangzott, a Grupo Corpo tovább dolgozott és nem kevesebb, mint 6 produkciót állított színpadra 1976 és 1982 között. A csoport fennállásának első időszakában az 1980-as Último Trem írója, Araiz hatása a tánccsoport munkájában bizonyos fokig nyilvánvaló. Azonban a társulat sajátságos jellemzőit legfőképpen két alapítójának köszönheti: a táncos Rodrigo Pederneiras-nak, aki 1981-ben feladta a színpadot, hogy teljesen a koreografálásnak szentelhesse magát, valamint Paulo Pederneiras-nak, az együttes művészeti vezetőjének, aki egyben az előadások világításáért is felel.
1985-ben a társulat bemutatta második hatalmas sikerét, a Prelúdios-t, egy színházi darabot, melyben 24 Chopin prelűd hangzik el Nelson Freire zongoraművész előadásában. Ez volt a csoport első együttműködése Freusa Zechmeister-rel, aki ma a társulat jelmeztervezője. A műsor az Első Nemzetközi Táncfesztiválon debütált Rio de Janeiro-ban, megszilárdítva ezzel a csapat hírnevét a kortárs brazil tánc világában.
Ezt követően a Grupo Corpo kialakította saját egyedi színpadi nyelvét és koreográfiáját. Olyan magas szintű repertoárral indítva, melyben többek között Richard Strauss, Heitor Villa-Lobos és Edward Elgar műveit hallhatjuk, a társulat elkezdte ötvözni a klasszikus technikát az újra értelmezett népszerű brazil táncformákkal, mely a későbbiekben védjegyükké vált.
1989-ben a társulat egy újabb fontos művésszel bővült Fernando Velloso személyében. Zechmeister and Paulo Pederneiras oldalán Velloso díszlettervezőként segített a csoport vizuális identitásának kialakításában, egészen 2002-ig, amikor is Paulo Pederneiras átvette tőle ezt a felelősséget.
Ugyanebben az évben a csoport bemutatta Missa do Orfanato című darabját, Mozart Missa Solemnis k. 139. művének komplex színpadi változatát. Ez a balett, amely dimenziójában szinte már opera jellegű, olyan esztétikai sikert aratott, hogy közel 20 év után még mindig a társulat repertoárján szerepel. Három évvel később a csapat radikális változáson ment keresztül a 21 című produkcióval, egy balettel, amely megerősítette Rodrigo Pederneiras koreográfiájának egyediségét és a tánctársulat összetéveszthetetlen jellegét. A brazil Uakti zenecsoport egyes hangjait valamint Marco Antônio Guimaraes által komponált 10 motívumot felhasználva a 21 áthidalja a csapat technikával kapcsolatos aggodalmait, és szétválasztja a dallamot a ritmustól, hogy felfedezze azok alap eszméjét. Az elhatározás, hogy ismét specifikus kottákat használjanak – mint a 70-es években a csoport első három produkciójában – lehetővé tette a népszerű brazil tánc nyelvének további felfedezését. Rui Fontana Lopes kritikus szerint a csoport végre megtalálta a „balett szó legprecízebb anyanyelvre történő lefordítását”.
A következő műben, a Nazareth-ben Rodrigo Pederneiras a populáris és komolyzene keresztezése iránt érzett vonzalma tökéletes lehetőséget nyújtotta a teljesebb kifejeződéshez. A brazil irodalmi ikon, Machado de Assis (1839-1908) verbális játékai, valamint a brazil populáris zene kialakulásában jelentős szerepet vállaló Ernesto Nazareth (1863-1934) munkái által inspirált mű kottáját José Miguel Wisnik zeneszerző és irodalmi teoretikus írta. Bár szilárd, klasszikus alapokra épült, a produkció humoros módon összehozta a brazil népszerű táncokban rejlő könnyed és érzéki elemeket.
A Grupo Corpo és a kortárs írók együttműködése olyan sikeresnek bizonyult, hogy különösen a társulat számára írt kották természetessé váltak és minden kotta új alkotást inspirál. A kivétel ez alól a 2004-es Lecuona, egy mű, amelyben a kubai zeneszerző, Ernesto Lecuona (1895-1963) 13 szerelmes dalához nyúlnak vissza, és amelyben Rodrigo Pederneiras megmutatta a pas-de-deux koreografálása iránti tehetségét.
A 90-es évek közepétől kezdve, a kezdéstől számított közel 20 év után, a Grupo Corpo megerősítette nemzetközi turnézását. 1996 és 1999 között állandó társulata a Maison de la Danse-nek Lyonban, Franciaországban. A csapat számos művét (Bach, Parabelo és Benguele) ebben az időszakban először Európában állították színpadra.
Ma 33 koreográfiával és több, mint 2200 darabbal a hátuk mögött, a brazil táncegyüttes 10 balettet tart repertoáron és 80 előadást ad évente olyan különleges helyszíneken, mint Izland, Dél-Korea, az Egyesült Államok, Libanon, Kanada, Olaszország, Szingapúr, Hollandia, Izrael, Franciaország, Japán és Costa Rica.
A Grupo Corpo olyan elemekből merít, mint Philip Glass ( Sete ou Oito Peças para um Ballet ) minimalizmusa, Arnaldo Antunes ( O Corpo ) erőteljes pop és városi hangzása, Tom Zé ( Santagustin és Wisnik, Parabelo ) ősi tényeken alapuló tudása, Joao Bosco ( Benguele ) afrikai érzékenysége, Luís de Camoes és Gregório de Mattos metafizikai verssorai, Caetano Veloso és Wisnik ( Onqotô ) könnyedsége és Lenine ( Breu ) erős modernitása. Ezen kívül intellektuális, kozmopolita, primitív, egzisztenciális és kemény műsorokat készít, miközben igyekszik megőrizni az együttes jellegzetes vonásait.