
Felmerül azonban a kérdés, hogy mit csináljon az, aki valami vicces, üdítő és igazán rólunk szóló, érthető előadást szeretne látni. Megszületett a megoldás. Itt a Life Dance Theater.
A két alapember az együttesben Kováts Gergely Csanád és Rába Diána. Kováts Gergely Csanád neve sokak számára nem ismeretlen, számos komoly elismerést tudhat magáénak. Sokáig volt a Magyar Állami Operaház szólótáncosa majd a KFKI kamara balett tagjait erősítette, de ismertségének és elismertségének köszönhetően folyamatosan színpadról színpadra járt mindig kapta a meghívásokat a legnevesebb társulatok soraiba, mint vendégművész. A koreográfia az ő nevéhez fűződik. Rába Diána a Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett szakán végezte tanulmányait és a Győri Balett és a Budapest Balettben eltöltött évei után, most végre megtalálta a helyét a táncvilágban. Itt végre mind a két művész színpadra tehette azt, ami évek óta bennünk volt, bennünk ragadt.
Elkészült, tehát a rólunk szóló, előadás az IRODABIRODALOM. Pontosan 13 évvel ezelőtt jelent meg a mozi piacon a Hivatali Patkányok c. film, amely az első olyan alkotásnak számított, ahol végre valóban azt láttuk vissza a képernyőkön, ami valóban egy irodában zajlik. Színpadra tánc formájában azonban még senki sem merte felrakni ezt a darabot. Hát most itt van.. Az irodabirodalom. A legutóbbi felmérések szerint csak Budapesten több mint 300 ezer irodista dolgozik, akik nap, mint nap megküzdenek főnökükkel, a postással, a futárral, a könyvelővel stb.. és persze a titkárnővel. Ki ne szeretné végre kívülről is megnézni a „káoszt” ??? A jelmezek, a díszletek, a zene és a kellékek is mind mind segítenek bennünket abban, hogy jó kis este legyen ez. A lényeg, hogy egy 50 perces előadás született, amely végre hűen tükrözi az irodai napi történeteinket, na persze egy kicsit eltúlozva..
Ha egy igazán jó estét szeretnél, akkor gyere el. Az előadás 2012. december 17.-én este 19 órakor lesz látható a Klauzál Házban. Jegyek a helyszínen a Broadway jegyirodákban és a jegy.hu oldalon.
Forrás: Tóth Gergely / CONCERTEUROPE ART AGENCY