Egyetlen mondat, egy pisszenés se a néma csendben. Kivártam, kíváncsi voltam: keserű-realista gyanúm visszaigazoltatott. Száz éve született Pór Anna, a magyar tánc polihisztor nagyasszonya, generációk mestere. E keserves korban senkinek nem jutott eszébe megemlékezni róla – négy éve még köztünk volt, háta mögött egy kivételes, nyolc évtizedes életművel.

Pór Annát látásból évtizedek óta ismertem: a finom, törékeny, apró néni valahogy beépült gyerekkorom mesevilágába. Pár utcányira lakott az általános iskolától, ahová jártam. Nem tudtam akkor ki ő, aki szinte kétnaponta szembe jött velem az utcán, mindig elegánsan öltözötten, jellegzetes, decens kis kontyával – én tíz lehettem akkor, ő hetven felé járt. Évtizedekkel később megadatott, hogy felejthetetlen délutánokat tölthettem az otthonában, elkísérve kollégámat és barátomat, Behuminé Szúdy Eszter tánctörténészt, aki hatalmas életút-interjút készített vele – közel tízórányi hangfelvételből – az általam szerkesztett folyóirat, a Parallel számára. Évtizedekkel később kézbe vehettem pompás fotókat, amelyek egy viruló, kivételes szépségű, fiatal lány vonásait, mozdulatait örökítették meg – nyugtalanítón illusztrálva a múló idő felfoghatatlan misztériumát.
Pór Anna akkoriban, mikor vendége lehettem, már egy nagy generáció legutolsó élő képviselője volt. Nem csupán közeli munkatársai, de egyes fontos tanítványai sem éltek már. Anna néni – ahogy egy szakma hívta őt évtizedek óta – a végsőkig őrizte rendkívüli szellemi kondícióját: álmélkodva figyeltem történeteit, szórakoztam finom iróniáján, letaglóztattam bölcsességével. A legnagyobb hatást azonban a tekintete tette rám: a millió apró ránc finom hálója borította, nemes arcból egy elragadó, egyszerre bölcs nyugalmat sugárzó és fiatalosan élénk szempár pillantott fürgén körbe. Ez a matuzsálemi korban is szikrázó, fürkésző és kíváncsi tekintet, ez volt Pór Anna legfontosabb védjegye.
Mesélt arról, hogy férjével a közönség soraiban ültek Bartók Béla egyik utolsó, európai koncertjén, Párizsban. Aztán arról, hogy egy színpadon lépett fel a világhírű francia pantomimművész, rendező és színész Jean-Louis Barrault-val. Egy hatalmas fiókból – némi unszolásra – kötegnyi francia újságot vett ki, s felolvasott (természetesen tökéletes franciasággal, hiszen anyanyelvi szinten bírta ezt a nyelvet is) az előadásáról írott, dicsérő kritikákból. 1936-ból, azaz hetvenkét évvel azelőttről.


Pór Anna az 1930-as évek közepén (fotó: Reismann Marian) forrás: OSZMI Táncarchívuma

Pór Anna 1919-ben lett Szentpál Olga tanítványa, tőle sajátította el a Dalcroze-módszert: a gyenge fizikumú kislány itt kapott erőre: „az energikusságom csak látszat, ki vagyok trenírozva, és nagyszerűen be tudom osztani az erőmet” – fogalmazott a portréinterjúban. Kilencvenhét évig tartott ki ez az erő…
Szertornázni tanult később, majd Madzsar Alice és Kövesházi Ágnes növendéke lett, elsajátította a hírneves Mensendieck-rendszert. Tizenévesen már jó ismeretség majd barátság kötötte Kozma Józsefhez és Palasovszky Ödönhöz. Később Popper Ágnesnél tanult és táncosaival lépett fel.
Hét évig tanult zongorázni, mesterei között volt Kadosa Pál is. Pór Anna a Magyar Országos Táncmesterképzőben szerzett diplomát, a magyar néptáncokat a legendás tanártól, Róka Gyulától tanulta. Szentpál Olga asszisztense lett, s tanulmányait a Troyanoff-iskolában folytatta, klasszikus balettel. A Duncan-metódust magától Elizabeth Duncantól sajátította el Salzburgban.
Párizsba vőlegényével, későbbi férjével, Pikler Ferenccel érkezett: tarsolyában már komoly repertoár volt. Magyar béresleány című szólóját (Illyés: A puszták népétől ihletetten) Bartók zenéjére komponálta. Fellépésein a köztársaságpárti spanyol szabadságharcosok javára gyűjtött, máskor hatalmas rendezvények koreográfiáit készítette el. Maga Barrault mutatta be a francia tánc seregnyi nagyságának. Párizsban találkozott Lőrinc Györggyel, a Magyar Állami Operaház későbbi balettigazgatójával. Növendéke, majd tanára lett a világhírű francia színész (Artaud közeli munkatársa), Charles Dullin iskolájának. A háború alatt csatlakozott a francia antifasiszta ellenállókhoz, soraikban magyar nyelvű lapot is szerkesztett.
Magyarországra 1946-ban tért vissza. Ránki György tanácsára Volly Istvánt, Volly tanácsára aztán Muharay Elemért kereste meg. Néhány év alatt a magyar néptáncmozgalom egyik legfontosabb alakjává vált. Munkatársai, barátai névsorában ott található Molnár Istvántól Rábai Miklósig, Lugossy Emmától Martin Györgyig a magyar néptánc összes óriása.
1946-tól a Vasas Együttes tánckarát vezette (az együttestől férje letartóztatása után kellett távoznia), 1948-tól a Magyar Táncművészek Szövetségének főtitkára. 1950 és 1959 között a Népművészeti Intézet táncosztályának vezetője lett. Az intézetet megszervező és vezető Széll Jenőt – Pór Anna közeli munka- és eszmetársát – 1957-ben leváltották, 1959-ben pedig letartóztatták, mivel nem volt hajlandó bűnösségét elismerni az 1956-os forradalom idején történt szerepvállalása kapcsán (korábban Nagy Imre titkára, a forradalom alatt pedig a Magyar Rádió kormánybiztosa volt). Széll bebörtönzése után Pór Annát is eltávolították a Népművészeti Intézetből. Ekkora már diplomát szerzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen (1970-ben le is doktorált), s sikerült elhelyezkednie a Petőfi Irodalmi Múzeumban – innen küldték, politikai okokból nyugdíjba. Még nem volt hatvan.
A következő évtizedekben jelentős irodalomtörténészi munkásságot fejtett ki, de a táncművészet területéhez egy pillanatra sem lett hűtlen. Roppant felkészültségről tanúskodó, máig gyakran hivatkozott írásai elsősorban a Színház oldalain jelentek meg, majd 1976-ban Maácz László, a Táncművészet főszerkesztője kérte fel munkatársnak. Utolsó publikációi ebben a lapban (már Kaán Zsuzsa főszerkesztősége idején) jelentek meg.


Pór Anna és Behuminé Szúdy Eszter 2008-ban (fotó: Halász Tamás)

Pór Anna élete utolsó éveiben is bölcs figyelemmel követte a magyar táncművészetet: rendszeresen találkozhattunk vele még túl kilencvenötödik évén is a Nemzeti Táncszínházban ugyanúgy, mint a MU Színházban. Hagyatékában jegyzetoldalak ezrei, apró, pontos megjegyzésekkel tűzdelt színlapok sokasága maradt fent az 1940-es évektől a kétezres évek közepéig.
Pór Anna fizikai hagyatéka, több száz kötetnyi könyv, jegyzetek, kéziratok tengere az Országos Színháztörténeti Intézet Táncarchívumába került fia, Pór Mátyás nagylelkű ajándékaként. Ott van az Anna néninek dedikált Béjart-kötet, az 1930-as évek Pór Annáját ábrázoló Reismann Marian-fotók sokasága, a kiterjedt levelezés.
Pór Anna eszmei hagyatéka gazdátlannak látszik. Egy szomorú, rohamosan barbarizálódó korban, percemberkék dáridója idején a szakmából senkinek eszébe nem jutott, hogy e nagyszerű és sokoldalú gondolkodóról, következetes, elkötelezett baloldali hazafiról megemlékezzen. Emlékére díjat alapítson, vagy márványtáblát helyezzen el. Még nem késő lépni, tart az év – mondom ezt naivan.

Pór Anna 1913. február 18-án született és 2009. március 29-én hunyt el.

Szerző: Halász Tamás