A Nemzeti Táncszínház októberben a Budavári Önkormányzat számára ajánlotta fel lehetőségként, hogy kiválassza az adott hét nyerteseit. A kerület Kulturális Bizottságának közreműködésével az első héten a Szilágyi Erzsébet Gimnázium 10. évfolyamos tanulója, Anheuer Kinga vehet részt családjával a Honvéd Táncszínház Monarchia – Népek Tánczai című előadásán, amelyben szerepet játszott kiemelkedő tanulmányi eredménye és közösségi munkája.

Honvéd Táncszínház: Monarchia, fotó: Dusa Gábor
„A táncművészetet népszerűsítő akciónk lényege, hogy ebben a gazdaságilag jelentősen terhelt helyzetben lehetőséget nyújtsunk a művészet, különösen a táncművészet iránt érdeklődők számára egy magas színvonalú színházi élményre. Főként azok számára, akiknél megvan ugyan az igény a kultúrára, de szerényebb anyagi keretekkel rendelkeznek" – mondta Török Jolán. A Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy fiatal korosztály számára biztosítani kell a lehetőséget a művészetekhez való kapcsolódásra, illetve felhívta a figyelmet a gyermekek művészeti nevelésének fontosságára. Befogadó színházként közel negyven hazai társulattal dolgozunk együtt, így műsorainkkal, programjainkkal hozzá tudunk járulni, hogy - akár egy családon belül - több generáció tudjon valóban hasznos időt együtt tölteni.