
A táncvásár, amellett, hogy vásárterén kitűnő lehetőséget biztosít a személyes kapcsolatteremtésre, gazdag előadás és "showcase" kínálatával hozzájárul, hogy szakmailag is megfelelőképpen lehessen értékelni a hazai produkciókat, illetve remek figyelemfelkeltő lehetőség a magyar együtteseknek. A vásár szervezői fontosnak tartják, hogy a tánc ne csak mint árucikk, hanem mint művészet illetve mint lehetséges életpálya is megjelenjen a vásáron. Az előadások mellett táncos filmek vetítése és fotókiállítások mellett nemzetközi szakmai beszélgetések sora és ifjúsági szekció egészíti ki a programot.
Az idén magyar részről jelen lesz a vásáron a BLOOM! Dance Collective, a Duda Éva Társulat, és az L1 Egyesület, valamint látogatóként számos hazai szakember képviselteti magát, többek között a Tünet Együttes, a Műhely Alapítvány, Az Érintéspont Alapítvány munkatársai, és Pataki András a Szegedi Kortárs Balett igazgatója.
A vásár hivatalos programjában a Bloom! Dance Collective City című előadása kerül bemutatásra, valamint a Duda Éva Társulat két alkalommal mutathatja be szabadtéri Hungarian Fellow című performanszát Grecsó Zoltán előadásában.

Az NRW Nemzetközi Táncvásár egy kétévente megrendezésre kerülő vásár és fesztivál, egy kommunikációs és hálózatépítő platform a kortárs tánc területén tevékenykedőknek. A Táncvásáron nemzetközi táncegyüttesek és művészek mutatják be munkáikat élőben a vásár különböző helyszínein valamint lehetőség nyílik a koreográfusok, táncosok, ügynökségek, kulturális intézmények és befogadó helyek számára a közvetlen és kötetlen ismerkedésére.
A Táncvásár az NRW (Észek-Rajna Vesztfália) Landesbüro Tanz projektje, központja Kölnben található.
A vásár hivatalos honlapja: www.tanzmesse-nrw.com