2012. március 21-én, szerdán 11:00-kor átadták a 2011-es esztendő legkiemelkedőbb táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjakat.
A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére 2005 őszén szakmai díjat alapított. A XX. századi európai modern táncművészet legjelentősebb újító személyiségéről, Lábán Rudolfról elnevezett elismerés odaítélésére az alapítók olyan független esztéták, kritikusok és szakújságírók közösségét kérték fel, akik évek óta rendszeresen elemzik, értelmezik és népszerűsítik a kortárs tánc-szcéna jelenségeit.

Réti Anna: Vis-a-Vis , Fotó: Borovi Dániel
A zsűri a 2011-es év során Magyarországon bemutatott táncelőadásokat tekintette meg - majd a tagok megnevezték azt a 7 produkciót, melyet méltónak tartanak a Lábán Rudolf-díj elnyerésére. A kritikusokból és szakújságírókból álló testület közvetlenül a díj átadása előtt titkos szavazással döntött arról, hogy mely két produkció alkotója kapja meg az elismerést.
A 7 nominált alkotás közül, a szakmai kuratórium döntése szerint Réti Anna VIS-A-VIS és a Hodworks BASSE DANSE című koreográfiája érdemelte ki a 2011-es év legkiválóbb táncelőadásának járó Lábán Rudolf-díjat.
Az elismerést az alkotók 2012. március 21-én, szerdán 11:00-kor vették át a Tranzit Art Caféban tartott ünnepélyes díjátadón. A Lábán Rudolf-díjjal járó szobrot és oklevelet Janisch Attila filmrendező és Csurka Eszter képzőművész adta át a díjazottaknak.

Hodworks: Basse Danse , Fotó: Kővágó Nagy Imre
A díj első átadásakor, 2006-ban (még más rendszerben) Frenák Pál, Goda Gábor, Horváth Csaba, Kovács Gerzson Péter, Kun Attila, Ladányi Andrea és Nagy József egy-egy alkotását tüntette ki a szakmai zsűri. A második alkalommal, 2007-ben a 12 nominált koreográfia közül a MU Színház díját Szász János rendező adta át a szakmai zsűri döntése alapján Réti Annának a Lélek pulóver nélkül című szóló koreográfiájáért. A Trafó díját Tóth Krisztina költő adta át Horváth Csabának, saját társulata, a Fortedanse számára készített &Echó című darabjáért. A harmadik díjátadáson, 2008-ban a 10 jelölt közül Pataky Klári a Nagyon jól vagyok, lszi ne keress és Frenák Pál az Instinct című koreográfiáért vehette át az elismerést Börcsök Enikőtől és Kamondi Zoltántól.
2009-ben a díjakat Bán Zsófia író, esszéista, irodalomtörténész és Varga Mátyás atya, a Pannonhalmi Főapátság kulturális és turisztikai igazgatója adta át Ladányi Andreának, a Borlai Gergő dobossal közösen készített BL című koreográfiájáért és Bozsik Yvette-nek Menyegző című darabjáért. A díjakat 2010 elején Elek Ferenc színésztől és Elek Dórától, a Baltazár színház vezetőjétől vehették át a díjazottak: a két kiválasztott Duda Éva éberség és álom határán egyensúlyozó Lunatika című darabja és a Kovács Gerzson Péter által koreografált TranzDanz-produkció, az élőzenét és táncot eggyé olvasztó re-DNS lett. Tavaly, 2011-ben a 6 nominált alkotás közül, a szakmai kuratórium döntése szerint Fehér Ferenc TAO TE és a Bloom! CITY című koreográfiája érdemelte ki a 2010-es év legkiválóbb táncelőadásának szánt díjat – a kitüntetéssel járó szobrot és oklevelet Udvaros Dorottya színművész és Nádasdy Ádám költő, műfordító adta át a két díjazottnak.
A zsűri tagjai:
Artner Szilvia Sisso – újságíró, kritikus
Fuchs Lívia – tánctörténész, tánckritikus
Halász Tamás – kritikus, muzeológus
Koren Zsolt – újságíró, szerkesztő
Králl Csaba – tánckritikus
Kutszegi Csaba – szerkesztő, tánckritikus
Péter Márta – tánckritikus
Rényi András – esztéta
Százados László – művészettörténész
Lábán Rudolf táncos-koreográfus, táncelméleti kutató 1879-ben született Pozsonyban, tanulmányait Budapesten, Párizsban, Bécsben végezte. Első iskoláit 1910-ben Münchenben és a svájci Asconában alapította, később Zürichben, Nürnbergben, Stuttgartban, Mannheimben, Hamburgban, Berlinben és Angliában dolgozott. Az ő nevéhez fűződik az „ideális” táncszínház modellje, a térharmónia-elmélet és a kinetográfia, vagyis a táncjelírás is. Számos intézményt, mozgásstúdiót alapított, ahol tanítványai tovább folytatják az általa elkezdett tevékenységet.