Ősbemutató 2013. január 24. 19.30 óra Művészetek Palotája
A Nemzeti Filharmonikusok és a Művészetek Palotája Lajtha László zeneszerző halálának 50. évfordulója előtt tiszteleg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a komponista A négy isten ligete című művével. A január 24-ei szcenírozott előadás ősbemutató, melynek során M. Kecskés András pantomimművész és a Góbi Társulat tagjai, a társulatvezető Góbi Rita koreográfus–balettművész és Samu Kristóf táncművész jelenítik meg a mozgásművészet nyelvén az eklektikus stílusjegyeket hordozó különleges zeneművet. 
A 20. század első felének egyik legjelentősebb magyar zeneszerzője, népzenekutatója volt a százhúsz éve született és ötven éve elhunyt Lajtha László. Bár munkássága sok tekintetben rokon a nála egy évtizeddel idősebb Bartókéval és Kodályéval, a hatalmas zeneszerzői életművet hátrahagyó komponista évtizedekig tartó mellőzöttsége után valószínűleg még sokáig tart az a folyamat, melynek során elfoglalja az őt megillető helyet a magyar zenetörténeti kánonban. Ez a koncert is fontos lépés ehhez.
Az 1943-ban komponált egyfelvonásos táncjáték, A négy isten ligete (Le bosquet des quatre dieux) Lajtha jellegzetesen eklektikus, nyugat és kelet zenéjéből egyaránt táplálkozó, de franciás színekben gazdag stílusban írt műve, melyet a hazai közönség még nem igazán ismerhet.
A mitológiai táncműben nemcsak négy isten jelenik meg, de körülöttük szinte a teljes mítosz–arzenál: Philotis, a fuvolista lány, Kleón, Silenos, Ares, Hephaistos, Kirke.
A társalkotó koreográfus Góbi Rita a művel való találkozásról így vall: Kiindulópontunkat a zenei témákra nagyon pontosan, jelenetről jelenetre kidolgozott táncforgatókönyv adja. A színpadi megjelenítésben nagy, balett formájú jelenetek váltják egymást. E nagyszabású műben egy rendkívül összetett világkép áll előttünk, ahol nem elsősorban a történetmesélés, hanem a lényeg megragadása volt a fő feladatunk. A karakterváltásokkal, a tiszta tánccal érzelmeket, hangulatokat, látványt fogunk varázsolni a zenekar mellé. A legkülönbözőbb stílusok keverednek, egy kis jazz, majd magyaros dallamok, ritmusok következnek: rengeteg váltás jellemzi a művet. Ez a túlzsúfoltság jellemzi az én művészi világomat is, így nem volt nehéz azonosulni Lajtha művével.