A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Budapesti bemutató: 2013. április 26. 19.00 óra Nemzeti Táncszínház

Budapesten, a Nemzeti Táncszínház szervezésében mutatja be nagysikerű jubileumi előadását a Szegedi Kortárs Balett. A Stabat Matert, Juronics Tamás Kossuth-díjas művész legújabb koreográfiáját teltházzal és vastapssal kísérve játsszák februári premierje óta Szegeden. A darab az emlékezés és megújulás jegyében született: Juronics két Stabat Mater-koreográfiája közül az egyiket Pergolesi, a másikat a kortárs észt zeneszerző, Arvo Pärt muzsikájára alkotta. Előbbivel a társulat alapító művészeti vezetőjére, Imre Zoltánra is emlékeznek, aki 1988-ban egyik legmarkánsabb műveként állította színpadra. A Pergolesi-zeneműre készülő új darabban Máriát Zsadon Flóra táncolja, akit nemrég Kölcsey-éremmel tüntettek ki. Az Arvo Pärt művére épülő másik koreográfiában Hajszán Kittit, majd Hortobágyi Brigittát láthatják a nézők Mária, Czár Gergelyt pedig Gábriel arkangyal szerepében.

stabat szkb1
Fotó: Kocsis Judit

Arvo Part: Stabat Mater
Szoprán, kontratenor(alt), tenor, hegedű, brácsa és gordonka szólamokra
A darab az angyali üdvözlet pillanatát ábrázolja, amint Gábriel arkangyal megjelenik  az ifjú Máriának és elmondja az Igét, mely szerint a szűz méhében az Isten gyermekét hordja. Ám ekkor vízióként megjelenik Máriának a fájdalmas jövő, melyben fia szenvedését, megaláztatását és kereszthalálát látja. Érzi saját anyai fájdalmát is, miként a keresztnél állva fia halálát siratja. De mindennél erősebben érzi a szent ügyet, a nemes feladatot, melyet Jézus teljesít be, melyben részt kell vállalnia anyjaként. Megnemesülve a tudattól, hogy fájdalmas sorsában is Isten útját, az emberiség javát, üdvét szolgálja, tudatosan, önmaga vállalja a gyermekáldást és a velejáró minden örömöt és bánatot.

Mária: Hajszán Kitti / Hortobágyi Brigitta
Gábriel arkangyal: Czár Gergely
Továbbá: Csetényi Vencel, Fehér Laura, Horváth M. Gergő, Kiss Róbert, Májer Gábor, Markovics Ágnes, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tóth Andrea, Zsadon Flóra

stabat szkb2

Pergolesi: Stabat Mater
A gyermekét elvesztő mindenkori Anya fájdalmának szól e mű. A legnagyobb öröm megélése után bekövetkezhető legszörnyűbb érzésről, mely a gyermek elvesztésén érzett közvetlen fájdalmon túl, a halhatatlanság elvesztéséről, a továbbörökítés megszűnéséről, az univerzum végtelen láncolatával való kapcsolat megszakadásáról, ily módon tulajdonképpen a lét értelmetlenségéről is szól. De ugyanakkor a hitről is, hogy semmi nincs hiába, és a fájdalom, szenvedés után van remény az újratalálkozásra.
Háborúk, betegségek, elnyomás és egyéb szörnyűségek miatt sok-sok anya volt kénytelen átélni gyermeke elvesztését a történelemben. Nekik állít emléket a darab, megidézve a kereszt előtt álló Szűz Máriát. Egy anyára emlékezünk, aki az Isten gyermekét hordta szíve alatt, és minden anyára, aki gyermeke mosolyában az Isten arcát véli felfedezni.

Mária: Zsadon Flóra
Továbbá: Czár Gergely, Csetényi Vencel, Fehér Laura, Hajszán Kitti, Hortobágyi Brigitta, Horváth M. Gergő, Kiss Róbert, Májer Gábor, Markovics Ágnes, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea

Fény: Stadler Ferenc
Díszletkoncepció: Juronics Tamás
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Balettigazgató: Pataki András

Koreográfus: Juronics Tamás