A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

 

A kortárs magyar táncművészet képviselőinek legjelentősebb versenyén a Figura Stúdió Színház Arany-légy című produkcióért, míg a Tünet Együttes az Alibi című előadásért kapta megosztva a legjobbnak járó elismerést; 100-100 ezer forintot vehettek át. A Koreográfia-díjat és az ezzel járó 50 ezer forintos jutalmat a zsűri Maday Tímeának ítélte az ArTeRrOr című munkájáért.


Előadói díjat kapott Jónás Zsuzsa a Faun című előadásban nyújtott alakításáért, és Fülöp Tímea Az Ezeregyéjszaka virágai című előadásban nyújtott teljesítményéért.

A Közönség díját a Bozsik Yvette Társulat vehette át Az Ezeregyéjszaka virágai című előadásért. A Tánc fesztiválja különdíját Ladányi Andrea azonos című előadása kapta.

tancfesztivalja_keletieva
Fotó: Keleti Éva

A zsűri elnöke, Szakály György Kossuth-díjas táncművész, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora a fesztivál zárásaként azt hangsúlyozta, hogy a zsűri a sok kiváló előadás közül gyorsan kiválasztotta a legjobbakat, és a program betekintést nyújtott az ország kortárs táncművészetébe. Hozzátette: a művészeti seregszemle sok tehetséges fiatalnak biztosít lehetőséget a bemutatkozásra, s közöttük idén már határon túli együttes is részt vett a versenyen.

A zsűri tagja volt ez alkalommal Keleti Éva fotóművész, Szakály György Kossuth-díjas táncművész és Kutszegi Czaba szakíró.

A díjkiosztó napján a XV. TÁNC Fesztiválja versenydarabjairól a seregszemlén készült fotókból nyílt kiállítás. A meghívott fotóművészek, színház fotósok idei fesztiválon végzett munkája alapján ítéli oda a zsűri a XV. TÁNC Fesztiválja fotósa díjat, melyet 2012-ben Dr. Holló Zsuzsa érdemelt ki.