A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Az összművészetiség jegyében bővít az idei évadban a veszprémi székhelyű Pannon Várszínház. A teátrum 2012/13-as, azaz teizenkettedik évadát hétfőn nyitották meg a teátrum vezetői. Vándorfi László igazgató bejelentette, jogilag is tagozódott a Pannon Várszínház. Az idei évadban debütál a Veszprémi Táncműhely, azaz a Pannon Várszínház tánctagozata, melyet Ladányi Andrea Érdemes művész és Krámer György harangozó-díjas koreográfus vezet. A színház parányi, ám kiváló képességű társulata az idei évadban egy egy felvonásos Mozart operát is bemutat.

kramer_ladanyi2

A veszprémi székhelyű Pannon Várszínház korábbi állandó játszóhelye, a SÉD Filmszínház felújítása és átépítése miatt a 2012/13-as évadra a Városi Művelődési Központba, azaz a VMK-ba költözött. A költözés lebonyolítása akadálymentesen megtörtént. Az Egri csillagok próbái itt az új játszhelyünkön kezdődtek meg szeptember 15-én. Annak ellenére, hogy sajnálatos módon színházunk nem kerülhetett be az államilag finanszírozott színházak körébe, s így évi 110 millió forint normatívától estünk el, nem csökentettük sem a bemutatók számát, sem az előadás számot, sem a teátrum alkalmazottainak számát. (Az állami normatíva megítélését követően színházunk már az első évben főállású státuszokat, munkahelyeket teremtett).

Egy eredményes és tájelőadásokban is gazdag nyári szezon után a 2012/13 évadban hat nagy színházi produkcióval, három kamara előadással (ezek közül egy vendégjáték) és három gyermekeknek szóló játékkal várjuk nézőinket – melyből kettő színházunk saját műhelyében készülő ősbemutató. Újdonság, hogy az idei évadban a Pannon Várszínház tánctagozatot indít, Ladányi Andrea Krámer György koreográfus vezetésével. Továbbá színházunk egy egy felvonásos, három szereplős Mozart operát is bemutat.
Veszprémen kívül szintén egész évadra szóló kőszínházi bérletet hirdettünk Balatonfüreden, az Exkluzív Színházi Estek keretében, Inotán a Retro Szníházban, valamint Sümegen a Püspöki Palotában.

Az idei bérletes előadások közül az első magyar musical, a Börtön musical nyitja a sort, melyet egy veszprémi szerzőpáros Asztalos István és Kovács Attila jegyez. A Pannon Várszínház újra elővette a tíz évvel ezelőtt már játszott Valahol Európában című musicalt, mely örökké aktuális, míg lesznek árva, otthontalan, éhező gyermekek – emlékezetett Vándorfi László. A korábbi gyermek szereplők már felnőttek, harminc kisgyermeket válogattak ki, akik közül sokan most állnak először színpadon. A főszerepet Gazdag Tibor, Zayzon Csaba és Stefancsik Annamária játsszák.

Már elkezdődtek az évad legnehezebb bemutatójának, a Egri csillagoknak a próbái, mely nem csak táncban, hanem mozgásban, és vívásban is erőtpróbáló előadás. Bemutatjuk továbbá Moliere Tartuffe című komédiáját, az Eismemann „csapat” szinte abszurd zenés játékát, Egy csók és más semmi címmel, valamint Sütő András felnőtteknek is szóló mesejátékát, a Vigyorgó búbánatot. A játék feleleveníti a székely mondavilágot, s benne felcsendülnek  székely népi dallamok.

A Pannon Játékszínben ebben az évadban három előadást láthatnak nézőink.  Elsőként Kiss T. István előadásában Székely János Dózsa című monodrámáját. A drámai jambusokban írt monológ nyolc különböző szituációban jeleníti meg a nagy parasztvezért. A nagy nevettető, Alfonzó születésének századik évfordulóján egy róla szóló kabaréval tisztelgünk. Az IDEFIGYELJENEK EMBEREK! című játékban Alfonzót Egyed Brigitta idézi meg. A Játékszín haramadik bemutatója, vendégjáték Kovács Krisztián és Scherer Péter A gyávában egy kábítószerrfüggő fiú szenvedéseit elevenítik meg rendkívüli őszinteséggel és eredetiséggel. Az eredetileg osztályszínházi produkciónak készült bemutató először lesz látható Veszprémben.
Az idei évadban is számítunk gyermekbérlőinkre és szüleikre. Három gyermekszínházi bemutatónk közül kettő igazi ősbemutató, színházunk műhelyében készült. A Csudabogarak és a Csivir-Csavar Egyed Brigitta és Nyakas Krisztina szerzeménye, egy varázslatos világba kalauzolja a legkisebbeket. A harmadik gyermekeknek szánt bemutató Weöres Sándor Csalóka Péter című kacagtató vígjátéka, mely a felnőtt nézők számára is legalább olyan jó szórakozást ígér, mint az ifjúságnak.
A most induló Veszprémi Táncműhely nem új kezdeményezés, hanem egy régi együttműködés folytatása, újrakezdése – emlékeztetett Vándorfi László. A tánctagozatot vezető Ladányi Andrea és Krámer György közösen lépnek színpadra az első kortárs táncbemutatón. Márciusban tartják majd a bemutatkozó premiert, Porcelán, duettek egy házasságból címmel, melyről egyelőre annyit árultak el, hogy a finomság és törékenység áll majd a fókuszában, s az előadásban is szorosan együttműködnek majd a Herendi Porcelán Manufaktúrával. "Nem még egy zenés produkciókban részt vevő tánctagozatot szeretnénk létrehozni, amely létrehoz egy-két önálló produkciót, hanem professzionális, új irányt mutató, a magyar táncművészetben is új és az európai irányzatokhoz kapcsolódó táncműhelyt. Az igényes kortárs táncszínház műfaját szeretnék megteremteni – mondta Krámer György tánctagozatvezető, a színház vezető koreográfusa.
Az évadnyitó társulati ülésen az igazgató bejelentette: a Pannon Várszínházat hármas tagozatú teátrummá fejlesztik. A prózai és a most induló tánctagozat mellett zenei tagozatot is szeretnének létrehozni, ebbe az irányba egy rendhagyó zenés bemutatóval, Mozart Bastien és Bastienne című egyfelvonásos operájával tesznek egy lépést.

A költözéstől függetlenül az évadban megtartjuk a hozzánk kötő, már hagyományos rendezvényeket. Elsőként kora tavasszal a Veszprémi Tavaszi Fesztivált, majd a TÁNC Fesztiválját – melynek első napján a fiatal kezdő koreográfusok már zsűrizett darabjaikkal mutatkozhatnak be és versenghetnek egymással.
A 2012/13-as évad az erősödés és izmosodás éve – mondta Vándorfi László az évadnyitón. Hangsúlyozta, egy év év múlva, amikor bérlőként az új hangvillába költöznek már egészen új arculattal, új erősségekkel fognak megejelenni. A SÉD Filmszínház épületénél egyébként éppen ma történt meg az első kapavágás. A jelenleginél háromszor nagyobb üvegpalota kivitelezésével egy év múlva ell végezniük a szakembereknek.