A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
A Hodworks Basse danse című produkcióját az idei év 20 legkiemelkedőbb kortárstánc előadása közé választotta az Aerowaves hálózat. Tavaly az Aerowavesnek köszönhetően a Bloom! társulat City-je és Fehér Ferenc Tao Te c. előadásai körbeturnézták Európát és az USA-t. Most Hód Adrienn Basse danse előadásával folytatódik a sikersorozat. Idén ugyanis ez az előadás képviseli hazánkat az Aerowaves Spring Forward fesztiválon, Olaszországban.

basse_aero

A számos magyar jelentkező közül a Hodworks egyedül képviseli hazánkat a 2012-es olaszországi Aerowaves Spring Forward fesztiválon. A Hód Adrienn koreografálta Basse danse harmadik helyen kiemeltként végzett a nagyon erős és sok résztvevős nemzetközi mezőnyben.

A Basse danse a szabad improvizációs mozgás és zene újszerű kapcsolatából született.  A dús és dinamikus mozgást aláfestő zene kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy a zene mind szerkezetében, mind az építkezésében összhangban legyen a mozgással. A basse danse egyszerre jelenti a XV. század legelterjedtebb táncformáját és a hozzá társuló improvizatív hangszeres zenét is. Ahogy a zene, úgy építkezik a mozgás is: az egzaltált szólókból közösség fejlődik, a szimultán mozdulatok szinkronná válnak, a mozgás szétbomlott elemei új formákat alkotnak.


Aerowaves – szervezet és fesztivál

Az Aerowaves hálózat 1996-ban alakult azzal a szándékkal, hogy a fiatal koreográfusoknak megmutatkozási és kitörési lehetőséget adjon. Az alapítók, Európa 38 országának kortárstánc iránt elkötelezett szakemberei, évente egyszer összegyűlnek, hogy az egyre nagyobb számú jelentkezőkből – az első években alig százan jelentkeznek, idén már 430 fiatal alkotó küldte be munkáit – kiválasszák azt a 20 alkotót és előadást, akiknek megmutatkozási lehetőséget biztosítanak a Aerowaves Spring Forward fesztiválon.

A rendszer teljesen demokratikusan működik, hiszen a szakemberek három válogatási fordulón keresztül, konszenzussal választják ki a 20 legjobbat, a saját fesztiváljaikra, színházaikba viszont szabadon hívhatják meg a pályázók közül személyes kedvenceiket. Így biztosítja az Aerowaves, hogy a jelentkezők valóban bekerülhessenek a nemzetközi forgalomba.

Az Aerowaves éves találkozójára tavaly a horvátországi Porec-ben került sor, ahol a nemzetközi kortárs táncélet 38 neves képviselője – fesztiválszervezők és színházigazgatók- háromfordulós szelekciót követően 430 jelentkezőből választották ki azt a 20 alkotót, akiknek nyertes munkáit idén augusztusban láthatja majd a szakma és a nagyközönség a 2012-es Aerowaves fesztiválon Olaszországban.

Basse danse a siker-darab

Magának a Basse danse előadásnak az improvizációs „testnyelvét“ egy négyhónapos berlini szakmai gyakorlat során dolgozta ki közösen a társulat. John Ashford, a londoni Place Theatre korábbi vezetője és a nemzetközi Aerowaves hálózat alapító atyja és igazgatója, találóan „koncentrált figyelemelterelés”-ként írta le a koreográfia alapelvét, hiszen a táncosok éber jelenléte elengedhetetlen ahhoz, hogy minél izgalmasabb, érdekesebb irányokba tereljék egymást.

Ez az improvizációs „testnyelv” itthon is nagy siker – a darab minden előadáskor telt ház előtt ment a MU Színházban -, ráadásul a Basse danse c. darabot idén Lábán-díjjal jutalmazta a független esztétákból, kritikusokból és szakújságírókból álló kuratórium.